Pages

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: leves. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. január 3., csütörtök

Vegán brokkoli krémleves

Bejegyezte: Zizi dátum: 9:14 3 megjegyzés

Indítsuk az évet egy nagyon könnyen, gyorsan elkészíthető, finom, egészséges tápláló fogással: ezzel a brokkoli krémlevessel. Nem kell megijedni a vegán jelző miatt, könnyen beszerezhető alapanyagokból főztem és tényleg össze lehet dobni 25-30 perc alatt.

Van benne egy szép közepes fej brokkoli, amely tartalmaz folsavat (B9), B1, B2, B3 és C vitamint, valamint gazdag kálciumban, nátriumban, magnéziumban és vasban. Több kutatás bizonyítja, hogy a brokkolinak fontos szerepe van a rákos megbetegedések kialakulását megelőző étrendben. A szárát se dobjuk ki, hámozzuk meg és azt is tegyük a levesbe az apró levelekkel együtt.

A könnyű emészthetőség és tápláló volta miatt nem lisztes, de nem is tejszínes habarással sűrítettem, krémesítettem, hanem burgonyával, amely többek között káliumot, fehérjét, vasat, magnéziumot, sok C, valamint B vitamint tartalmaz, ezenkívül van benne folsav, foszfor, réz, mangán és cink is.

Gondolom az elmúlt hetek senkinek sem az egészséges táplálkozásról és a mértékletességről szóltak, hanem, amit lehetett, azt kipróbáltatok "karácsonykor, egyszer az évben belefér" felkiáltással. Ugye? :) Így biztosan jól jön egy finom, tápláló leves, amely teljesértékű fogás ebédre vagy vacsorára.

Vegán brokkoli krémleves

Hozzávalók 4 főre:
- 1 közepes fej brokkoli (kb. 400 g), szára meghámozva, felkockázva, fej rész rózsáira szedve
- 1 fej vöröshagyma, felaprítva
- 2 gerezd fokhagyma, felaprítva
- 1 közepes burgonya, felkockázva
- 1 liter zöldségalaplé + víz a hígításhoz
- só, bors
- olívaolaj
- frissen facsart citromlé, bagett a tálaláshoz

Egy lábasban hevítsünk fel két evőkanál olívaolajat és dinszteljük meg rajta a vöröshagymát és fokhagymát (5-6 perc alatt, vigyázzunk, ne égjen meg!). Öntsük fel az alaplével, adjuk hozzá a felkockázott burgonyát és forraljuk fel. Főzzük fedő alatt kb. 10-15 percig, majd adjuk hozzá a brokkolit és főzzük tovább, amíg a zöldségek megpuhulnak. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk.

Botmixerrel (vagy turmixgépben) pürésítsük a levest (ha túl sűrűnek találjuk, hígítsuk egy kevés vízzel), majd tálaljuk melegen. Locsoljuk meg extra szűz olívaolajjal és csepegtessünk bele néhány csepp citromlevet. Tálaljuk ropogós bagettel.

2011. december 5., hétfő

Citromos vöröslencse krémleves

Bejegyezte: Zizi dátum: 5:48 4 megjegyzés

Imádom a citromos ételeket, desszerteket. Imádom a krémes, sűrű leveseket télen. Ez a kettő lett összepárosítva ebben a receptben. Isteni finom, laktató és tápláló. Fontos, hogy úgy együk, hogy a kanalunkra kerüljön egy kevés a levesből, a barnarizsből, a párolt mángoldból és nem vegánok esetében a görög joghurtból is. Ízorgia a köbön a szánkban.

Recept Heidi Swanson könyvéből a Super Natural Every Day-ből

Ezzel a recepttel egyben pályázok a Vegasztrománia Hónap versenyére is. Vega blogger társam, Anna indította útjára a Vegasztrománia Hónapot még tavaly, azzal a céllal, hogy népszerűsítse a vegetáriánus konyhát. Szeretné megmutatni a vegetáriánus konyha sokak számára - eddig - rejtett szépségeit és értékeit, másrészt szeretné rávenni az embereket az otthonfőzésre.

Tavaly több pályaművel is indultam és abban a szerencsés megtiszteltetésben volt részem, hogy én voltam az egyik nyertes, aki másodmagával részt vehetett Anna otthonában egy 4 fogásos vega vacsorán (zöldségek márványsajtos mártogatóssal, póréhagymás-zöld almás zellerkrémleves, diósült krumplipürével, édesburgonyapürével, balzsamecetben sült lilahagymával és salátával, erdei gyümölcsös trifle)! Mennyei volt és degeszre ettük magunkat... hazáig gurultunk I.-vel. :) Most nem kisebb céllal pályázok, mint, hogy megint nyerjek! Szeretnék újra Annánál vacsorázni és elmélkedni a vegetarianizmusról, meg minden másról... :)

Citromos vöröslencse krémleves

Hozzávalók 2 főre: 
- 1 bögre vöröslencse
- 1 fej vöröshagyma, felaprítva
- 2 gerezd fokhagyma, felaprítva
- 1/2 evőkanál kurkuma
- 1 teáskanál őrölt kömény
- 1 teáskanál dijoni mustár
- 1/2 csokor koriander, felaprítva
- 1 nagy citrom kifacsart leve
- 1/2 bögre főtt barnarizs 
- 2 marék mángold vagy spenót, felaprítva
- görög joghurt
- kókuszolaj vagy olívaolaj
- só, bors
(A recepthez használt bögre 250 ml-es.)

