Pages

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kakaó. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. november 26., hétfő

Vegán forró fűszeres kakaó hideg estékre

Bejegyezte: Zizi dátum: 10:23 5 megjegyzés

Jól hangzik a cím, ugye? Ez a meleg kakaó átjárja testünket, lelkünket, felmelegít bennünket a fűszerekkel együtt. A szavaim helyett pedig álljon itt egy rövid történet az Erőleves a Léleknek c. könyv sorozat egyik kötetéből. Kortyolgassátok a kakaót és olvassátok el közben ezt a történetet. Garantálom, hogy a végére a lelketek is meleg lesz. (Aki egyből a receptet szeretné, az ugorja át a történetet.)

Bobbie Probstein: Megmarad a szeretet

"Valahányszor apámmal beszélgettünk, mindig azzal kezdte:
- Mondtam már ma, hogy mennyire szeretlek?
Magam is erősen kötődtem hozzá, s idősebb korában, ahogy ereje szemlátomást fogyni kezdett, még inkább egymáshoz nőttünk - ha ez egyáltalán lehetséges.
Nyolcvankét évesen felkészült a halálra, én pedig tudomásul vettem, hogy ez megváltja szenvedéseitől. Mindketten beláttuk, hogy elérkezett az idő. Együtt sírtunk és nevettünk, fogtuk egymás kezét, aztán azt mondtam:
- Apa, ha majd elmentél, üzenj odaátról!
Nevetett a képtelenségen, sohasem hitt a halál utáni létben. Őszintén szólva én sem igazán, bár addigra már számos tapasztalat győzött meg arról, hogy lehetséges valami jelet kapni "a túlsó partról". 
Abban a pillanatban, amikor elvitte a szíve, szinte én is ugyanazt a szorító fájdalmat éreztem a mellkasomban. Később sokat bánkódtam, mert a józan kórházi előírások nem engedték, hogy akkor is a kezét fogjam, amikor csendben elment.
Nap nap után imádkoztam, hogy halljak felőle, de nem történt semmi. Lefekvéskor abban reménykedtem, hogy álmomban láthatom. Hosszú hónapok teltek el, de nem éreztem mást, csak a gyászt az elvesztése miatt. Anyám öt évvel azelőtt hunyt el Alzheimer-kórosan, és bár felnőtt lányok apjának tudhattam magam, mégis egészen elárvultam.
Egy alkalommal épp a masszőrt vártam a gyúrópadon fekve, mikor a csöndes, félhomályos helyiségben elfogott a vágyódás apám után. Eszembe jutott, hogy talán telhetetlenség jelet várnom tőle. Észrevettem, hogy egészen felfokozott tudatállapotba kerültem, képes lettem volna hosszú számoszlopokat fejben összeadni. Átfutott az agyamon, hogy talán csak álmodom, de beláttam, hogy ennél éberebb már nem is lehetnék. Csodálatos békesség szállt meg, gondolataim mintha sima víztükörre hulló cseppek lettek volna. Egyre üzenetet várok odaátról, villant az elmémbe. Ideje véget vetnem ennek.
Hirtelen anyám arca jelent meg előttem, amilyennek akkor láttam, mielőtt a pusztító betegség megfosztotta értelmétől, személyiségétől és ötven kilójától. Gyönyörű ezüst haja koszorúzta kedves arcát. Annyira valóságosnak tetszett, hogy akár meg is érinthettem volna. Úgy festett, mint tizenkét évvel korábban, amikor a leépülés még meg sem kezdődött. Még kedvenc parfümje illata is megcsapta az orromat. Mintha várt volna valamire, én pedig elcsodálkoztam, hogy őt látom, pedig apámra gondoltam. Furdalt a lelkiismeret, amiért ő nem hiányzott annyira.
- Jaj, mama - szólaltam meg végül -, úgy sajnálom, hogy annyira szenvedtél attól a borzalmas betegségtől!
A feje kicsit oldalra billent, mintha megjegyzésemet fontolgatná, azután elmosolyodott, és nagyon határozottan kijelentette:
- A szeretet megmaradt nekem.
Ezzel eltűnt. 
Egyszerre didergető hideg támadt a szobában, a csontomig hatolt a felismerés, hogy csak a szeretet számít, amit adunk és kapunk, s emlékeinkben sem marad más. A szenvedés elmúlik, a szeretet megmarad.
Anyám szavait a szívembe véstem, soha életemben nem hallottam fontosabbat.
Apámtól azóta sem kaptam jelet, de tudom, hogy egyszer, amikor majd legkevésbé számítok rá, felbukkan előttem az öreg, és megkérdi:
- Mondtam már ma, hogy mennyire szeretlek?"

