Pages

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: sütőtök. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. február 8., péntek

Sütőtökös feketebabos taco & quesadilla + az első hét cukor nélkül

Bejegyezte: Zizi dátum: 12:14 6 megjegyzés
Taco

Fantasztikusak vagytok! Nem gondoltam volna, hogy ennyien beszálltok a cukormentes kihívásba! Nagyon sok emailt kaptam tele ötletekkel, élményekkel; sokan beszámoltok róla a saját blogotokon, kommenteltek itt a blogon és a Facebookon. Úgy érzem, ez a kis csapat erőt ad minden résztvevőnek, tudjátok, hogy nem vagytok egyedül.

Viszonylag könnyen telt az első hét nálunk. Az elején voltak nehézségek, amikor igazán megkívántuk azt a 70%-os kocka csokit vacsora után (valószínűleg nem mi követeltük, csak a szervezetünkben élősködő kedves gombácskák). :) De utána egyre könnyebb lett. Aszalt gyümölcsök közül egyelőre mazsolát és szilvát ettünk, a friss gyümölcsök közül banánt, almát, citromot, narancsot és grapefruitot. Édes íz utáni vágyunkat frissen préselt céklalével is csillapítottuk. Sokszor van olyan érzésünk, hogy valamivel pótolnunk kell az édeset, a csokit, ilyenkor muszáj valamit nassolni... a legtöbbször mandulát pirítok vagy nyersen eszünk törökmogyorót, kesudiót, paradiót. Kollégáknak sütöttem a héten túrós pogácsát, ami nem élesztős, csak egy kis szódabikarbóna kell bele, viszont van benne tejtermék (a tojást elhagytam). Így kevésbé kerültük a tejterméket, viszont volt sós nasi! Egyetlen egyszer követtem el bakit, amikor egyik nap ebédelni mentem, a főételemhez kértem egy kis adag csalamádét. Belekóstoltam és rájöttem, hogy van benne cukor. De úgy gondolom, hogy a tudattalanul elkövetett "bűnök" nem számítanak, mert nem előre megfontolt szándékkal választottam cukros csalamádét.

Kíváncsi vagyok, nálatok, hogy telt az első hét. Aki beszáll a nyereményjátékba is, azoktól feltétlen várom a néhány soros beszámolót komment formájában itt a bejegyzés végén vagy ha a blogján ír valaki beszámolót, akkor küldje el nekem emailben a beszámoló linkjét februári kihívás címmel. A közzétett bejegyzéseket folyamatosan frissíteni fogom és megjelentetem mind az aktuális heti beszámolókban. Aki használ Instagramot, az a kihívás idején februárban címkézze fel az általa elfogyasztott ételek képeit az alábbiak szerint: #februaricukormenteskihivas. Lesz egy jó kis online albumunk!

Akik eddig írtak a cukormentes kihívásról:
- Mariann - Jenis konyhai kísérletei (meglepő, hogy a férje győzte meg a cukormentes kihívásról), első heti beszámoló
- Viki - Étel Ital Kicsi Vú (maximum íz, no cukor felhívással csatlakozott), első heti beszámoló
- Noémi - Mandulasarok (fantasztikus gesztenyelisztes édesburgonya gnocchi receptet is megosztott), első heti beszámoló
- Boglárka - Önismereti kalandtúra (januártól saját maga által összeállított étrendet fogyaszt, naponta összefoglalja, hogy mit eszik és beszállt a februári cukormentes kihívásba), első heti beszámoló
- Orsi - Wannabe Chef (egy fincsi quinoa saláta receptet is megosztott), első heti beszámoló
- Zsuzsa - Zsuzska receptjei (cukormentességet fogadott ő is februárra)
- Eszti - Méz és Olíva (nemcsak heti beszámolókat ír, hanem napokra bontva leírja, hogy mit eszik), első heti beszámoló
- Eszter (Dublinból csatlakozott a kihíváshoz), első heti beszámoló

Quesadilla

Most pedig irány Mexikó...

A bejegyzés megírásához igyekeztem felidézni 2005-ös mexikói kalandozásaimat, amikor meglátogattam egy Pueblaban élő mexikói barátnőmet, Mariat. Ettünk étteremben is, de az anyukája rengeteg finomságot készített nekünk. Igazi jó mexikói házias koszton éltem néhány hétig. Legélénkebb emlékeimben a guacamole (avokádó krém), a paradicsomos salsa, a tortilla és a mindenhez felszolgált lime él.

A taco kukorica- vagy búzalisztből készült félbe hajtott tortilla, amelyet mindenféle finomsággal (zöldségekkel, hússal, hallal) lehet megpakolni. Köretként tálalnak mellé friss koriandert, guacamolét, salsat, salátát. A quesadilla szintén kukorica- vagy búzalisztből készült tortillaból áll, két tortilla lap "összeragasztva" sajttal,   vékonyan megtöltve zöldségekkel vagy hússal, háromszög cikkelyekre vágva és így tálalva. Ez is fogyasztható guacamoléval, salátával, salsaval, tejföllel. Ha az alapanyagokat előző nap beszerezzük, akkor mindkét fogás kiváló gyors hétköznapi vacsorának és még az ízlelőbimbóinkat is életre keltettük!

Sütőtökös feketebabos taco és quesadilla

Hozzávalók 3-4 főre:
Tacohoz:
- 250-300 g sütőtök, meghámozva, felkockázva
- 240 g feketebab (1 konzerv), leszűrve, átmosva
- 1 fej vöröshagyma, felaprítva
- 2 teáskanál füstölt pirospaprika
- só, bors
- tortilla lapok
- főtt rizs
- guacamole
- 150 ml tejföl (vagy szójajoghurt) + 2 teáskanál csípős chiliszósz, összekeverve
- koriander
- lime
- olívaolaj
Quesadillahoz (ugyanazok, mint a tacohoz):
- 150 g reszelt sajt
Guacamolehoz:
- 2 db érett avokádó, héj és a mag eltávolítva
- 1 kis fej vöröshagyma, felaprítva
- 1 gerezd fokhagyma, felaprítva
- 1/2 lime kifacsart leve
- só, bors
- koriander, felaprítva

Töltelék elkészítése: két evőkanál olívaolajon pirítsuk meg a felaprított vöröshagymát, adjuk hozzá a kockára vágott sütőtököt. Pároljuk 8-10 percig, majd adjuk hozzá a feketebabot. Ízesítsük sóval, borssal, szórjuk meg a füstölt pirospaprikával, keverjünk rajta egyet és tegyük félre.

A tacohoz teflon serpenyőben pirítsuk meg a tortilla lap mindkét oldalát (kicsit hólyagos lesz), tegyük tányérra és kanalazzunk bele főtt rizst, sütőtökös babos keveréket, guacamolét, chilis tejfölt, szórjuk meg korianderrel, facsarjunk rá egy kevés lime levet és már ehetjük is.