Egy lábasba tegyük fel a vöröslencsét a kurkumával, 1 teáskanál sóval és 3-4 bögre vízzel főni. Forraljuk fel, majd vegyük takarékra és főzzük addig, a lencseszemek megpuhulnak és szétesnek (kb. 15-20 perc).

Amíg a leves fő, egy serpenyőben 1 evőkanál kókuszolajon dinszteljük meg a vöröshagymát, közben adjuk hozzá a köményt és a mustárt. Ha a hagyma megpuhult, adjuk hozzá a koriandert, majd 1-2 perc múlva zárjuk el alatta a gázt. Ezt a hagymás keveréket adjuk hozzá a leveshez, majd botmixerrel pürésítsük. Sózzuk, borsozzuk ízlésünk szerint. Ha túl sűrűnek találjuk, hígítsuk egy kevés vízzel. Öntsük hozzá a citrom kifacsart levét, keverjük el és tartsuk melegen.

A hagymás serpenyőt használjuk megint, hogy ne kelljen újat elővenni... 1 evőkanál kókuszolajon 2-3 perc alatt pirítsuk meg a felaprított fokhagymát, adjuk hozzá a mángoldot és pároljuk addig, amíg összeesik (kb. 5 perc).

Szedjünk a tányérokba a levest, tegyünk hozzá egy keveset a barnarizsből, a párolt mángoldból és a görög joghurtból. Élvezzük az ízeket!

Íme egy fotó arról, hogyan is zajlott a fotózás... részben már elpakolva, de részben még minden szanaszét hever. :)

2011. október 18., kedd

Karfiol, kakukkfű, zöld tea krémleves

Bejegyezte: Zizi dátum: 8:57 1 megjegyzés

Beköszöntött az ősz, újra itt a szívet-lelket melengető levesek ideje. Arra vágyom a legtöbbször, hogy a kanapén egy takaró alá kucorodjak, olvassak vagy megnézzek egy jó filmet, majd egyek valami finomat, melengetőt. Ti mivel űzitek el a hideget?

Eredetileg nem ez a recept jött volna most a blogra, de annyira jól sikerült és olyan finom lett, hogy nem várhattam vele, muszáj megosztanom veletek. A recept rafinériája a zöld tea, ami nem erőteljes ízű, de mégis más, mintha zöldség alaplével öntöttem volna fel a levest. A póréhagyma, fokhagyma és zeller megadja azt az ízt, amit egy alaplé adott volna. A citrom savanykássá és különlegessé teszi. Igazi ízkavalkád, pedig nem sok minden van benne.

Januárban raktam ki leves receptet utoljára... épp itt volt az ideje egy újnak!

Karfiol, kakukkfű, zöld tea krémleves

Hozzávalók 4 főre:
- 1 közepes fej karfiol, rózsáira szedve
- 1 póréhagyma fehér része, felkarikázva
- 3 gerezd fokhagyma, felaprítva
- 1/2 zellergumó, meghámozva, felkockázva
- 2 bögre víz
- 3 bögre zöld tea
- 3 ág kakkukfű
- 1 db citrom, frissen facsart leve
- só, frissen őrölt bors
- 2 evőkanál kókuszolaj vagy olívaolaj

Egy lábasban a két evőkanál kókuszolajon dinszteljük a póréhagymát és fokhagymát 5 percig. Adjuk hozzá a zellert és a karfiolt, öntsük rá a citromlevet és pároljuk még 3-5 percig, majd öntsük fel a vízzel és a zöld teával. A karfiol méretétől függően ügyeljünk rá, hogy a folyadék éppen, hogy ellepje a zöldségeket. Sózzuk, borsozzuk. Morzsoljuk le az ágról a kakukkfű leveleket és ezt is adjuk hozzá. Fedő alatt forraljuk fel, majd vegyük takarékra a lángot és főzzük addig, amíg a karfiol megpuhul (kb. 15-20 perc). Botmixerrel pürésítsük és tálaljuk melegen a levest. Locsoljunk egy kevés olívaolajat a tetejére.

2011. január 18., kedd

Vegán Pho leves

Bejegyezte: Zizi dátum: 2:16 5 megjegyzés

Egy ideje nagyon megkedveltem a keleti tésztákat. Aztán láttam egy videót a pho levesről, gondoltam, hogy csak működik vegetáriánus verzióban is. A pho vietnámi tésztás leves, amely annyira népszerű Vietnámban, hogy szinte mindenki mindennap eszik egy tányérral a helyi kifőzdékben, utcai árusoknál. Titka, hogy mindenből először egy keveset tegyünk a tányérunkba (tészta, zöldség, húsevőknél hús), rámerjük a levest és azonnal fogyasztjuk. Nem szabad sokáig áztatni a zöldségeket a lében, hogy frissek maradjanak még. Íme egy videó, hogy Bíró Lajos, valamint Chili és Vanília hogyan készíti.