A háttérben látható kekszek receptje is jön hamarosan! :)

Vegán forró fűszeres kakaó

Hozzávalók 2 főre:
- 500 ml mandulatej
- 2 evőkanál cukrozatlan kakaópor
- 2 evőkanál juharszirup (ízlés szerint édesíthető mézzel, rizs- vagy agavésziruppal is)
- 1/2 teáskanál fahéj
- csipet só
- néhány csipet cayenne bors

Egy lábasban a mandulatejet melegítsük fel. Tegyünk egy-egy evőkanál kakaóport a bögrékbe és egy-egy evőkanál meleg mandulatejjel keverjük csomómentesre. Keverjük a mandulatejhez a sót, a fahéjat és a cayenne borsot, majd öntsük fel a bögrékben lévő kakaót a forró fűszeres mandulatejjel.

2012. július 20., péntek

Banános földimogyoróvajas jégkrém

Bejegyezte: Zizi dátum: 11:05 3 megjegyzés

Szerdán a délutáni szundiból ébredve beugrott a banán-földimogyoróvaj-kakaó édes hármasa. Nem tudom hogyan, és azt se, hogy miért erre ébredtem, de tudtam, hogy cselekednem kell. :)

Volt három darab nagyon érett (már bebarnult héjú) banánunk a hűtőben (nyáron érdemes a már túlérett banánokat berakni a hűtőbe, így tovább elállnak és kiváló fagylalt alapanyagunk lesz belőle). Kettőt gyorsan bedobtam a robotgépbe, a többi alapanyagot találomra kimértem, hozzáadtam a banánhoz és bekapcsoltam a gépet. Néhány perc múlva valami nagyon finom nyalánkságot kaptam. Ehetjük egyből, vagy egy kicsit behűtve, majd poharakban tálalva és pirított földimogyoróval megszórva. Én azonban formába öntöttem és lefagyasztottam. Így lett egy krémes, egyszerű, cukormentes, vegán jégkrémünk vacsora utánra. (Földimogyoróvajat készíthetünk mi magunk is otthon, íme egy recept hozzá.)

Krémként baba desszertnek is el tudom képzelni vagy váratlanul beugró vendégeknek is tálalhatjuk.

Csodás hétvégét mindenkinek!

Banános földimogyoróvajas jégkrém

Hozzávalók 4 db jégkrémhez:
- 2 db érett banán, hámozva, felkarikázva
- 80 g földimogyoróvaj
- 80 ml zabtej
- 2 evőkanál kakaó

Tegyük a robotgépbe az összes hozzávalót és pürésítsük simára. Öntsük a krémet formákba, helyezzünk mindegyikbe pálcikát és tegyük a mélyhűtőbe legalább 2 órára, amíg megszilárdulnak.

Egyértelmű a jégkrém mánia a blogomon, ugye? :)

2012. március 13., kedd

A világ legfinomabb nyers csokoládétortája

Bejegyezte: Zizi dátum: 18:21 24 megjegyzés

Igen, tutira ki merem jelenteni, hogy ez a világ legfinomabb nyers csokoládétortája. Még arra is merészkedek, hogy kijelentsem, ez a világ legfinomabb csokoládétortája. 

Nem mondom azt, hogy készítsétek el.

Inkább azt mondom, ha nem készítitek el, életetek egyik legcsokisabb élményét hagyjátok ki.

Nyers, vegán, ráadásul legcsokisabb élmény? Ez meg, hogy lehetséges? Mindez azt is jelenti, hogy akkor ez egy egészséges édes élmény? Hát igen, ha leszámítjuk a benne lévő 100 gramm nádcukrot (én kókuszvirág cukrot tettem bele, de erről majd később), csak egészséges, tápláló, vitaminokban, ásványi anyagokban gazdag alapanyagokból áll. 

Alapját datolya, mandula és egy kis só adja. A mandula fehérjét, egyszeresen telítetlen (olajsav) és többszörösen telítetlen zsírsavakat, olajat, szénhidrátokat és ásványi sókat (kálium, kalcium, magnézium, vas, foszfor) tartalmaz, olaja pedig gazdag E-vitaminban.

A datolya természetes cukortartalma rendkívül magas, de tartalmaz B-vitamint, kalciumot, magnéziumot, foszfort, rezet, káliumot, cinket illetve vasat is. Tekintélyes mennyiségű kalcium és a magnézium tartalma miatt könnyedén juthat a szervezet a szükséges kalciumhoz. Étkezési rosttartalma szintén nem lebecsülendő.

A krém alapja az avokádó. A benne lévő többszörösen telítetlen zsírsavak rendkívül jó hatással vannak a szívre, az erekre és csökkentik a koleszterinszintet. B-vitaminjai segítik az agysejtek alváshormon- (melatonin-) termelését. Az avokádó csekély cukortartalma miatt a cukorbetegek számára is értékes, tápláló termés.