A quesadillahoz teflon serpenyőben kezdjük el melegíteni alacsony lángon a tortilla lap egyik oldalát. Szórjuk meg reszelt sajttal, majd várjuk meg, amíg a sajt elkezd olvadni. Ekkor vékonyan rétegezzünk rá a főtt rizsből, a sütőtökös feketebabos keverékből, majd szórjuk meg újra reszelt sajttal és tegyünk a tetejére még egy tortilla lapot. Az egészre nehezékként tegyünk néhány tányért (hogy minél vékonyabb legyen) és így pirítsuk néhány percig. Vegyük le a tányérokat és egy spatulával fordítsuk meg az egész quesadillát, hogy a felső tortilla lap is megpiruljon (közben megint tegyük a tetejére a tányérokat nehezéknek). Ha a másik oldala is megpirult, tegyük tányérra, vágjunk háromszög cikkelyeket belőle és tálaljuk guacamoléval és chilis tejföllel.

A guacamoléhoz az avokádókat törjük össze villával. Adjuk hozzá a felaprított vöröshagymát, fokhagymát, a lime levét és ízesítsük sóval, borssal és felaprított korianderrel. Pirítós kenyérre kenve is kiváló feltét!

Viva Mexico!

Veracruz kikötő, parti sétány

A legcukibb spanyol szó: burro, csacsit jelent :)

Teotihuacan, ahol a Nap (La Pirámide del Sol) és a Hold (La Pirámide de la Luna) piramisok láthatók

Puebla, főtér

2012. december 3., hétfő

Szuper reggeli: Sütőtökös fűszeres granola

Bejegyezte: Zizi dátum: 13:00 5 megjegyzés

Pénteken ezzel a dallal hangolódtam rá a karácsonyra, na meg a lakásban terjengő fahéj, csokoládé, mandula és dió illattal. Helló december! Üdv a körünkben!

Ennek megfelelően egy olyan receptet hoztam, ami kiváló ködös, hideg decemberi reggelekre. A szuper reggeli kategóriába soroltam, de ötletes gasztro ajándék is lehet (nálam lesz is! :) - guszta üvegbe téve, ízlésesen becsomagolva, garantált a siker), amit karácsony reggelén együtt fogyaszthatunk el a családdal. Csupa tápláló alapanyag van benne, amelyek ízlés szerint variálhatók.  A granola alapját a zabpehely, olajos magvak és valamilyen édesítőszer képezik, adhatunk hozzá aszalt gyümölcsöket,  jó minőségű csokoládét, megszórhatjuk kakaóval vagy kókuszreszelékkel... szóval rengeteg variánsa van. Egy korábbi cukormentes granola receptet itt találtok.

Mindenkinek jó készülődést kívánok az ünnepekre!

Sütőtökös fűszeres granola
(Recept: Sara Forte - The Sprouted Kitchen)

Hozzávalók:
- 2 bögre zabpehely
- 1/3 bögre sült sütőtökpüré
- 1/2 bögre dió
- 1/4 bögre juharszirup (méz, rizs- vagy agavészirup is használható)
- 3 evőkanál szezámmag
- 2 és 1/2 evőkanál kókuszolaj
- 1 teáskanál fahéj
- 1/8 teáskanál őrölt szerecsendió
- 1/8 teáskanál őrölt szegfűszeg
- 1/2 teáskanál só
- 1/4 bögre aszalt vörösáfonya
(A recepthez használt bögre 250 ml-es.)

A sütőt melegítsük elő 160 fokra. Egy tálban keverjük össze a zabpelyhet, a diót, a szezámmagot, a fahéjat, a szerecsendiót, a szegfűszeget és a sót. Egy másik tálban keverjük el a sütőtökpürét a kókuszolajjal és juharsziruppal. Ezt a keveréket adjuk a zabpehelyhez és jól dolgozzuk el. 

Öntsük a nedves granolát egy sütőpapírral bélelt tepsire és süssük 30-40 percig, amíg a magok aranybarnára pirulnak. Félidőben egy kanállal keverjük át, hogy egyenletesen megsüljön. A végén keverjük hozzá az aszalt vörösáfonyát. Öntsük üvegekbe, csomagoljuk és már kész is az ajándékunk.

2012. november 29., csütörtök

Vegán sütőtökös csokoládés keksz

Bejegyezte: Zizi dátum: 0:22 2 megjegyzés

Ezennel újra megnyitom a vega karácsony sorozatot. Igyekszem időben felkészíteni benneteket és minél több új receptet hozni, a régiekből meg összeállítást készíteni, hogy meglegyen az inspiráció. Ha ez lesz az első vegetáriánus karácsonyod, nem kell megijedni, garantálom, hogy nem fogsz éhezni és minden földi jóban lesz részed! :) Ezek az ötletek akkor is jól jönnek, ha vega vendéget várunk az ünnepekre és nem tudjuk, hogy mit főzzünk, süssünk neki. A sorozatba beillesztem a gasztro ajándékokat is, ugyanis évek óta már ilyenekkel lepem meg a családot és a közeli barátokat. Jönnek a keksz receptek, meg egyéb finomságok is, de legyen ez egyelőre meglepetés.

Sütőtökös csokis kekszet sütöttem már korábban is, de az nem volt vegán. Az utóbbi időben rákaptam a vegán kekszekre és szinte már csak ilyeneket gyártok. Nagyon egyszerűen kikerülhető a tojás és a tejtermék is (erről egy külön bejegyzésben később). A végeredmény pedig magáért beszél: gyorsan elfogynak! Akinek pedig elmesélem, hogy ebben se tojás, se tejtermék, az csodálkozik, hogy mennyire finom dolgok készíthetők ezen alapanyagok elhagyásával is. Teszteljétek! :)

Vegán sütőtökös csokoládés keksz

Hozzávalók:
- 1 és 1/4 bögre zabpehely
- 1 bögre teljeskiörlésű tönkölyliszt vagy teljeskiörlésű búzaliszt
- 1/4 bögre hajdina liszt
- 1/2 bögre nádcukor
- 1 teáskanál só
- 1 teáskanál fahéj
- 1 evőkanál sütőpor
- 2 evőkanál őrölt lenmag (szemes lenmag is jó, de azt törjük össze mozsárban)
- 6 evőkanál víz
- 1 bögre sütőtök püré
- 3 evőkanál kókuszolaj
- 1 teáskanál almaecet
- 1 vaníliarúd kikapart magjai
- 1/2 bögre dió
- 3/4 bögre 70%-os csokoládé, felkockázva
(A recepthez használt bögre 250 ml-es.)