Végül nekiálltam, kotyvasztottam a konyhában... először egy kicsit fura ízűnek éreztük a levest, de a második tányérnál már megkedveltük. Főzni fogom újra!

Vegán Pho leves

Hozzávalók 4 főre:
Alapléhez:
- 3 szál répa, meghámozva, hosszabb szeletekre vágva
- 1 kisebb fej zellergumó, meghámozva, négybe vágva
- 1 fej vöröshagyma, héjastul kettévágva, megpirítva
- kb. 3 cm gyömbér, héjastul, kettévágva, megpirítva
- 3 teáskanál szójaszósz
- 1-2 teáskanál só
- fél lime leve
- 1 szár citromfű (opcionális)
- 3 l víz
Leveshez:
- 200 g rizstészta, megfőzve a tasakon található utasítás szerint
- 8 db szárított shiitake gomba, beáztatva 30 percre, négybe vágva (helyette használhatunk barna csiperkét, ezt csak frissen szeleteljük fel), szára eltávolítva
- 3 szál zöldhagyma, felkarikázva
- 200 g bok choy (helyette használhatunk mángoldot vagy spenótot is), felaprítva
- 200 g tofu, felkockázva
- 2 gerezd fokhagyma, felaprítva
- 1 kisebb chili paprika, felszeletelve
- friss koriander, felaprítva
- só, bors,
- szójaszósz
- lime
- kókuszzsír (helyette használható olívaolaj is)

Egy száraz serpenyőben a vöröshagymát és a gyömbért héjastul, vágott felével lefelé néhány perc alatt megpirítjuk, amíg barnák lesznek. Egy lábasba beletesszük a hagymát, a gyömbért, a répát, a zellert és a citromfüvet, felöntjük vízzel és lassan felforraljuk. Forrástól számítva főzzük addig, amíg aranyszínű lesz a leves, a zöldségek pedig megpuhulnak. Ekkor szedjük ki belőle az összes hozzávalót, enyhén sózzuk,  borsozzuk, adjuk hozzá a szójaszószt és a lime levét. A levest tartsuk melegen.

Közben a rizstésztát egy lábasban főzzük meg, majd szűrjük le. A shiitake gombát áztassuk be egy tálkában 30 percre hideg vízben (a levét fel lehet használni miso leves készítéséhez!!!), a törzsét vágjuk ki (nincs rá szükség), a kalapját pedig vágjuk szeletekre és tegyük félre. A tofut kevés kókuszzsíron és fokhagymán pirítsuk meg, ízesítsük szójaszósszal, borssal.

Leveses tálkába szedjünk egy kevés rizstésztát, bok choy-t, shiitake gombát, tofut, zöldhagymát, merjük rá a meleg levest, szórjuk meg korianderrel, chilivel és ízesítsük szójaszósszal, lime levével, ha szükséges. A darabos részeket együk meg pálcikával, a levét pedig kanalazzuk ki vagy akár meg is ihatjuk a tálkából.

Az alaplébe érdemes még csillagánizst is tenni, esetleg szegfűszeget, fahéjat. Én elsőre egy enyhébb változatot szerettem volna elkészíteni, hogy barátkozzunk az ízekkel, ezért hagytam ki ezeket a fűszereket. Nagy álmunk I.-vel, hogy egyszer Hanoi utcáin is megkóstolhassunk egy tányér meleg pho levest! :)

2011. január 3., hétfő

Olaszos vöröslencse leves + nyereményjáték

Bejegyezte: Zizi dátum: 23:00 23 megjegyzés

Január elsején egész nap lustálkodtunk. Filmeket néztünk folyamatosan és bevallom, még a pizsinket se cseréltük le. Talán soha nem csináltunk még ilyet, de most jól esett. Ja és nem volt szilveszterkor egyáltalán "ereszd el a hajam buli", még sokáig se voltunk fent, szóval nem ilyen dolgok miatt lustálkodtunk egész nap, hanem, mert így volt jó. Öt óra fele aztán beszabadultam a konyhába, mert úgy gondoltuk nem indulhat az új évünk lencse nélkül. Muszáj, hogy megalapozzuk a milliárdjainkat. :) Paradicsomos-vöröslencsés változatban készült a leves, közben pedig kigondoltam, hogy csinálok még egy kis mákos nudlit is, mert megkívántam. Ma mit olvasok Lila Fügénél? Hogy az új év első napján lencsét és mákot kötelező fogyasztani, ha gazdagok és szépek szeretnénk lenni... úgy látszik ráéreztem erre a szépség dologra és nemhiába kívántam meg a mákot is! :) A leves alapreceptje Kriszta szakácskönyvéből származik, egy-két dolgot változtattam rajta.