A kakaó szuper élelmiszer, arányos mennyiségben a kakaópor és a jó minőségű csokoládé is örömet szerző és egyben az egészséget előmozdító táplálék.

A kókuszvirág cukor a kókuszpálma bontatlan kókuszvirág nedvéből gyártott hagyományos cukor, fehérítetlen, finomítatlan, enyhén karamelles ízű. A kókuszcukor glikémiás indexe a nádcukoréval (68), a legtöbb mézével (55) és az agavéval (27–41) szemben alacsony (35). A kókuszcukornak magas kálium, magnézium, cink és vas tartalma van, természetes forrása a B1-, B2-, B3-, B6- és C-vitaminnak. 100%-ban szerves, feldolgozatlan, szűretlen, fehérítetlen természetes édesítőszer, nem tartalmaz tartósítószert és szinte pH semleges.

Azt hiszem ezzel a sok-sok információval (forrás: Wikipédia, mmgonline, Facebook) meggyőztelek benneteket a torta egészséges voltáról, de most már jöjjön a recept, hogy elkészítése által az ízéről is meggyőződjetek. Röpke 20 perc alatt összedobható a torta, utána állni hagyjátok egy órát a mélyhűtőben, majd jöhet a tálalás. Én egy 18,5 cm-es formában készítettem, ez kb. 4 nagy, tömény szeletnek felel meg.

El ne felejtsem megemlíteni annak az istennőnek a nevét, akitől ellestem ezt a receptet. Szóval végignéztem a River Cottage "Veg Every Day" című sorozatot, amelyben Hugh vállalja, hogy három hónapon keresztül vegetáriánusként táplálkozik. A sorozat minden részében elmegy valakihez, hogy tanuljon valami újat. Így jut el Laura Coxeter nyers étel specialistához, aki megmutatja neki ezt a tortát.

Nyers csokoládétorta*

Hozzávalók 4 főre (18,5 cm-es csatos formához):
Torta alaphoz:
- 100 g mandula
- 70 g datolya, kimagozva
- 1/2 teáskanál tengeri vagy Himalája só
Krémhez:
- 1 és 1/2 érett nagy avokádó
- 70 g nyers kakaópor (helyettesíthető normál cukrozatlan kakaóporral)
- 50 g kókuszolaj
- 100 g kókuszvirág cukor (helyettesíthető - lehetőleg nyers - nádcukorral)
- 1 vaníliarúd kikapart magjai
- csipet tengeri vagy Himalája só

Ha van időnk, áztassuk be a mandulát hideg vízbe legalább 6 órára, majd szűrjük le. Az áztatás felszabadítja a mandulában lévő enzimgátlókat, így könnyebb megemészteni. Ha nincs időnk, akkor tegyük egyből a robotgépbe a mandulát, és daráljuk meg. Adjuk hozzá a kimagozott datolyákat és a sót. Dolgoztassuk a gépet addig, amíg a torta alapunk összeáll "tésztává". Ha nagyon száraznak érezzük, adjunk hozzá 1-2 teáskanál kókuszolajat. 

A tortaformát béleljük ki folpackkal és nyomkodjuk az aljába a datolyás mandulás keveréket, majd tegyük a mélyhűtőbe megkeményedni, amíg elkészítjük a krémet. Tegyünk minden hozzávalót a robotgépre és pürésítsük krémesre. Vegyük ki a formát, kanalazzuk az alapra a krémet és tegyük vissza a mélyhűtőbe 1 órára. Ha türelmetlenek vagyunk, már 45 perc után kivehetjük. :)

És akkor vágjunk bele...

Ez a szelet a tiétek, a többit megettem én! :)

------

*A torta akkor számít teljesen nyersnek, ha nyers kakaóport, kókuszvirág cukrot vagy nádcukrot és nyers kókuszolajat használunk az elkészítéséhez. A nyers alapanyagok lényege, hogy 42 Celsius fok fölé nem megy a hőmérséklet az előállítás, feldolgozás során. Ha nem sikerül ilyen alapanyagokat beszereznünk, nem probléma, attól ugyanolyan finom lesz a torta, csak nem mondható 100%-osan nyersnek. 

2012. január 28., szombat

A tuti kakaós csokis diós keksz

Bejegyezte: Zizi dátum: 9:45 1 megjegyzés

Ha azon gondolkodtok, hogy milyen nasit süssetek holnapra a tea/kávé mellé vagy esetleg a vasárnap esti filmnézéshez, akkor ajánlom a tuti csokis-diós kekszet, amibe még mogyoróvaj is került. Meg fogjátok nekem köszönni. :) Langyosan fogyasztva a legjobb, amikor még a csoki olvadt benne. 

Ne szégyelljünk befalni belőle kettőt, hármat.