Egy kis tálkában keverjük össze az őrölt lenmagot a vízzel és hagyjuk állni 8-10 percig, amíg zselés állagú lesz - ezzel helyettesítjük a tojást. A lenmag egyébként a legtöbb esszenciális olajat tartalmazza, amire a szervezetnek szüksége lehet, tehát még jót is teszünk magunkkal.

Közben egy tálban keverjük össze a száraz hozzávalókat: zabpehely, tönkölyliszt, hajdina liszt, só, fahéj, sütőpor. Egy másik tálban keverjük el a sütőtök pürét a kókuszolajjal, almaecettel, nádcukorral és a vaníliával. Öntsük hozzá a lenmagos "tojást" és a nedves anyagokat keverjük a szárazhoz a dióval és a csokoládéval együtt.

Melegítsük elő a sütőt 180 fokra. Sütőpapírral bélelt tepsire tegyünk a masszából evőkanálnyi adagokat (fagyis kanállal a legkönnyebb adagolni, ekkor lapítsuk le a tetejüket). Kb. 15-20 percig süssük, amíg aranybarnák lesznek. Széleken ropogós, azonban belül - a sütőtöktől - puha kekszeket kapunk. Fincsi!

Ebből a mennyiségből kb. 20-25 db lesz.

Mártogathatjuk a kekszet vegán fűszeres kakaóba...

2012. november 19., hétfő

Pirított köles saláta fokhagymás sütőtökkel és tofuval

Bejegyezte: Zizi dátum: 10:46 1 megjegyzés

Most, hogy bevezettelek benneteket a tofu rejtelmeibe, íme jöjjön egy tofus recept. Készítettem már ilyen meleg, tápláló, gabonával dúsított, vitaminokban gazdag salátát korábban is. Laktató, energiát ad és kiváló arra is, hogy másnap bevigyük a munkahelyünkre ebédre. Én az ilyeneket következő nap meg se melegítem, csak szobahőmérsékletű állapotban fogyasztom.

A köles a legősibb termesztett gabonaféle, Kínában már a rizs fogyasztása előtt fő élelem forrás volt. Szénhidrát-tartalmának jelentős hányada (72%) keményítő, ami szervezetünk számára egy igen jól hasznosítható energiaforrás. A köles fehérje tartalma 10-15%. Vitaminokban és ásványi anyagokban gazdag. Héjában és a héj alatti részben B-vitamin, míg csírájában nagy mennyiségű E-vitamin található. Igen sok kovasavat tartalmaz, továbbá fluort, ként, foszfort, vasat, magnéziumot, káliumot, cinket stb. (Forrás:  Jó egészséget!) Tehát érdemes belőle minél többet fogyasztanunk.

Számomra az étel különlegességet az adta, hogy a kölest főzés előtt egy kicsit megpirítottam, ami megváltoztatta az ízét. A köles pirításának ötletét egyik legújabb szakácskönyvemből a Sprouted Kitchen-ből vettem. Került mellé fokhagymával megpirított sütőtök és tofu, valamint a végén tahinis-citromos-chilis szósszal locsoltam meg. Hmmm... mennyei!

A receptet Kata barátnőmnek "dedikálom", aki odavan a sós ételekért (jobban, mint az édesekért). Ha túl sok az édes recept a blogomon, ő az, aki mindig felhívja a figyelmemet rá, hogy épp itt az ideje egy sósat is feltennem végre. Kata, na ezt főzd meg! :)

Pirított köles saláta fokhagymás sütőtökkel és tofuval

Hozzávalók 2-3 főre:
- 150 g köles
- 300 g kemény tofu, felesleges víz kipréselve belőle
- 350 g sütőtök, meghámozva, felkockázva
- 3 gerezd fokhagyma, felaprítva
- 4 evőkanál tahini (szezámmag krém)
- 2 teáskanál szójaszósz
- 1 teáskanál chili pehely (friss chili is használható ízlés szerint)
- 2 teáskanál sörélesztő pehely (opcionális, kihagyható)
- 1 db citrom leve
- só, bors
- kókuszolaj vagy olívaolaj

Száraz serpenyőben pirítsuk meg a kölest 5 perc alatt. A tofuból préseljük ki a felesleges folyadékot, vágjuk kockákra, a sütőtököt pedig hámozzuk meg és szintén kockázzuk fel (tofuval megegyező méretűre). A sütőt melegítsük elő 180 fokra.

Tegyük egy tepsibe a tofut és a sütőtököt, sózzuk és borsozzuk meg, locsoljuk meg 2 evőkanál kókuszolajjal és 180 fokon pirítsuk meg kb. 20 perc alatt. 10 perc eltelte után szórjuk rá a felaprított fokhagymát és süssük együtt a végéig. Közben egy lábasban fél liter sós vízben főzzük meg a kölest, majd tegyük félre.

Egy tálkában keverjük össze a tahinit, a citromlével, a szójaszósszal, a chilivel és a sörélesztő pehellyel (ez enyhén sajtos ízt ad neki, valamint a sörélesztő kiváló B12 vitamin forrás).

Egy nagy tálban keverjük össze a főtt kölest, a fokhagymás sütőtökkel és tofuval, locsoljuk meg az öntettel és tálaljuk azonnal.

2012. november 6., kedd

Szuper reggeli: Sütőtökös zabkása pirított dióval

Bejegyezte: Zizi dátum: 11:02 1 megjegyzés

Emlékeztek a szuper reggelikre? Februárban indult, amikor I.-vel cukormentes hónapot tartottunk. Most, hogy újra itt a hideg időszak, érzem, hogy már csak gyümölcs nem elég reggelire. Valami táplálóbbra, gazdagabbra van szüksége a szervezetünknek, amely melegít és energiával tölt fel. Ezért folytatódni fog a szuper reggeli sorozat és jövök jobbnál-jobb receptekkel, amelyek többnyire vegánok! 

A zabkását (angolul porridge) még Angliában szerettem meg, amikor ott éltem és egy étteremben dolgoztam. Egyszer egy vendég ezt kérte reggelire. Megkérdeztem tőle, hogy mi ez. Aztán beszaladtam a konyhába és elkészítettem életem első zabkásáját úgy, hogy magamnak is hagytam egy keveset. A reggel sikerrel zárult. A vendég elégedetten távozott, én pedig jóllakottan végeztem tovább a munkám. A zabkása igen laktató és egészséges reggeli, tele jó sok rosttal. Én mindig növényi tejjel (mandula-, zab- vagy rizstej) készítem, mert ezek édesebb ízűek, mint a tehéntej, így néha kibírom, hogy nem adok hozzá semmilyen édesítőszert, csak szárított gyümölccsel és pirított magvakkal eszem. Most viszont adtam hozzá egy kis juharszirupot, amelynek a karamelles íze kiváló párost alkot a sütőtökkel és a dióval. Igazi őszi harmónia ízben és színben egyaránt egy kis tálkában. Hát lehet ennek ellenállni?