Az új évet pedig kezdjük egy nyereményjátékkal. Kulturálódásra adok lehetőséget a szerencsés nyertesnek, ugyanis két darab belépőjegyet sorsolok ki Lucien Hervé fotóművész kiállítására a Szépművészeti Múzeumba (a kiállítás 2011. január 23-ig tekinthető meg). Én már láttam, így biztosan állíthatom, hogy lenyűgöző a magyar származású fényképész kiállítása.

Forrás: Dining Guide

Részvételi feltételek:
1) Írd meg ide egy kommentben, hogy milyen lencsés ételt készítettél az új év első napjára. Ha most nem is főztél semmit, azt írd meg, hogy melyik a kedvenc lencsés ételed.
2) Kommentálási határidő: 2011. január 7. péntek, éjfél, CET.
3) A játék csak magyarországi lakosok részére nyitott.
4) Sorsolás a random.org-gal.

És végre jöjjön a recept...

Olaszos vöröslencse leves

Hozzávalók:
- 2 szál répa, apróra kockázva
- 1 kis fej zeller, apróra kockázva
- 200 g vöröslencse
- 1 fej vöröshagyma, felaprítva
- 3 gerezd fokhagyma, felaprítva
- 240 g paradicsom durvára vágva (ennyi egy konzerv paradicsom súlya, hámozott paradicsom)
- friss kakukkfű
- friss zsálya
- só, bors
- olívaolaj
- parmezán (opcionális)
- balzsamecet (opcionális)

Egy lábasban olívaolajon pirítsuk meg a vöröshagymát és a fokhagymát. Adjuk hozzá a répát, a zellert, dinszteljük együtt néhány percig, majd jöhet a paradicsom, a fűszerek, valamint sózzuk, borsozzuk. Öntsük fel a levest 4 dl vízzel és főzzük 5-8 percig. Adjuk hozzá a lencsét, forraljuk fel és főzzük kb. 10 percig, amíg a lencse is megfő. Ez a fajta lencse eléggé pépesre fő meg és nem marad egészben. Tálaláskor reszelhetünk parmezánt a tetejére és ízesíthetjük pár csepp balzsamecettel. Nagyon finom vele.

Vöröslencsés receptek még a blogon:
Sütőtökös vöröslencse leves
Vöröslencse-csicseriborsó-koriander leves

2010. december 14., kedd

Tél levese

Bejegyezte: Zizi dátum: 22:30 2 megjegyzés

Miért neveztem ezt el tél levesének? Mert van benne három olyan zöldség, ami ebben az évszakban terem: leveles kel, sütőtök és karórépa. Ezenkívül kerül még bele néhány összetevő, amitől tartalmas, laktató leves lesz. Már sötét színével (a fekete beluga lencsétől és a leveles keltől kapja) is a téli sötét napokra emlékeztet, viszont ha megkóstoljuk, máris szebbnek látjuk a világot. :)

Téli leves

Hozzávalók:
- egy kisebb hosszúkás sütőtök fele, meghámozva, felkockázva
- 1 közepes karórépa, meghámozva, felkockázva (helyette használhatunk fehérrépát vagy paszternákot, akkor 2 közepes méretűt)
- 2-3 nagyobb levél kel, felaprítva
- 1 fej vöröshagyma, meghámozva, felaprítva
- 3 gerezd fokhagyma, meghámozva, felaprítva
- fél bögre fekete beluga lencse
- 1 kisebb érett avokádó, felkockázva
- fél csokor petrezselyem, felaprítva
- 1 teáskanál köménymag
- só, bors
- olívaolaj
- víz

A kockára vágott sütőtököt és karórépát tegyük tepsibe, sózzuk, borsozzuk, locsoljuk meg egy kevés olívaolajjal és süssük 180 fokon 30-35 percig, amíg egy kicsit megpuhulnak és megbarnulnak (félidőben keverjük át egy fakanállal). Vegyük ki a sütőből és tegyük félre.

Egy kevés olívaolajon egy nagy lábasban öt percig pirítjuk a vöröshagymát és a fokhagymát. Hozzáadjuk a sült zöldségeket, a lencsét, egy kevés sót és borsot, valamint a köménymagot. Felöntjük kb. 1-1,5 liter vízzel és fedő alatt közepes lángon felforraljuk. Amikor a lencse megfőtt, hozzáadjuk a leveles kelt és fedő alatt még tíz percig pároljuk. (A leveles kelt nem fogja ellepni a lé, de a gőzben megpárolódnak a levelek.) Ha a levelek megpuhultak, elzárjuk a lángot és a levesbe szórjuk a petrezselymet. Újra lefedjük és hagyjuk öt percig pihenni. A levest tányérokba szedjük és teszünk rá a felkockázott avokádóból.

2010. december 5., vasárnap

Vöröslencse-csicseriborsó-koriander leves

Bejegyezte: Zizi dátum: 3:02 5 megjegyzés

Karácsony előtt szeretem a gyors, egyszerű recepteket a konyhában, így több időm jut foglalkozni mással. Ezt a receptet hínyenc kollégának ajánlom, mivel nagyon szereti a csicseriborsót meg a koriandert. Biztos vagyok benne, hogy ki fogja próbálni! De remélem, ti is! :) Színével jobb kedvre derít minket sötét estéken. A receptet a BBC Good Food weblapján találtam itt, minimálisat változtattam rajta.