Vagy négyet.

Ha senki nem lát minket, lehet öt is. :)

Gyerekkoromban háztartási kekszen, Pilóta kekszen és vaníliás karikán nőttem fel. Gondolom ezzel sokan vannak így. Érdekes, hogy akkor nem volt divat Magyarországon a kekszsütés (vagy csak én maradtam ki belőle?), pedig milyen egyszerű. Összekeverjük a száraz hozzávalókat, a nedves hozzávalókat, a kettőt összedolgozzuk, golyóbisokat formázunk és már irány is a sütő. 

Manapság viszont divat kekszet sütni. Vihetjük magunkkal iskolába, munkahelyre, moziba, utazáshoz, vendégségbe. Könnyű csomagolni, dobozban egy-két hétig elállnának, ha nem ennénk meg hamarabb! Süthetjük a családnak, barátoknak, szerelmünknek, gyerekünknek, rokonoknak vagy csak magunknak. Szeretetünk kifejezésének egyik eszköze lehet. 

Ízkombinációk tekintetében határ a csillagos ég. Kísérletezzetek és írjátok meg nekem, hogy nektek melyik a tuti receptetek!

Tuti kakaós csokis diós keksz 

Hozzávalók:
- 1 bögre tönköly fehérliszt, szitálva
- 1/2 bögre teljeskiörlésű tönkölyliszt, szitálva
- 1/2 bögre kakaópor (cukrozatlan), szitálva
- 1 teáskanál szódabikarbóna
- 1/2 teáskanál só
- 1/2 bögre puha vaj
- 1/2 bögre nádcukor
- 1/2 bögre mogyoróvaj
- 1 teáskanál vanília esszencia
- 2 db bio tojás
- 100 g 70%-os csokoládé, felkockázva
- dió, felaprítva
(A recepthez használt bögre 250 ml-es.)

Egy tálban keverjük össze a száraz hozzávalókat: lisztek, kakaó, szódabikarbóna, só. Egy másik tálban keverjük habosra a vajat a nádcukorral. Adjuk hozzá a mogyoróvajat, jól keverjük el, majd kóstoljuk meg. Óvatosan, mert utána nehéz lesz abbahagyni! :) Adjuk hozzá a tojásokat, a vaníliát, majd öntsük az egészet a száraz hozzávalókhoz. Keverjük bele a csokit és a diót. Formázzunk golyókat a tésztából, sütőpapírral bélelt tepsire helyezzük, ahol a golyókat lelapítjuk a tenyerünkkel. Sülés során egy kicsit nőni fognak, így hagyjunk helyet két keksz között. 170 fokon kb. 10-15 percig süssük. Ellenőrizzük, nehogy megégjenek.

Ebből a mennyiségből nekem 32 darab lett.

További keksz receptek itt.

2012. január 10., kedd

Vega karácsony - Vegán narancsos csokoládétorta

Bejegyezte: Zizi dátum: 10:53 2 megjegyzés

A vega karácsony a végéhez ér (decemberben újra előkerül) és ezt méltó módon egy tömény csokis desszerttel zárjuk. Készült már néhány vegán csokitorta a konyhámban, amelyeknek a receptjei felkerültek ide a blogra, de mindig van mit újítani, változtatni, módosítani. 

Ehhez a recepthez csicseriborsó- és zabliszt keverékét használtam. A zab állítólag nem mondható gluténmentesnek, szóval ez a torta nem gluténmentes, viszont a csicseriborsó enyhén ropogóssá teszi a tésztáját.  Édesítéshez datolyaszirupot is használtam, ami kiváltható mézzel vagy pürésítsünk robotgépben négy-öt szem datolyát és használjuk ezt. A ganache receptje Makitól származik. Egyszer egy "Egészséges édességek" órán kuktáskodtam és akkor készítettük el. 

Régen nem rajongtam a narancs-csokoládé párosért, mostanra viszont megkedveltem az ízét. Ezzel a tortával mindenképpen belopta magát a szívembe. 

Vegán narancsos csokoládétorta

Hozzávalók:
Tortához:
- 1 bögre csicseriborsó liszt
- 1 bögre zabliszt
- 1/2 bögre cukrozatlan kakaópor
- 1 teáskanál sütőpor
- 1 teáskanál szódabikarbóna
- 1/2 teáskanál só
- 1/2 bögre datolya szirup (méz is használható)
- 1/3 bögre nádcukor
- 2 evőkanál őrölt lenmag
- 6 evőkanál víz
- 1 db narancs reszelt héja 
- 1 bögre frissen facsart narancslé
- 1/4 bögre olívaolaj
- 1 evőkanál narancslekvár
Csokoládé ganache-hoz:
- 3/4 bögre kókusztej
- 1 bögre 70-80%-os csokoládé
- 1 evőkanál kókuszolaj
- 1 evőkanál méz 
- 1 vaníliarúd kikapart magjai
(A recepthez használt bögre 250 ml-es.)