Tipp: süssük meg a tököt péntek este, így hétvégén rengeteg finomságot alkothatunk a konyhában, anélkül, hogy időt töltenénk a csodás narancssárga tök megsütésével.

Sütőtökös zabkása pirított dióval

Hozzávalók 2 főre:
- 60 g zabpehely
- 110 g sütőtök püré
- 350 ml zabtej
- 2-3 evőkanál juharszirup (méz, agavé- vagy rizsszirup is használható)
- 1/2 teáskanál fahéj
- csipet szerecsendió
- csipet őrölt szegfűszeg
- egy kis maréknyi dió

Egy száraz serpenyőben 6-8 perc alatt pirítsuk meg a diót és tegyük félre.

Egy kis lábasban közepes láng felett kezdjük el főzni (állandó keverés mellett) a zabpelyhet a zabtejjel. Amikor kezd besűrűsödni hozzáadjuk a sütőtök pürét, a juharszirupot és a fűszereket. Ha túl sűrűnek találjuk adjunk még hozzá egy kevés tejet, jól keverjük el és tálaljuk azonnal. Szórjuk meg pirított dióval.

2012. március 19., hétfő

Vegán sütőtök csicseriborsó curry

Bejegyezte: Zizi dátum: 8:20 2 megjegyzés

Február elején egyszer csak megkívántam az indiait, vagyis élt a vágy bennem, hogy főzzek valami finom indiait, aminek az illata belengi az egész lakást. A vágyat tett követte: gyors receptkeresés (thanks BBC Good Food), alapanyag beszerzés és irány a konyha.

A sütőtök szezonja lassan lejár, tudom. Ha már nem kaptok sütőtököt készítsétek el padlizsánból vagy karfiolból, ha egy kis indiaira vágytok. Én jázmin rizst főztem hozzá, de ha több időtök van varázsoljatok az asztalra házi naan kenyeret. Prerna receptjét már elég rég kinéztem, remélem hamarosan kipróbálom, mert már nagyon ennék egy kis házi puha, fokhagymával jól bedörzsölt naan kenyeret. 

Vegán sütőtök csicseriborsó curry

Hozzávalók:
- 1 kg sütőtök, meghámozva, kimagozva, felkockázva
- 400 g (1 konzerv) csicseriborsó, lecsöpögtetve
- 400 ml kókusztej
- 250 ml zöldség alaplé
- 3 evőkanál sárga curry paszta
- 2 fej vöröshagyma, felaprítva
- 1 evőkanál fekete mustmármag
- 1 teáskanál őrölt kardamom
- 1evőkanál napraforgó olaj
- 1 db lime frissen facsart leve
- friss menta
- naan kenyér vagy főtt jázmin rizs a tálaláshoz

Egy lábasban hevítsük fel az olajat, a curry pasztát a hagymával, kardamommal és mustármagokkal, amíg illatos lesz (kb. 2-3 perc). Adjuk hozzá a felkockázott sütőtököt, jól keverjük át, hogy a hagymás, fűszeres keverék mindenhol befedje. Öntsük hozzá a zöldséglevet és a kókusztejet. Forraljuk fel, adjuk hozzá a csicseriborsót és főzzük alacsonyabb lángon további 10 percig, amíg a sütőtök megpuhul, de nem fő szét. Keverjük hozzá a kifacsart lime levét. Tálaljuk rizzsel és szórjuk meg aprított mentával.

2011. december 19., hétfő

Vega karácsony - Sütőtökös burgonyapüré rozmaringgal

Bejegyezte: Zizi dátum: 5:13 2 megjegyzés

A köretek tárháza kifogyhatatlan. Most ebből jön majd egy csokornyi, hogy legyen mit tálalnunk a vörösáfonyás pisztácia mandula sült mellé vagy húsevőknek a pulyka/liba/kacsa mellé. Sok-sok finomság, mindenféle ízvilág, ez jellemzi nálunk az asztalt karácsonykor. Egy főfogás mellé rengeteg köret társul, amelyeket egymással is lehet fogyasztani, de akár külön-külön is, ha egy gyors ebédet vagy vacsorát kell összedobnunk.

Vegánok hagyják el a tejet, tejszínt, adjanak hozzá olívaolajat/kókuszolajat és zabtejszínt.

Nektek melyik a kedvenc köretetek karácsonykor? 

Sütőtökös burgonyapüré rozmaringgal

Hozzávalók 4 főre:
- 450 g sütőtök (pucolt mennyiség), meghámozva, kockára vágva
- 450 g burgonya (pucolt mennyiség), meghámozva, kockára vágva
- 100 ml tejszín vagy tejföl
- 20 g vaj
- 1 szál friss rozmaring levelei, felaprítva
- tengeri só
- frissen őrölt fekete bors

A meghámozott, felkockázott sütőtököt és burgonyát tegyük fel sós vízben főni. Kb. 20-25 perc alatt megpuhul, ekkor szűrjük le. Öntsük a zöldséget vissza a lábasba, adjuk hozzá a tejszínt és a vajat, majd burgonyatörővel pépesre törjük. Ízesítsük sóval, borssal és a rozmaringgal. Jól keverjük el és melegen tálaljuk.

További vega karácsony receptek:
Vörösáfonyás pisztácia mandula sült
Sütőtök pite

2011. december 13., kedd

Vega karácsony - Sütőtök pite

Bejegyezte: Zizi dátum: 1:34 1 megjegyzés

Egy sorozatot indítok vega karácsony címmel és igyekszem minél több receptet megmutatni nektek, hogy mi is kerülhet egy vegetáriánus család asztalára karácsonykor. Sokan kérdezik tőlem, hogy mit eszünk, mit készítek, mert elképzelni se tudják. Hát rengeteg lehetőség van... mennyei ízek, igazi lakomák kerekednek ki minden alkalommal ünnepi hangulatot varázsolva az asztalra. Kezdjük a sort hátulról... íme egy desszert, az angolul pumpkin pie-ként ismert pite egyik variációja.

Igen, mostanra már kihevertem a 10 órás VKF sütőtökös összefoglaló megírását és megsütöttem egy jó kis sütőtökös pitét (az összefoglalóban szuper recepteket találhattok, amelyek közül kikerülhet néhány az ünnepi asztalra vagy éppen gasztro ajándéknak is kiválóak lehetnek, szóval érdemes böngészgetni). 