Vöröslencse-csicseriborsó-koriander leves

Hozzávalók 4 főre:
- 3/4 bögre vöröslencse
- 1 konzerv csicseriborsó
- 1 konzerv paradicsom, egész, hámozott
- 2 teáskanál köménymag
- 1/2 teáskanál chili, felaprítva
- 1 fej lilahagyma, felaprítva
- 1 db citrom leve
- 2 bögre víz
- kisebb csokor koriander, felaprítva (hagyjunk néhány levelet a díszítéshez)
- só, bors
- olívaolaj
(A recepthez használt bögre 2,5-2,6 dl-es.)

Egy lábasban szárazon pirítsuk meg a köménymagot egy-két percig, amíg a szemek pattognak és érződik az aromájuk. Adjuk hozzá az olívaolajat, a lilahagymát és a chilit, keverjük meg és dinszteljük pár percig. Adjuk hozzá a vöröslencsét, a paradicsomot és a vizet. Sózzuk, borsozzuk. Forraljuk fel és főzzük addig, amíg a lencse megpuhul (kb. 10 perc). Ekkor botmixerrel pürésítsük a levest, majd adjuk hozzá a citromlevet és a csicseriborsót. Ha túl sűrűnek találjuk (bár ez egy ilyen leves), még hígítsuk egy kevés vízzel. Melegítsük még néhány percig, a végén pedig dobjuk bele a felaprított koriandert. Ha szükséges, még sózzuk és borsozzuk. Tálaláskor koriander levelekkel díszítsük.

2010. november 16., kedd

Gyömbéres avokádó krémleves

Bejegyezte: Zizi dátum: 22:20 4 megjegyzés

Mindig is szerettük az avokádót, de néhány hónapja I. teljesen rákattant, így hetente legalább 4-5 db-ot megeszünk nyersen (meghámozva/kikanalazva héjából, felszeletelve, kevés olívaolajat, frissen facsart citromlevet csepegtetve rá, meg csipetnyi só, bors - hmmm, mennyei). Azt tudtátok, hogy az avokádó hihetetlenül jól lúgosítja a szervezetet? Dr. Robert O. Young, aki a pH csoda című könyvet írta, állítólag 5 db avokádót megeszik naponta!

Az avokádó nagyon tápláló, sok proteint és olajat tartalmaz (zsiradéktartalma mintegy 25%). Éretlen termése mérgezőnek számít, ezért figyeljünk oda, hogy ha keményet sikerül vennünk - itthon többnyire ilyenek kaphatók -, akkor hagyjuk a konyhapulton beérni néhány nap alatt. Akkor jó, amikor a héja elkezd feketedni és tapintásra már puha. Fogyasztásához a termést fel kell vágni, kőmagját el kell távolítani és a fűszerezés után akár ki is kanalazhatjuk a húsát. Megfőzve keserűvé válhat az íze, ezért ezt a levest csak éppen megmelegítve fogyasztjuk.

A recept az egyik kedvenc blogomról származik, David-től és Luise-tól, akik a Green Kitchen Stories-t írják. Nagyon szeretem a vegetáriánus, vegán, cukormentes ételeiket, sok inspirációt kapok írásaikból.

Gyömbéres avokádé krémleves

Hozzávalók 4 főre:
- 2 db nagyobb avokádó, kimagozva, felkockázva
- 1 db kisebb vöröshagyma, felaprítva
- 2 gerezd fokhagyma, felaprítva
- 2,5 cm hosszú gyömbér darab, meghámozva, felaprítva
- 2 db lime kifacsart leve
- egy kis darab chili, szárított vagy friss is jó, felaprítva
- só, bors
- olívaolaj
- néhány levél menta
- 4 dl víz

Egy lábosban hevítsük fel az olívaolajat, dinszteljük meg rajta a vöröshagymát, fokhagymát, chilit és a gyömbért. Vegyük le a tűzről, adjuk hozzá az avokádót, a lime levet, vizet, sózzuk, borsozzuk és botmixerrel pürésítsük krémesre. Ha túl sűrűnek találjuk, adjunk még hozzá egy kevés vizet. Tálalás előtt melegítsük fel a tűzhelyen, de vigyázzunk arra, hogy ne legyen forró. Szedjük tálkákba, locsoljuk meg egy kevés olívaolajjal és szórjunk rá néhány levél mentát. (Újramelegítve már tényleg kesernyéssé válik az íze, mi kipróbáltuk, szóval érdemes egyszerre megenni. Nyáron hűtve is nagyon finom.)

2010. október 18., hétfő

Tök, póréhagyma és burgonya leves

Bejegyezte: Zizi dátum: 1:56 2 megjegyzés
Nagymamám mesélte, hogy tökből levest készített. Tőle kaptam az ötletet, hogy ezt a nem túl népszerű zöldséget nemes egyszerűséggel kiemeljem a tökfőzelék sanyarú helyzetéből és készítsek egy finom, meleg, krémes levest.