Egy kis tálkában keverjük össze az őrölt lenmagot a vízzel, keverjük össze és tegyük félre. Száraz teflonserpenyőben pirítsuk meg a csicseriborsó lisztet (4-5 perc). Melegítsük elő a sütőt 180 fokra.

Egy tálban keverjük össze a száraz hozzávalókat: pirított csicseriborsó liszt, zabliszt, kakaópor, sütőpor, szódabikarbóna és só. Egy másik tálban keverjük össze a datolyaszirupot a nádcukorral, adjuk hozzá a vizes lenmag keveréket, a narancslevet, a narancs héját, az olívaolajat és a lekvárt. Öntsük a nedves hozzávalókat a szárazhoz, majd keverjük simára a tésztát.

Öntsük az egészet egy kerek sütőpapírral kibélelt formába (22 cm átmérőjű). Süssük a tortát 180 fokon kb. 10 percig, majd 170 fokon kb. 20 percig. Végezzünk tűpróbát mielőtt kivesszük (ne süssük túl, mert, akkor kiszárad). Hagyjuk a formában kihűlni.

Egy kis lábasban alacsony lángon melegítsük és olvasszuk össze a kókusztejet a kókuszolajjal, mézzel és a vaníliával. Vegyük le a tűzhelyről, tegyük bele a csokoládét és folyamatosan kevergessük, amíg a csoki felolvad és sima lesz. Hagyjuk hűlni, majd csurgassuk rá a torta tetejére. Díszíthetjük narancs szeletekkel a tetejét. 

További vega karácsony receptek:
Vegán töltelék
Narancsos kelbimbó
Sajtos sült póréhagyma
Sütőtökös burgonyapüré rozmaringgal
Vörösáfonyás pisztácia mandula sült
Sütőtök pite

2011. szeptember 20., kedd

Vegán céklás csokoládétorta

Bejegyezte: Zizi dátum: 23:40 9 megjegyzés

Ehhez a tortához ez a gyönyörű videó hozta meg az ihletet. Már régebben megtaláltam, de most jött el az ideje, hogy meg is süssem. Makinak is van egy szuper vegán céklatorta receptje, amit volt szerencsém megkóstolni. Szóval ebből a két receptből gyúrtam össze az én változatomat. Kétszer sütöttem már meg, első alkalommal nem éreztem a cékla ízét, második alkalommal egy kissé igen. Vegán barátnőimmel ezt sütöttük meg vegán főzőklubunk első alkalmával. Imádták.

A torta cukormentes, vagyis a 85%-os csokiban van egy kevés cukor, de ezenkívül juharsziruppal és mézzel van ízesítve. A recept hasonlít egy korábbi vegán csokitortám receptjéhez, amit málna coulisval tálaltam. Ehhez nem készítettem semmilyen szószt, ugyanis a cékla elég nedvesen tartja a tésztát, puha és omlós marad sütés után. Ezen a hétvégén újra meg fogom sütni. Nagymamám 88. születésnapjára. Remélem, ízleni fog neki ez a reform édesség. :)

Vegán céklás csokoládétorta

Hozzávalók:
- 2 bögre főtt cékla, villával összetörve, pürésítve
- 1 bögre teljeskiörlésű tönkölyliszt, szitálva
- 1 bögre tönköly fehérliszt, szitálva
- 1 evőkanál kakaópor (cukrozatlan), szitálva
- 1/2 bögre méz
- 1/2 bögre juharszirup
- 1/2 bögre kókuszolaj (napraforgóolaj is használható)
- 1 bögre zabtej  (rizstej, szójatej is használható)
- 100 g legalább 70-85%-os csokoládé, vízgőz felett megolvasztva
- 2 teáskanál almaecet
- 2 teáskanál sütőpor
- 2 teáskanál szódabikarbóna
- 1/4 teáskanál só
- 1 vaníliarúd kikapart magjai
(A recepthez használt bögre 250 ml-es.)

Egy tálban keverjük össze a száraz hozzávalókat: lisztek, sütőpor, kakaó, szódabikarbóna és só. A felkockázott, megfőtt céklát törjük pépesre villával. Egy másik tálban keverjük össze a nedves hozzávalókat: zabtej, kókuszolaj, méz, juharszirup, almacet és vanília. Adjuk hozzá a céklapürét és az olvasztott csokoládét. Jól keverjük össze, majd öntsük a száraz hozzávalókhoz. Addig keverjük, amíg sima tésztát kapunk. Ha túl hígnak találjuk a tésztát, adjunk még hozzá 2-2 evőkanál teljeskiörlésű tönköly- és tönköly fehérlisztet. Öntsük az egészet egy kerek sütőpapírral kibélelt formába (22 cm átmérőjű). Süssük a tortát 175-180 fokon kb. 40-45 percig. Végezzünk tűpróbát mielőtt kivesszük. Hagyjuk a formában kihűlni, majd tálaljuk.