Régóta terveztem már, de csak most jutottam el oda, hogy végre elkészítsem ezt a pitét. Azóta már egy vegán változatot is összedobtam fejben. Ha jól sikerül, majd az is kikerül a blogra. Nagy családi ebédek és vacsorák között ideális a délutáni kávézáshoz, teázáshoz. A sütőtök miatt, laktató, tápláló uzsonna.

Sütőtök pite

Hozzávalók:
Tésztához:
- 200 g tönköly fehérliszt
- 50 g zabliszt
- 170 g hideg vaj, kockákra vágva
- 4 evőkanál hideg víz
- 2 teáskanál nád porcukor
- 1/2 teáskanál só
Töltelékhez:
- 2 bögre sütőtök megsült húsa
- 1 bögre (kb. 200-250 g) ricotta 
- 1/2 bögre tejszín
- 2 db bio tojás
- 1/3 bögre nádcukor
- 2 evőkanál juharszirup
- 1 teáskanál fahéj
- 1/4 teáskanál reszelt szerecsendió
- 1/4 teáskanál reszelt friss gyömbér
- 1 vaníliarúd kikapart magjai
(A recepthez használt bögre 250 ml-es. Ez a mennyiség egy 29-30 cm-es pite formába elegendő.)

A sütőtököt vágjuk félbe, kanalazzuk ki a magokat és süssük meg 180-200 fokon kb. 45-60 perc alatt. Hagyjuk kihűlni, majd kanalazzunk ki 2 bögrényi tökhúst. 

A tészta elkészítéséhez egy tálban keverjük össze a liszteket, a sót és a porcukrot. Adjuk hozzá a felkockázott hideg vajat és morzsoljuk el. Kanalanként adjuk hozzá a hideg vizet és gyúrjuk össze a tésztát. Formázzunk labdát belőle, csomagoljuk folpackba és tegyük a hűtőbe 30-40 percre. 

Közben készítsük el a tölteléket. Egy tálban verjük habosra a tojásokat a nádcukorral. Adjuk hozzá a juharszirupot, vaníliát, szerecsendiót, fahéjat, gyömbért, majd a ricottát és a tejszínt. Keverjük jól össze és tegyük félre. 

A sütőt melegítsük elő 180 fokra. Lisztezett felületen nyújtsuk ki a tésztát kb. fél cm vastagra és helyezzük a kivajazott 29-30 cm átmérőjű kerek formába. Ujjainkkal nyomkodjuk bele a tésztát úgy, hogy a forma oldalára is legalább 3 cm magasságban tapadjon. Villával szurkáljuk meg a tésztát, tegyünk rá sütőpapírt és babot nehezéknek és süssük "vakon" 15 percig, amíg halvány aranybarna lesz. Ekkor a babot, sütőpapírt levéve, süssük még 5 percig, amíg a tészta teljesen átsül. Vegyük ki a sütőből és hagyjuk kihűlni. Öntsük bele a sütőtökös krémet és süssük 180 fokon 15 percig, majd 170 fokon további 30-40 percig, amíg a közepébe szúrt kés vagy fogpiszkáló tisztán jön ki. Ha közben a széle elkezd nagyon barnulni, akkor tegyünk rá alufóliát, hogy ne piruljon tovább és süssük így a pitét.

Várjuk meg, amíg majdnem kihűl, szeletekre vágva tálaljuk. Házilag felvert tejszínhabbal koronázhatjuk meg a szeleteket. De ez már tényleg csak extra... :)

2011. november 17., csütörtök

Összefoglaló: Vigyázz, kész, főzz! - 45. forduló

Bejegyezte: Zizi dátum: 2:37 18 megjegyzés

Jó volt a téma, igaz? Különben nem küldtetek volna be 92 darab vegetáriánus sütőtökös receptet! Hacsak nem az volt a szándékotok, hogy nekem sok munkát adjatok. :) Gabojsza írta Facebookon, hogy az ő fordulóján 87 receptet kapott. Lehet, hogy ezzel a 92-el rekordot döntöttünk? Mindenesetre sokakat megihletett a sütőtök, fantasztikus recepteket kaptam! Köszönöm nektek!

Emlékszem gyerekkoromban, amikor apa bekapcsolta a sütőt és egy óra múlva már ettük a sült tökszeleteket. Az illata bejárta az egész lakást. Érdekes, hogy akkor nem volt menő a sütőtök és mindenki csak sült formában ette. Manapság annyira elterjedt, hogy ősztől tavaszig beköltözik szinte minden konyhába és ételek végeláthatatlan sora készül belőle. Mindenkinek van néhány tuti receptje. Kata barátnőm a sült változatból a tejfölös-sós változatra esküszik, vagyis a megsült szeletekre sót szór és tejfölt kanalaz.

Ami még furcsa számomra, hogy itthon, legyen a tök bármilyen formájú, színű, sütőtöknek nevezzük (hivatalos latin neve nyilván mindenkinek van, de a köznyelvben csak a sütőtök szót használjuk). Az angol  nyelvben rengeteg kifejezést használnak a különböző sütőtökökre: pumpkin, butternut squash, Hokkaido squash, kabocha squash, acorn squash. Itt találtok róla egy jó kis összefoglalót, amely bemutatja a különböző tökfajátkat.

A célom az volt, hogy a segítségetekkel bemutassuk milyen sokszínű zöldség a sütőtök és színes a vegetáriánus konyha. (Nem vagyok szőrös szívű, így a zselatinlapot használóknak elnéztem, hogy olyan alapanyagot használtak, amelyben van hús származék.) Sokszor észre sem veszik húsevő barátaim, hogy milyen gyakran esznek vegetáriánus fogásokat. Nem vagyok rábeszélős típus, senkire nem erőltetném a vegetáriánus táplálkozást, viszont azt mindenképpen javaslom, hogy a Meatless Monday (Húsmentes Hétfő, még magyarul is alliterál!) mozgalomra építve tűzzetek ki minden hétre egy napot, amikor nem esztek húst és halat. Kevésnek tűnhet, de higgyétek el, ezzel sokat tesztek a környezetetekért!

Lássuk a csoportokba gyűjtött recepteket...

LEVES

Talán ez volt az egyik legnépszerűbb csoport, 14 db recept érkezett. Rengeteg variáció, van mit kipróbálni bőven.

Kriszti egy csodaszép napsárga vegán kókusztejes-fűszeres sütőtökkrémlevest készített. Jeleztem a kiírásban, hogy a vegán receptekért plusz pont jár. Ez a verzió megér egy próbát, azt hiszem!

Orsolya a gyömbéres sütőtökkrémlevest kecskesajtgolyókkal tette különlegessé. Egy kevés bacont is belecsempészett, de ez opcionális hozzávaló a receptben, így elnéző voltam. :)

Gabojsza csillagánizzsal, borssal, chilivel, szegfűszeggel, gyömbérrel és egy kis korianderrel bolondította meg fűszeres sütőtök krémlevesét.