Tök, póréhagyma és burgonya leves

Hozzávalók:
- 1 db tök (az enyém kb. 20 cm hosszú volt és 12 cm átmérőjű), meghámozva, magját kivéve, felkockázva
- 4 db burgonya, meghámozva, felkockázva
- póréhagyma, 15 cm hosszú, felkarikázva
- 2 gerezd fokhagyma, felaprítva
- 2 evőkanál olívaolaj
- só, bors
- néhány szelet kenyér
- néhány szelet sajt

Egy közepes lábasban olívaolajon megdinszteljük a póréhagymát és a fokhagymát (kb. 2 perc). Hozzáadjuk a burgonya kockákat, pirítjuk néhány percet majd felöntjük 1-1,5 liter vízzel. Felforraljuk, majd hozzáadjuk a tököt is, közben sózzuk, borsozzuk. Amikor az összes zöldség megfőtt, botmixerrel pürésítjük a levest. Ha túl sűrűnek találjuk, hígítsuk még egy kevés vízzel.

A kenyérszeleteket sütőpapírral bélelt tepsire helyezzük, meglocsoljuk olívaolajjal majd 3-5 percig pirítjuk sütőben 170-180 fokon. Ekkor a kenyérszeleteket megfordítjuk, a még nem pirult oldalukra vékony sajtszeleteket helyezünk, visszatesszük a sütőbe addig, amíg a sajt a kenyérre olvad. Ezzel a sajtos ropogtatnivalóval tálaljuk levesünket.

2010. július 12., hétfő

Gazpacho

Bejegyezte: Zizi dátum: 0:02 7 megjegyzés
Az elmúlt héten lehetőségem volt, hogy nagy inspirátorom, Jamie Oliver új sorozatát, a Jamie does-t végignézhessem és egy barátom jóvoltából az új könyvébe is bepillantást nyerhettem. Ez a sorozat hat részből áll és hat ország (város, tájegység) kulináris tapasztalatait gyűjti össze. Éhesen ne kezdjétek el nézni!

Az alábbi recept Jamie andalúziai látogatása során készült. Nagyon megfogott az egyszerűsége, így elhatároztam, hogy elkészítem. Jól is esett a meleg időben ezt a hideg levest kortyolgatni. A spanyolok állítólag pohárból isszák. Próbáljátok ki!

Gazpacho

Hozzávalók:
- 4-5 db paradicsom meghámozva
- fél uborka meghámozva
- 1 db piros kaliforniai paprika
- 3 gerezd fokhagyma
- kenyérbél (2 nagy szelet fehér kenyér)
- 1-1,5 dl víz
- 2 teáskanál almaecet
- só, bors
- 4 evőkanál olívaolaj

Egy nagy tálban készítsünk össze mindent: paradicsomot, uborkát meghámozva, felkockázva; paprikát felkockázva, fokhagymát felaprítva. A kenyérbelet egy kevés vízben áztassuk be, majd nyomkodjuk ki belőle a vizet és adjuk ezt is a zöldségekhez az almaecettel, olívaolajjal és a vízzel. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, majd botmixerrel pürésítsük. A végén kóstoljuk meg, ha szükséges, még ízesítsük.

Eredetileg megjelent a bezs.hu-n.

2010. július 3., szombat

Mentás zöldborsókrémleves

Bejegyezte: Zizi dátum: 12:30 4 megjegyzés

Mindig is szerettem a borsót. Akár főzelék, akár leves vagy köret készült belőle. Most egy krémlevest főztem, ami számomra egy új felhasználási módja ennek a nagyszerű zöldségnek. Mentával tettem különlegessé az ízhatást.

Mentás zöldborsókrémleves

Hozzávalók:
- 300-400 g fejtett borsó
- 2 db krumpli felkockázva
- 1-1,5 liter zöldségalaplé (vagy víz + zöldségleves kocka)
- 1 evőkanál aprított menta
- 1,5 dl zabtejszín (vagy normál főzőtejszín)
- petrezselyem
- só, bors

A borsót a krumplival, sóval, borssal felteszem főni a zöldséglében. Addig forralom, amíg a krumpli is megpuhul (kb. 10 perc). Botmixerrel pürésítem a levest, hozzáadom a tejszínt, a mentát és forralom még néhány percig. Tálaláskor petrezselymet szórok rá és fokhagymás pirítóssal eszem. 

Másnap felmelegítve egy kis kecskesajtot reszelve a tetejére mennyei volt!

Eredetileg megjelent a bezs.hu-n.