Életemben először megkaptam a stafétát Krisztitől, hogy vezényeljem le a következő VKF-et (Vigyázz, Kész, Főzz!). Vannak már tippjeim az új témát illetően, de még egy kicsit kutakodnom kell a neten, mert tényleg szeretnék olyan témát választani, ami nem szerepelt korábban. Szóval hamarosan jövök a kiírással, addig is süssetek, főzzetek!

2011. július 24., vasárnap

Vegán cukormentes csokoládétorta málna coulis-val

Bejegyezte: Zizi dátum: 23:40 3 megjegyzés

Bár engem a 40 fokos nyári idő sem tántorít el a sütő bekapcsolásától, az őszi esős júliusi időjárás még inkább a sütőhöz terelt az elmúlt hétvégén... már csak azért is, mert így felmelegedett egy kicsit a lakás. Meg jólesik egy szelet langyos sütibe beleharapni akkor, amikor kint 16 fok van, borús az idő vagy esik az eső. Ráadásul, ha csokis az a süti, akkor még az ember szíve és kedve is felmelegszik tőle.

Egészséges vegán, cukormentes receptet kerestem, ugyanis a torta egy 1 éves  kislány szülinapjára készült, aki még édességet egyáltalán nem evett. Na ettől ő nem esett hanyatt, mi felnőttek viszont imádtuk. Eljön az a nap, amikor ő is habzsolni fogja a csokis élvezeteket. :)

A receptet egyik kuktáskodásom során tanultam Makitól, egy egészséges édességek órán. Nagyon picit változtattam csak rajta, ugyanis a juharszirupon kívül rapadura (finomítatlan nádcukor) van a receptben, amit én lecseréltem mézre. Az órán vegán csokoládé ganache-t készítettünk hozzá, az idő rövidsége miatt én ezt lecseréltem málna coulis-ra.

Vegán cukormentes csokoládétorta málna coulis-val

Hozzávalók:
Tortához:
- 1 bögre tönköly fehérliszt
- 1 és 1/4 bögre teljeskiörlésű tönkölyliszt
- 1/2 bögre + 2 evőkanál cukormentes kakaó
- 1/2 bögre kókuszzsír, felolvasztva
- 1/2 bögre méz
- 1 bögre juharszirup
- 1 bögre zabtej
- 2 teáskanál sütőpor
- 2 teáskanál szódabikarbóna
- 2 teáskanál almaecet
- 1 teáskanál só
- 1/2 teáskanál fahéj
- 1 vaníliarúd kikapart magjai
Málna coulis-hoz:
- 300 g málna
- 2 teáskanál méz

Egy tálba szitáljuk bele a száraz hozzávalókat: lisztek, kakaó, szódabikarbóna, sütőpor, só, fahéj. Egy másik tálban keverjük össze a zabtejet a juharsziruppal, a mézzel, a kókuszolajjal, az almaecettel és a vaníliával. Öntsük a nedves hozzávalókat a szárazhoz és jól keverjük el, hogy sima tésztát kapjunk. Közben melegítsük elő a sütőt 175 fokra, egy 22 cm-es kapcsos formát pedig béleljünk ki sütőpapírral, kenjük be kókuszzsírral és szórjuk meg 2 evőkanál kakaóporral. Öntsük a tésztát a formába és süssük 40-45 percig 175-180 fokon. Végezzünk tűpróbát mielőtt kivesszük.

A torta sülése közben készítsük el a coulis-t. A málnát botmixerrel pürésítsük, majd szűrjük illetve passzírozzuk át egy szűrőn egy spatula segítségével. Az így kapott sima szószhoz adjunk két teáskanál mézet. Ezzel a gyönyörű pirosas bordós málna coulis-val csorgassuk meg a tortaszeleteket.

Ahol vendégségben voltunk, csodaszép színekben pompázott a kert, csináltam néhány képet nektek. Imádom a nyári virágokat, de hát ki nem?

2011. június 15., szerda

A világkörüli kerékpárút, a kakaóbabos-vajas hajdinakeksz, egy kávézó és a piknik

Bejegyezte: Zizi dátum: 7:57 3 megjegyzés

Szombaton mielőtt kitekertünk a biopiacra, elnéztünk a Hősök terére, ugyanis barátaink - Árpi és felesége, Zita, akik május 21-én házasodtak össze - szombaton reggel indultak el egy 2-3 éves világkörüli nászútra fekvőbiciklikkel!!! Izgalmasan hangzik, ugye? Olyan országokon fognak keresztül tekerni az első félévben napsütésben, szélben, hidegben, mint Türkmenisztán, Üzbegisztán, Tádzsikisztán, Kína, Pakisztán, stb. Árpi és Zita kalandjait a blogjukon, valamint Facebook és Twitter oldalaikon követhetitek nyomon.

