Hohe Tauern, Ausztria Nemzeti Parkja

Utazásunk végéhez érek lassan. Utolsó előtti napunkat a Hohe Tauern Nemzeti Parkban töltöttük. A túraútvonal éppen a szállásunk mellől indul, így nem kellett messzire mennünk. Az 1834 km2 kiterjedésű Hohe Tauern Közép-Európa legnagyobb nemzeti parkja csodálatos hegycsúcsokkal, gleccserekkel, völggyel  (Dorfertal), vízeséssel, tóval, patakkal. A túra relaxációs programnak is tekinthető. Sétálsz csendben, hallgatod a természet lágy hangját, gyönyörködsz a látványban, friss levegőt szívsz és azon merengesz, hogyan került mindez ide??? 

A park belseje teljesen érintetlen maradt, a peremvidékeken található néhány alpesi gazdaság természetesen környezettudatos gazdálkodást folytat. Az osztrák boldog bocik békésen legelésznek napközben a völgyben, majd délután 5 óra körül hívószóra szépen besétálnak a gazdaságokba. Ilyen békés, nyugodt jószágokat, nem is tudjuk, mikor láttunk utoljára.

Dorfertal valaha a Kalsban élő nők ellenállásának a jelképévé vált, ugyanis néhány vállalat egy hatalmas vízierőművet akart a park területén létrehozni. Szerencsére a kalsi nők erőszakos nyomásának igazat adtak és nem engedélyeztek ennek a csodálatos parknak a tönkretételét.

A túrát egyébként 1751 méter magasan kezdtük. Két órás kényelmes séta után elértük az 1755 méter magasan fekvő hüttét, a Kalser Tauernhaus-t.

Innen egy kicsit keményebb útvonal következett. Az út már nem volt sík, bizonyos helyeken szűkké vált és nagy köveken, bokrokon kellet átgázolnunk, de megérte a látványért "küzdeni". Kb. másfél óra után értünk el túránk végállomásához, az 1935 méter magasan fekvő Dorfersee-hez, ami egy hegyek közé beszorult tó, vagyis tengerszem.

Egy nagy sziklára leültünk, piknikeztünk és meresztettük szemeinket. Nem bírtunk betelni a látvánnyal. Fél órás pihenő után újra útra keltünk, majd visszaérve a Kalser Tauernhaus-hoz megálltunk, hogy felmelegítsük magunkat egy-egy tányér levessel és leöblítsük mindezt egy kis sörrel. Este nem kellett altatni bennünket, a fáradtságtól azonnal álomba merültünk.

Utolsó napunk reggelén egy gyors reggeli után búcsút vettünk Andreatól, szállásadónktól, majd elindultunk Kals-ba. A 9 órakor nyitó felvonóhoz igyekeztünk. 25 perces lebegés következett (20 euróért fejenként) és felértünk a 2621 méter magasan fekvő Cimaross csúcsra.

Lélegzetállító látvány tárult elénk. Az időjárás nekünk kedvezett, ugyanis a négy nap alatt ez volt az első olyan reggel, amikor hétágra sütött a nap. Tisztán láttuk a Großglockner csúcsát, a környező hegyeket, falvakat. De beszéljenek helyettem a képek.

Egy habos cappuccinot még megittunk a csúcson, majd búcsút vettünk ettől a csodálatos helytől, amit örökre a szívünkbe zártunk.

Meleg szívvel ajánlom mindenkinek Ausztria ezen kis szegletének a felfedezését. Ha másért nem, a boldog Milka bocik látványa miatt megéri útra kelnünk! :)

Még többet Ausztriáról:
Kals, az osztrák meseváros

Kals, az osztrák meseváros

Triesztből, a 36 fokos melegből, a tengerpartról hétfő délután Ausztria felé vettük az irányt. Az autópályáról letérve egy két órás szerpentines út várt ránk 2000 méter magasban. Az olasz-osztrák "határ" kávézójában mi voltunk az egyedüliek, akik rövidnadrágban, ujjatlan pólóban és papucsban voltak. Fáztunk is rendesen. Még két óra hegyen-völgyön át és végre begördültünk osztrák szálláshelyünk parkolójába. Egy frissítő zuhanyra vágytunk és egy finom vacsorára, amit a szomszédos hotel éttermében meg is kaptunk.

A Großglockner (a "Nagy Harang") - amelynek közelében található Kalsba érkeztünk -  a legmagasabb csúcsa a Hohe Tauern hegyláncnak és egész Ausztriának, sőt a keleti Alpoknak is. Sok hegymászót vonz ide, különösen a klasszikus jégútjai miatt az északi oldalában.

Másnap reggeli után a Kalser Glocknerstraße várt felfedezésre. Kals/Grossdorfból egy 7 km-es autóúton lehet feljutni (fizetős útszakasz, 6 euró) az 1920 méter magasan lévő Lucknerhaus-ig. Ennek parkolójában hagytuk az autót. Innen széles, jól járható turista úton lehet a völgyben felfelé haladni, közvetlenül a Ködnitz gleccserből elfolyó ugyanilyen nevű patak mellett. Kb. egy óra alatt elértük a 2241 méter magasan lévő Lucknerhütte-t.

Az idő elég esősre járt és mire felértünk el is kezdett szemerkélni az eső. Az az igazság, hogy mi teljesen felkészületlenül jöttünk el Ausztriába. Se esőkabátot, se túrabakancsot, se vízálló ruhát nem vittünk magunkkal. Nem igazán voltunk tisztában vele, hogy mi túrázni fogunk. Egyszerűbb kirándulásokra készültünk sima túracipővel. Szóval beültünk a hütte-be egy finom ebédre (meleg zöldséglevest és mákos gőzgombócot ettünk) az eső pedig elkezdett szakadni. I. tartotta bennem a lelket, ne aggódjak, ki fog tisztulni az ég és még a Großglockner csúcsát is látni fogjuk lefelé menet. Bíztam benne, pedig abban a pillanatban ez teljesen másképpen nézett ki.

Egy órás pihenőnk után az eső elállt és az ég kezdett kitisztulni. Irány lefelé! Figyelem, innentől kezdve boci invázió jön! :)

Mit csinál a nagyvárosból kiszabadult homo saphiens? Rácsodálkozik a természetre és negyed órát bámulja az oly régóta látott bocikat; izgatottan fotóz, hogy megörökítse a csodaszép tájat a boldog osztrák bocikkal. A levegőt haraptuk, a nap kisütött, az ég újra kék lett, a fű a zöld szín összes változatát felvonultatta. Ámultunk, bámultunk, gyönyörködtünk, energiával töltődtünk...

Háttérben a Großglockner csúcsa

Hazafelé megálltunk Kalsban, körülnéztünk a kisvárosban, megvettük a vacsorához valót. Este nem kellett álomba ringatni bennünket.

Kals

Folyt. köv. még több Kals és az út lezárása!