Kriszti először akkor evett sütőtök levest, amikor Ausztráliából hazatért anyukája főzött neki. Kukoricalisztből készült muffinnal tálalta sütőtök krémlevesét.

Gesztenye először munkahelyi értekezleten evett sütőtök krémlevest! :) Kolléganője, Emma kedveskedett a csapatnak. Gesztenye elkérte a receptet, megfőzte, lefotózta és beküldte nekem. Így született meg Emma sütőtök krémlevese pirított tökmaggal.

Anna eszik és közben kijelenti, hogy sütőtök őrült, ezért imádja az általam kiírt témát. Két recepttel is pályázott. A sütőtöklevest egyszerűen szereti, szinte alig tesz bele mást a sütőtökön kívül.

Réka a távolkeletre vezet bennünket thai tökkrémlevesével, azonban egy kis hazait, vagyis őrségi tökmagolajat is belecsempészett a receptbe.

Gabah nem hagyhatta ki, hogy egy kis Olaszországot, vagyis aszalt paradicsomot is belecsempésszen aszalt paradicsomos-póréhagymás sütőtök krémlevesébe.

Csenge is az egyszerűre esküszik. Pirított tökmag és koriander került az amúgy natúr sütőtöklevese tetejére.

Judit tarlórépával és spenóttal tette érdekessé sütőtökös-spenótos portugál zöldséglevesét.

Orsi télen levesek nélkül nem tud meglenni. Talán ezzel nincs egyedül... A tököt imádja. Lélekmelengető sütőtök krémlevesét sült paprikával, chilivel, gyömbérrel és római köménnyel fűszerezte meg.

Anita Charlie Trotter egyik levesét alakította át nekünk, hogy egy csodálatos gyömbéres sütőtökleves szülessen belőle áfonyával és tökmaggal.

Hínyenc egyik kedvenc országomba, Marokkóba repít minket marokkói sült sütőtök krémlevesével, amelyhez rukkolát és tökmagolajat párosított.

Évának egy nagyon bevált sütőtök krémleves van a tarsolyában. Szerinte megérdemli, hogy sokan olvassák és elkészítsék.

Ebben a csoportban van egy plusz kakukktojás, méghozzá egy sütőtök főzelék, amit Kriszti készített. Állaga szempontjából ide illik a legjobban.

LEKVÁR

A lekvár recepteket izgalomba hoztak, ugyanis soha nem készítettem még sütőtöklekvárt. Ezek a finomságok akár kiváló ajándéknak is elkészülhetnek a karácsonyfa alá.

Kriszta gyönyörű sárga vaníliás sütőtöklekvárját vilmoskörtével párosította. A recepthez az ihletet Christine Ferber: Die Marmeladen Bibel, vagyis lekvár biblia című könyve adta.

Anita naranccsal és birsalmával kombinálta sütőtöklekvárját. Kíváncsian várja, hogy egy kis idő eltelte után, amikor az ízek jobban összeérnek a lekvárban, mi fog dominálni: a narancs, a birs vagy a sütőtök.

Vianna gyönyörű narancssárga lekvárját vaníliával és naranccsal ízesítette. Gyermekei a fotózás közben teljesen rákattantak a lekvárra, így nyalakodós kép is született. :)

A Tearoom csapata (Edina, Eszter, Veronika) a sütőtökös lekvár mellé tökfánkot is készített, vagyis náluk a fánkhoz készült a lekvár. Bárhogy is legyen, tuti fincsi lehet, ha ezeket a kis kerek, gömbölyű fánkocskákat a lekvárba mártogatjuk.

SALÁTA

Nagyon guszta zöldséges, pikáns saláták születtek. Egy-kettő kiadós, akár egy ebédnek is jól jön.

Gabi sült körtével és kéksajttal kombinálta sütőtök salátáját. Az édes ízek és a sajt sóssága egybeolvad a szánkban, igazi finomság.

Mandy azzal tette izgalmassá sütőtökös káposzta salátáját, hogy nyersen került bele minden zöldség. Elmondása szerint a nyersen reszelt tök az egésznek egy finom édeskés zamatot ad, és még azok is simán belapátolják, akik sülve rá sem bírnak nézni a sütőtökre. Téli salátának tökéletes, ha ebédre adná, akkor valami grillezett sajtot tudna elképzelni mellé.

Lívia sokáig nem szerette a sütőtököt és csak a sütőben sült változatát ismerte. Manapság igyekszik széleskörűen felhasználni, így a VKF-re sütőtökös vöröslencse salátát készített, amelyet fokhagymával, chilivel és borssal fűszerezett.

Csenge sült zöldséges salátát készített, lilahagymát, répát, fokhagymát sütött a sütőtökkel. A zöldségeket rukkola salátaágyra pakolta és még fetát is morzsolt a tetejére. Igazi finomság!

RIZOTTÓ

Négy finomság érkezett ebbe a kategóriába. Gyors vacsorának kiválóak hétköznap estékre, amikor valami különlegesebbre vágyunk.

Gabi kókusztejjel, lencsével, gyömbérrel és citromfűvel tette elegánssá vegán sütőtökös rizottóját.

Kata nem sütőtök rajongó, vagyis sülve nem szereti, nyersen és főve annál inkább. Rizottóját Jamie Oliver egyik receptje ihlette.

Robi a sütőtökös rizottót roobios teával, narancs- és citromhéjjal, csillagánizzsal fűszerezte, adott hozzá vargányát és kelbimbót is. Ízkavalkád a köbön!

Kriszti csicseris, sütőtökös pilávja is ebbe a csoportba került. Elmondja, hogy nálunk Magyarországon tulajdonképpen a bácskai rizseshús a legismertebb piláv-étel. Rizottónak is nevezzük, pedig valójában nem az. A két étel bemutatása a bejegyzésében kiderül.

RAGU

Ide három olyan receptet soroltam, amelyek szaftosak, pitával vagy kenyérrel lehet tunkolni. Sütőtökös egytálételek, ízletesek.

Viki sütőtökös csicseriborsó curryt készített. Különlegessége, hogy a könnyebb emészthetőség kedvéért a krisnásoktól tanult módon fokhagyma és vöröshagyma helyett csak asafoetidát (másnéven hing) használt, mely por alakban kapható, kénes, fokhagymára emlékeztető szagú furcsasága az indiai konyhának.

A Tearoom csapata (Edina, Eszter, Veronika) több recepttel is megörvendeztetett. Ez az tök tikka masala az egyik. A pikáns fűszerek, a paradicsomos-kókusztejes alap jól harmonizál a sütőtök édeskés ízével.