A hétvégén még meglátogattunk egy számunkra új helyet az EcoCafe-t az Andrássy úton. Ez egy bio kávézó minimál design-nal, rusztikus asztalokkal, egy hely, ahol odafigyelnek rád és a környezetünkre is - ugyanis a szalvéta és a papírkéztörlő is újrahasznosított papírból készült. Kizárólag bio és fair-trade kávékat, teákat, üdítőket, helyben készített szendvicseket, salátákat, pékárut és természetes alapanyagokból készített süteményeket kínálnak vendégeik számára.

Mi cappuccinoztunk és sütiztünk, teszteltük a mandulás pitét és a brownie-t. Minden finom volt. Ja és bio volta ellenére egyáltalán nem drágább, mint egy akármilyen más kávézó. Az árak korrektek, egy cappuccino ugyanannyiba kerül, mint máshol.

Egyébként a hétvégén folyamatosan főztem, sütöttem, így volt mit beburkolni. Reggelire általában gyümölcsöket ittunk, fogyasztottunk...

... fincsi eperturmixot...

...vagy ropogós, lédús cseresznyét...
 
...aztán került még az asztalra vegán-gluténmentes kókuszos-ribizlis hajdinapalacsinta is. Ennek tesztelnem kell még a receptjét, ugyanis nem teljesen olyan lett, mint, amilyet szerettem volna. Szóval futok még vele néhány kört, mire kikerül a blogra.

Vasárnap a Margit szigetre mentünk piknikezni barátokkal. Az ég csodaszép kékben pompázott, sütött a nap, de nem volt forróság, épp ideális a piknikezésre. Vittünk takarókat, kiválasztottunk egy kis helyet, ahova leheveredtünk és nekiláttunk kajálni.

Készítettem baby cukkinis-kecskesajtos bulgur salátát, céklalevél salátát, valamint egy nagyon finom kakaóbabos kekszet. Már nagyon éhesek voltunk, így nem volt nehéz megenni mindent a friss levegőn és közben jókat beszélgetni és nevetni. Rájöttünk, hogy imádunk piknikezni, szóval I.-vel elhatároztuk, hogy ezen a nyáron olyan sokat fogunk menni, amennyit csak tudunk. Egy kockás takaró kell hozzá, némi elemózsia, jó idő és mi.

Remélem még itt vagytok, mert most jön a recept. A hajndinakekszbe pörkölt, aprított kakaóbab töretet tettem, de ha valaki nem kap, pótolhatja csokival is. Magában kicsit kesernyés, tömény kakaós az íze, de ahogy összeállítottam a diós ízű hajdinaliszttel, vajjal és barna nádcukorral a tésztát, egészen megváltozott az ízvilága és olyan volt, mintha étcsokiba haraptam volna. A kakaóbab töretből készül a kakaómassza (a csokoládé alapanyaga), a kakaópor és a kakaóvaj. Kiváló élettani hatásokkal rendelkezik. Magas a theobromin tartalma, mely mind a testet, mind az elmét frissíti. Gazdag ásványi anyagokban, valamint B, D és E vitaminokban. (Forrás: csakcsoki.hu.)

A receptet most nem vegánosítottam, de megoldható, hogy a vajat kókuszzsírra cseréljük és máris készen van a vegán verzió. A recept ötlete Vikitől ered, majd eljutottam megint Heidi-hez (imádom a receptjeit!). Néhány mennyiségen változtattam csak.

Kakaóbabos-vajas hajdinakeksz

Hozzávalók:
- 1 bögre teljeskiörlésű tönkölyliszt
- 1/4 bögre tönköly fehérliszt
- 3/4 bögre hajdinaliszt
- 150 g puha vaj
- 1/2 bögre barna nádcukor
- 1/3 bögre kakaóbab töret
- 1/4 teáskanál só
- 1 vaníliarúd kikapart magjai
(A recepthez használt bögre 2,5 dl-es.)

Egy tálban keverjük össze a liszteket. Egy másik tálban keverjük habosra a vajat a cukorral, majd adjuk hozzá a sót, a vaníliát és a kakaóbab töretet. Öntsük a lisztes keveréket a vajashoz. Ha szükséges adjunk még hozzá egy kevés lisztet. Csomagoljuk folpackba és tegyük a hűtőbe legalább két órára, de a legjobb, ha egy éjszakára bent hagyjuk. Lisztezett deszkán nyújtsuk ki a tésztát kb. fél miliméter vastagságúra és bármilyen szaggató formával vágjunk belőle darabokat. A kekszeket tegyük sütőpapírral bélelt tepsire és előmelegített sütőben süssük 175 fokon kb. 12-15 percig. Akkor jó, ha szép aranybarnák. A keksz a vajtól puha és omlós, dobozban eltartható legalább egy hétig, ha marad!