2010. április 15., csütörtök

Laskagomba krémleves

Bejegyezte: Zizi dátum: 23:00 0 megjegyzés

A hétvégén jutottam nagyon szép, friss laskagombához a biopiacon. Fülöpjakabon termelik a gombát és már legalább egy éve vásárolok tőlük.
- Mit fog belőle készíteni? - kérdezte a termelő.
- Krémlevest szeretnék - válaszoltam. Így kaptam még hozzá néhány darab barna csiperkét... azt mondta, ettől finomabb lesz. És igaza lett! :)

Laskagomba krémleves

Hozzávalók:
- 300 g laskagomba
- néhány szem barna csiperke
- 1 fej vöröshagyma
- 1 csokor petrezselyem
- 1-2 dl zabtejszín (jó a normál tejszín is)
- 1 bio zöldségleves kocka
- só, bors
- néhány ág kakukkfű
- olívaolaj

A felaprított hagymát az olajon megpárolom és hozzáadom az apróra vágott gombát. Párolom együtt egy keveset, sózom, borsozom, beleteszem a kakukkfüvet és felöntöm vízzel (kb. 1,5 liter). Mivel a gombának elég kevés idő kell, néhány perc múlva beledobom a zöldségleves kockát és a petrezselyem felét felaprítva. 10 percig főzöm, majd botmixerrel krémes állagúra turmixolom (ha túl sűrűnek találjuk, adjunk még hozzá egy kis vizet.) Hozzáadom a tejszínt, forralok még egyet rajta és már tálalható is. A maradék petrezselyemből szórok a tetejére.

2010. március 9., kedd

Sütőtökös vöröslencse leves

Bejegyezte: Zizi dátum: 14:35 2 megjegyzés
A hétvégén rájöttem, hogy a Zizi kalandjai kezd elsütiesedni... :) A legutolsó receptjeim mind-mind sütikről szóltak. Ez azért érdekes, mert, amikor elkezdtem ezt a blogot írni, akkor még csak főzni szerettem, maximum havonta egyszer csináltam valamilyen sütit, azt is csak "összekeverős és be a tepsibe" módon. Nem is tudom mikor fordult a kocka... lett szépen lassan muffin sütőm, meg nyújtófám, pogácsaszaggatóm... szóval felszereltem a konyhát sütéshez szükséges eszközökkel és belelendültem. Persze főzök is sokat, de az utóbbi időben inkább a sütésre helyeztem a hangsúlyt, nem tudom miért.

Szóval most a változatosság kedvéért egy leves recept jön. Érdekessége, hogy sütőtök van benne, ami már nem igazán aktuális, de még egy-két helyen lehet kapni, én is két hete készítettem el, csak elmaradtam a blog megírásával. A sütőtök pedig helyettesíthető bármilyen zöldséggel, vagy vártok az elkészítésével őszig! :)

Sütőtökös vöröslencse leves

Hozzávalók:
- 1 bögre (1,5 dl) vöröslencse
- 2 db répa
- 1 szelet sütőtök
- 3 db koktélparadicsom
- 1 db vöröshagyma
- 3 gerezd fokhagyma
- 1 kis fej zeller
- 1 db babérlevél
- só, bors, olívaolaj
- 1 dl zabtejszín (normál tejszín is használható)
- 1 db bio zöldségleves kocka

Egy edényben olívaolajon megdinsztelem a vöröshagymát, fokhagymát, majd a kockára vágott sütőtököt és a karikára vágott répát, zellert és 5 percig párolom. Hozzáadom a vizet (jól lepje el), zöldségleves kockát, sózom, borsozom, beledobom a babérlevelet, majd néhány perc múlva a paradicsomokat is. Közben a vöröslencsét megfőzöm egy külön edényben (1 bögre lencse, 2 bögre víz) sóval. Ez a fajta lencse eléggé pépesre fő meg és nem marad egészben, mint a többi fajta. 8-10 perc alatt elkészül, majd leszűröm. Ha a levesben megpuhultak a zöldségek , kiveszem belőle a babérlevelet és botmixerrel pépesítem a levest, hozzáadom a lencsét és a zabtejszínt. Ha túl sűrűnek találjuk, adjunk még hozzá vizet. Tálalás után a tetejére füstölt gabonakolbász darabkákat tettem. Nagyon finom lett vele.

A recept mellett ajánlom figyelmetekbe barátnőm, Kata újonnan indított blogját, amely a kirakatokat veszi górcső alá! :) Íme egy kis ízelítő...

2010. február 6., szombat

Tárkonyos, zöldséges kölesleves

Bejegyezte: Zizi dátum: 7:00 4 megjegyzés
Volt néhány zöldségünk itthon, amiket már nagyon fel kellett használni, így lett összedobva az alábbi leves. Meglepően jól sikerült, finom, egészséges és sűrű, ajánlom az elkészítését. Én leveles kelt tettem bele, ami nehezen beszerezhető itthon, azonban ez kiváltható mángolddal, spenóttal, kelkáposztával. A leveles kel leveleinek C vitamin tartalma magas, karotin tartalma, ásványi anyag tartalma is jelentős. Fehérjetartalma a spenótéval vetekszik. Amiben főképpen eltér a kelkáposztától: több klorofillhoz jutunk belőle, ugyanis nincsenek belső, kevésbé zöld levelei, mint a fejes káposztának, aminek a legkülső levelei tartalmazzák a legtöbb tápanyagot. A leves kb. 30 perc alatt elkészíthető.