Titi csicseriborsóval készítette el vegán sütőtök raguját. Magában is kiadós, hát még egy főtt tojással, amivel Titi fogyasztotta.

KÖRET

Köret kategóriába tettem az alábbi két receptet, de én simán megeszek ilyen fogásokat főételnek is.

Viki egy őszi csemegével, gesztenyével párosította a sütőtököt és tepsiben rozmaringgal, fokhagymával, tejszínnel összesütötte.

Kriszti szintén tepsiben sütötte ropogósra a sütőtök kockákat fokhagymával, kakukkfűvel, rozmaringgal.

TÉSZTA

A tészta szintén népszerű kategória. Nemcsak finomságok születtek, hanem fantasztikus "művészi darabok" is.  Le a kalappal a frissen gyúrt tészták, gnocchik előtt.

Éva egy olyan sütőtökös gnocchit készített, amibe első látásra beleszeretett. Mák és zsálya is került a szószba, a tálalása pedig lenyűgöző.

Limara sütőtökös raviolit készített zsályás barna vajjal. A barna vaj előkelő helyen szerepel azon a listámon, amelyen a "feltétlen meg kell főzni/sütni" receptek szerepelnek. Limara meggyőz bennünket, hogy a tésztagyúrás nem macera, hanem jó móka, szóval vágjunk bele.

Gabah, aki Olaszországban él, nem hagyhatott ki néhány beküldött receptje közül egy tésztásat sem. Gorgonzolás sütőtökszószt készített a megfőzött farfalle tésztához.

Petra frissen gyúrt tésztákban utazik, így csakis tésztás receptet vártam tőle. Fantasztikus frissen gyúrt, mintás tortellinit készített sült sütőtök- és zöldborsópürével töltve, zöldséglevessel tálalva.

Kriszti ázsiai, illatos, színes zöldséges tésztát készített mandulával. Húsimádó létére izgalmas vega kaját dobott össze.

Erika sütőtökös gnocchiját zöldcurry-s mártással keverte össze. A végeredmény? Édes és csípős egyszerre!

Noémi a frissen gyúrt tésztába csempészte bele a sütőtököt, amelyet tökmagolajos pestoval öntött nyakon.

Judit ricottás sütőtökpürével töltötte meg az óriáskagyló, vagyis a conchiglie tésztákat, majd zsályavajjal locsolta meg.

SZUFLÉ, SÓS/ÉDES KENYÉRSÜTI, KENYÉR

Több receptet vontam össze ebbe a kategóriába. Találunk köztük sósat, édeset, jó ropogósat is... :)

Anna pályázott szuflé recepttel, akinek átadtam a stafétát. Szuper recept, ki kell próbálnom. Cheddarral, fehér borssal, szerecsendióval, gyömbérrel bolondította meg a sütőtök felfújtat.

Flóra édes változatban készítette el a sütőtök felfújtat.

Gabah elárasztott receptekkel. :) Nagyon guszta a Gruyere-parmezán sajtos tökös "kenyere", ki is fogom próbálni.

Alexandra egy különleges paleo sütőtök kenyér receptet küldött be, ami csak két evőkanál mézzel van édesítve.

Kriszti sült sütőtökös, kovászos svájci gyökérkenyeret (pain paillasse) sütött. Fantasztikus egyébként kenyérgyártásban, érdemes megnézni a blogján milyen ropogós csodákat készített az elmúlt időszakban.

SNACK

Ez a kategória elég vegyes... olyan recepteket válogattam ide, amelyek tízóraira, uzsonnára, nassolásra kiválóak.

Csilla újonc a VKF-ben, ez az első receptje, amit beküldött. Sütőtökös tócsnit készített kakukkfüves gomba mártással.

Ami céklás sütőtök nyársakat készített dijoni mustáros mártogatóssal, valamint parmezános sütőtökfasírtot. A kettő együtt már nem is snack, hanem komplett ebéd vagy vacsora.

Sára vidám színű kerti hólyagnak nevezi a sütőtököt, amelyből két receptet is küldött. Íme a nasi: roxforti tökös derelye.

Linda igazi édes nasit, sütőtökgolyókat varázsolt nekünk (cuki a madár a golyók között :)).

Ágota receptjét kettő az egyben-nek nevezhetném... sütőtökben sült tejszínes, kakukkfüves körtét készített. Szuper az ötlet!

Mária egy igazi különlegességgel rukkolt elő. Mustban tette el a sütőtököt. Szintén lehet gasztro ajándék karácsonyra.

Vanca kenyérre kenhető hagymás-chilis sütőtök krémet készített. Pirítóssal előételnek vagy akár vacsorának is beillő fogás, bár szerinte még egy hidegtálon is jól mutatna.

És, hogy a snackeket legyen mivel leöblíteni, itt van Sára nyers sütőtöklé receptje. Egészséges, finom, igazi vitaminbomba!

POGÁCSA

Akár a snack kategóriába is mehetne, de mivel két pogácsa recept érkezett be, ezért külön kategóriába tettem.

Orsolya sütőtökös pogikat sütött tökmagokkal megszórva.

Emma túróval turbózta fel a tökös pogikat és sajtot reszelt a tetejükre.

PITE

Ebbe a kategóriába kerültek tartelettek, lepények, piték és két kakukktojás, egy brownie és egy töltött változat.

A TeaRoom csapata (Eszter, Edina, Veronika) parmezános-tökös tarteletteket készített zsályával, kakukkfűvel fűszerezve.

Évi sütőtökös zöldségpitét készített, sonkahagyma, fokhagyma, koktélparadicsom és kakukkfű is került bele.

Duende tarte tatin-ja állítólag a sütőtökös sütik királynője. Elmondása szerint eszméletlen finom.

Dóri spenóttal tette gazdagabbá sütőtökös lepényét. Kíváncsian várja a többiek vega sütőtökös ételeit.

Judit az elmúlt években nem volt barátságban a sütőtökös ételekkel. Egyre több gasztroblogon látta felbukkanni a jobbnál jobb ételeket, így kísérletet tett egy régi családi sütemény megalkotására. Szerintem sikerrel járt a tökös pitéjével.

Judit egy gluténmentes változatot készített... sütőtökös pite szilvaszósszal nyakon öntve. Kukoricalisztet használt, mert úgy gondolja a kukorica édeskés íze tökéletesen passzol a sütőtökhöz.

Vikinél a sütőtök az esetek 90%-ában frissen sülten, langymelegen a gyomorban végzi. Csak úgy kikanalazva a héjából. Most megmenekített egy darabkát, és csokis sütit, brownie-t készített belőle.

Csenge harmadik receptje egy töltött változat. A sütőtököt kölessel, lila hagymával, paprikával, mángolddal és fetával töltötte meg.