Tegnap még anyukám is megjegyezte, hogy mostanában hanyagolom a blogot. Mondtam neki, hogy igen, mert a lustaság fél egészség! :) Azt hiszem ez a hosszú bejegyzés most kárpótolta az elmúlt napok hiányzásait. Búcsúzóul pedig két budapesti naplementés kép a hétvégéről...

2011. április 1., péntek

Kakaós-banános muffin fekete szezámmaggal

Bejegyezte: Zizi dátum: 0:32 4 megjegyzés

Hasonló muffint készítettem már korábban is, akkor és most is Béa-tól jött az ötlet. Szeretek banánt használni muffinokhoz, mert azzal az édesítés egy része természetesen meg van oldva, a muffin pedig puha és omlós lesz. Persze jó érett banánok szükségesek hozzá. Könnyű elkészíteni, reggelire és délutáni kávézáshoz, teázáshoz is kiváló.

Kakaós-banános muffin fekete szezámmaggal

Hozzávalók:
- 2 db érett banán, meghámozva, pépesre törve villával
- 200 g tönköly fehérliszt és teljeskiörlésű tönkölyliszt vegyesen
- 50 g darált mogyoró
- 3 evőkanál cukrozatlan kakaópor
- 1 teáskanál sütőpor
- 1/2 teáskanál szódabikarbóna
- 1/4 teáskanál só
- 100 g nádcukor
- 1/3 bögre zabtej
- 2 db bio tojás
- 80 g vaj, olvasztva
- 1/2 vaníliarúd kikapart magjai
- fekete szezámmag

Melegítsük elő a sütőt 170 fokra. Béleljük ki a 12 részes muffin tepsit papírkapszlikkal.

Egy tálban keverjük össze a száraz hozzávalókat: lisztek, mogyoró, kakaópor, sütőpor, szódabikarbóna és só. Egy másik tálban keverjük habosra a tojásokat a cukorral, adjuk hozzá a zabtejet, majd adagokban a vajat és a vaníliát is. Jól keverjük el. Öntsük a nedves hozzávalókat a szárazhoz, adjuk hozzá a banánpürét, keverjük az egészet simára, majd adagoljuk a tésztát a muffin formákba. Szórjuk meg a tetejüket fekete szezámmaggal. 170-180 fokon süssük 25-30 percig. Végezzünk tűpróbát, hogy lássuk, jól átsültek-e a muffinok.

2011. március 20., vasárnap

Vegán mogyoróvajas-csokoládés zabkeksz

Bejegyezte: Zizi dátum: 11:13 3 megjegyzés

Mogyoróvaj láz tovább él... szuper könnyű és gyors recept, ráadásul még sütni sem kell! Ez egy olyan másfajta eljárással készülő kekszi-mekszi. :) Nagyon bejött, szóval máskor is csinálni fogom. Ebből az adagból nekem 18 db kekszem lett.

Vegán mogyoróvajas-csokoládés zabkeksz

Hozzávalók:
- 1/2 bögre mogyoróvaj (sima vagy ropogós, mindegy)
- 2 bögre zabpehely
- 1/2 bögre kókuszolaj
- 1/2 bögre nádcukor
- 1/2 bögre zabtej
- 2 evőkanál cukrozatlan kakaópor
- 1/2 vaníliarúd kikapart magjai
(A recepthez használt bögre 2,5 dl-es.)

Egy kis lábasban alacsony lángon melegítsük (olvasszuk) össze a zabtejet, kókuszolajat, nádcukrot és kakaót; folyamatosan kevergessük 3-4 percig (vigyázzunk, hogy ne égjen meg!). Vegyük le a tűzről, adjuk hozzá a mogyoróvajat és keverjük addig, amíg sima lesz. Adjuk hozzá a zabpelyhet és a vaníliát, majd jól keverjük össze. Tegyünk egy nagy tálcára sütőpapírt, kanalazzunk a masszából keksz méretű adagokat rá, kicsit lapítsuk le kanállal a kekszeket. Tegyük hűvös helyre, hogy megdermedjenek, majd a hűtőbe, legalább 1-2 órára, hogy megszilárduljanak. Kicsit ragacsos állagú, puha kekszek lesznek, de nagyon finomak. Érdemes egyből dupla adagot készíteni.

Ma reggelire az utolsó darabokat ettük...

Zizi próba Copyright © 2009 Girl Music is Designed by Ipietoon Sponsored by Emocutez