Tárkonyos, zöldséges kölesleves

Hozzávalók:
- 1 db nagyobb répa
- 1 db fehérrépa
- negyed karalábé (ha kicsi van, beletehetjük az egészet)
- 1 kisebb fej vöröshagyma
- 1 kis darab leveles kel
- 80-100 g köles
- 4-5 evőkanál tejföl
- fél citrom leve
- 2 teáskanál pirospaprika
- tárkony, só, bors
- kevés olaj

A hagymát kockára vágjuk, olajon megpirítjuk, rátesszük az összevágott répát, fehérrépát, karalábét, majd kicsit megpároljuk. Beletesszük a kölest, ezzel is tovább pirítjuk, hozzáadjuk a pirospaprikát, a tárkonyt, a sót és a borsot. Felöntjük vízzel és főzzük, amíg a zöldségek egy kicsit megpuhulnak. Közben egy tálkában összekeverjük a tejfölt a citromlével, ebbe belemerünk egy kis forró levest, összekeverjük, majd visszaöntjük a levesbe (erre azért van szükség, mert a forró leves összekaphatja a tejfölt). A végén beletesszük a leveles kelt. Néhány percig főzzük. Ha túl sűrűnek találjuk hígítsuk még egy kis vízzel.

Vegán barátaim is elkészíthetik, csak ők cseréljék ki a tejfölt szójatejfölre vagy szójajoghurtra! :)

2010. január 15., péntek

Kukorica krémleves

Bejegyezte: Zizi dátum: 0:00 4 megjegyzés
Íme a kukorica krémleves receptje, amit Jucival Bécsben készítettünk. Életünk első kukorica krémlevese volt a mexikói vacsora estre. Nagyon egyszerű elkészíteni, kb. 30 perc alatt meg is van.

Kukorica krémleves

Hozzávalók:
- 200-250 g kukorica (mivel friss nem volt, fagyasztottból készült)
- 1 kis fej vöröshagyma
- 1 gerezd fokhagyma
- 1 bio zöldségleves kocka
- friss koriander
- só, bors
- kevés tejszín  vagy zabtejszín

A vöröshagymát apró kockákra vágjuk, kevés olajon megdinszteljük, hozzáadjuk a fokhagymát pépesítve. Beleöntjük a kukoricát és együtt pároljuk egy pár percig. Felöntjük annyi vízzel, hogy éppen ellepje, közben beledobjuk a zöldségleves kockát és az összevágott koriandert is. Néhány percig együtt főzzük, majd turmixgéppel vagy botmixerrel pépesítjük. Sózzuk, borsozzuk, beleöntjük a tejszínt és ha túl sűrűnek találjuk, adunk hozzá még egy kis vizet. Összeforraljuk és már tálalható is. Friss koriandert, pirított kenyérkockát tehetünk a tetejére.

2009. november 11., szerda

Sütőtök krémleves

Bejegyezte: Zizi dátum: 2:46 0 megjegyzés
Tavaly ősszel készítettem először sütőtök krémlevest. Emlékszem, szörföztem a neten, hogy találjak egy jó receptet. Hát ez, AZ! Ha jól emlékszem, a recept Chili és Vaníliától származik (egy pár dolgot módosítottam rajta - bár nem vagyok vegán, teljesen növényi étrenden élő, de számukra is elkészíthető ez a leves). Érdemes kipróbálni... Narancsos színével és ízével felmelegíti testedet, lelkedet ebben a hideg időszakban.

Sütőtök krémleves

Hozzávalók 4 főre:
- kb. 1 kg sütőtök
- 1 nagy krumpli
- 1 közepes alma
- 1 közepes hagyma
- 2-3 evőkanál méz
- 2 zöldségleves kocka
- só, bors, szerecsendió
- friss vagy szárított kakukkfű (a frissnek persze sokkal intenzívebb az íze)
- 1-2 dl tejszín (vagy zabtejszín)
- 50 g vaj vagy napraforgó olaj

A sütőtököt negyedekre vágva 180C-on kb. 60-80 perc alatt puhára sütöm. Amíg sül, a vajon puhára párolom a felaprított hagymát a kakukkfűvel, amikor már megpuhult és átlátszó, ráteszem a mézet és kicsit karamelizálom. Felöntöm 1,2 liter vízzel, amibe beleteszem a 2 leveskockát, a meghámozott, kockára vágott krumplit és almát és közepes lángon puhára főzöm. Amikor már puha a krumpli, a levesbe teszem a megsült tökszeletek kikapart húsát. Botmixerrel vagy turmixgéppel krémesre pürésítem. A krémes "mix"-et visszaöntöm a lábasba, majd ízesítem sóval, borssal, frissen reszelt szerecsendióval, és beleöntöm a tejszínt. Lehet pirított tökmaggal és tökmagolajjal tálalni; azonban én egy kicsit megszikkadt kiflit karikáztam fel, megkentem a tetejüket olívaolajjal, minden karikára tettem egy darabka kecskesajtot, borsoztam és a sütőben megpirítottam. Ezeket a kecskesajtos falatkákat ettük az isteni leveshez!

Vigyázat! Ha egyszer elkészíted, utána minden héten meg akarod majd főzni, amíg tart a sütőtök szezon! :)

Zizi próba Copyright © 2009 Girl Music is Designed by Ipietoon Sponsored by Emocutez