POHÁR DESSZERT

Ebbe a csoportba is finomságok kerültek. Az az igazság, hogy én nem vagyok nagy pohár desszertes, de ezek után adok neki egy esélyt, hogy valamelyiket vagy mindet elkészítsem.

Gabi kókusztejjel készített lágy sütőtökkrémet. Ha a zselatinlap helyett agar-agart használtok, akkor vegán verzióban is elkészíthető ez a recept.

Kriszti szintén kókusztejjel készített egy finom sütőtökös vegán desszertet. Rizst, diót is adott hozzá és akácmézzel édesítette.

Izabella először indult VKF-en és a sütőtökkel is most került közelebbi kapcsolatba. A recepthez édesanyja adta az ötletet, sütőtökhabot készített.

Ami ebbe a kategóriába is pályázott. :) Ő tejbegrízt készített karamellizált gyömbéres sütőtökkel.

CHEESECAKE

Két recept érkezett, mindkettő nagyon tetszik. A különlegességeik, hogy az egyik nyers, a másik meg kecskesajttal készült. Nagy rajongója vagyok a kecskesajtnak.

Niki nemcsak vegán ételt készített, hanem nyerset. Igen, cheesecake-et is lehet készíteni, nagyon finomat nyers változatban. Hasonlót már készítettem, ezért tudom, hogy tuti frankó! :)

Judit későn vette észre a felhívást, de még így is belefért az idejébe, hogy egy kecskesajtos sütőtökös cheesecake-et összedobjon.

KEKSZ, MUFFIN

Imádom a kekszeket és kísérletezni új ízekkel, kitalálni új variációkat. Négy recept érkezett ebbe a kategóriába, két keksz és két muffin.

Niki egy vegán zabpelyhes változatot sütött, amivel elsöprő sikert aratott a sütőtök hallatán összeborzadó családtagoknál is.

Linda szintén először indul VKF-en. Sütőtökös-almás keksz szendvicset készített.

Wannabechef cukormentes sütőtökös zabos muffinokat sütött, amelyeket datolyával és mézzel édesített. Egészséges harapnivaló a reggeli kávéhoz vagy teához.

Kata fahéjjal, vaníliával és kardamommal fűszerezte sütőtökös muffinjait.

GOFRI, PALACSINTA

Imádom a palacsintát és a gofrit is. Nincs is annál jobb, amikor egy vasárnap reggel palacsinta illatával ébresztjük a szeretteinket. :)

Gabi egy csodálatos őszi hangulatú képpel hozza meg a kedvünket a sütőtökös-zabpelyhes-diós gofrijához.

Flóra több recepttel is pályázott erre a VKF-re. Neki ez a sütőtökös gofri lett a kedvence az összes közül.

Flóra másik receptje pedig a sütőtökös lepényke. Szintén édes, meg fűszeres. Nyamm!

Anna sütőtökös amerikai palacsintákat is készített. Maradék sült tök felhasználására szuper recept.

MACARON

Nagyon kreatív a csapat, ugyanis arra egyáltalán nem gondoltam, hogy sütőtökből még macaronokat is gyártotok. Fantasztikusak vagytok! Pierre Hermé vagy Ladurée sárgulhat az irigységtől...

Judit nyár végén kóstolt először macaront, de nem is akárhol... Párizsban az egyik Ladurée üzletben. Első macaronjait erre a VKF-re készítette, méghozzá úgy, hogy este 11-kor kezdte el a mandulalisztet szitálni és majdnem hajnali kettőt ütött az óra, amikor izgatottam guggolt a sütő előtt, figyelve, hogy növekednek ezek az apró korongok...

Kriszti csapatmunkában készítette a macaronokat Piszkével. Nagyon guszták lettek!

FAGYLALT

Bár a hidegben nem kívánjuk annyira a hideget, viszont a sütőtöknek most van szezonja. Azért érdemes belevágni szerintem és kipróbálni a sütőtök fagylaltot.

Gabi a fagyihoz mandulás tallérokat is készített. Szuper jó a fotó, nekem eladta a három gömb fagyit!

Vianne gyömbérrel és vaníliával fűszerezte a sütőtök fagylaltot. Különleges módon brownie-ban tálalta.

BONBON

Apró falatok... hamm bekapjuk mindegyiket! Ugye?

A TeaRoom csapata (Edina, Eszter, Veronika) a bonbon készítés rejtelmeibe tavaly karácsonykor vetette bele magát. Nem riadtak vissza attól, hogy egy tökös változatot is kipróbáljanak.

Vianne zselé bonbonokkal kápráztat el bennünket kardamomos-narancsos-sütőtökös változattal.

Flóra szív formába öntötte bonbonjait és csak három alapanyagot használt az elkészítésükhöz.

Viki sütőtökös sajtkrémes bonbonjai csodaszépek, amelyhez három alapanyagot - gyömbérkeksz és graham keksz morzsa, valamint krémsajt - is saját maga készített.

Zsuzsitól csakis bonbonokra számítottam. Lenyűgözőt alkotott: sütőtökös karamellákat.

Robi sütőtökös dominót hozott nekünk. A dominónál a három főszereplő a zselé, marcipán és egy puszedlis réteg.

TORTA

Eme fejedelmi sütőtökös lakománkat pedig a tortákkal zárjuk. Azt hiszem méltóképpen fejezzük be ezt a több hete tartó játékot, evést, ivást.

Edina diós-sütőtökös tortát készített, amely sütést nem igényel, főzést viszont igen.

Juci abban kakukktojás, hogy ő nem gasztroblogot ír, hanem utazós blogot. A torta, amit összehozott, viszont fenomenális! Gyönyörű a fotó. Abban pedig biztos vagyok, hogy a szomszédjait levette a lábairól, amikor megsütötte nekik ezt a sütőtökös tortát narancsos mascarpone krémmel.

Anita tortáját lánya, Fanni osztályának készítette és kérte, hogy ne árulja el a többieknek, hogy nyers sütőtök is van a tésztájában. A torta sokaknál sikert aratott, az egyik fiú anyukája még a receptet is elkérte. Anita akkor árulta el neki, hogy bizony ebben a tortában volt egy kis tök is.

Linda egy gyors, egyszerű narancsos sütőtök tortát dobott össze.

Kívánom, hogy sok-sok újdonságot, ötletet találjatok az itt összegyűjtött receptekben és főzzetek, süssetek minél többet! :)

A stafétát pedig ezennel hivatalosan átadom Annának, aki épp ma írta ki az új témát! Nagyon izgalmas!

UI: Több sütőtökös receptet most néhány napig nem akarok látni! :)

Zizi próba Copyright © 2009 Girl Music is Designed by Ipietoon Sponsored by Emocutez