Pages

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tészta. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. február 17., vasárnap

Céklakrémes penne pirított mákkal + a második hét cukor nélkül

Bejegyezte: Zizi dátum: 9:59 7 megjegyzés

A cukormentes kihívás második hete nagyon könnyen telt. Néha eszünkbe jut a csoki és az édesség, főleg akkor, ha valamilyen nyálcsorgató képet látunk, de nem sóvárgunk különösebben az édesség után. Ha egy sós étel után mégis édesre vágyunk, akkor néhány szem mazsolával orvosoljuk a problémát. Kiderült, hogy a sütést sem kell kizárni teljesen az életünkből, ugyanis sikerült egy mennyei banánkenyeret sütnöm (recept jön!), amiben a banánon kívül nincsen más édesítőszer, mégis finom és édeskés az íze. Sőt! Így, hogy nem eszünk cukrot, számunkra az íze nem édeskés volt, hanem édes. Tegnap pedig hagyományos magyar palacsintát sütöttem rizstejjel és cukormentes sárgabarack-, valamint szilvalekvárt kentünk bele. A palacsintába amúgy sem teszek cukrot, a rizstej enyhén megédesítette és pont kellemes volt a savanykás lekvárokkal.

Sós ételek közül pedig miket ettünk? Ezt a paradicsomos petrezselymes tésztát - igazi nevén bucatini alla Regina - Emiko barátnőm receptje, nagy adag salátával, avokádóval; ezt a gabona salátát csak barnarizzsel; rukkolás pizzát; napraforgómag krémes szendvicset csírával, retekkel; édesburgonyából készült fasírtot hamburger formájában (recept jön!); a többire meg nem is emlékszem. :)

Nagyon sokan beszálltatok a cukormentes kihívásba. Folyamatosan frissítem az első heti beszámolómat az újonnan érkezett linkekkel (aki ír blogot, továbbra is küldje el nekem emailben a heti beszámoló linkjét). Vegasztrománia is kihirdette Facebook oldalán, hogy nagyböjt idejére, egészen húsvétig lemond a cukorról, a csokiról és egyéb édességekről. Hajrá, Anna!

A szabályok továbbra is ugyanazok: aki a nyereményjátékban is részt kíván venni, azoktól feltétlen várom a néhány soros beszámolót komment formájában itt a bejegyzés végén (csak az kerül bele a kalapba, aki mind a négy heti beszámolóhoz ír néhány sort vagy blogbejegyzést). Aki pedig használ Instagramot, az a kihívás idején februárban címkézze fel az általa elfogyasztott ételek képeit az alábbiak szerint: #februaricukormenteskihivas. Lesz egy jó kis online albumunk!

Akik a második cukormentes hétről beszámoltak:
- Orsi - Wannabe Chef
- Boglárka - Önismereti kalandtúra
- Zsuzsa - Zsuzska receptjei
- Eszti - Méz és Olíva
- Eszter (Dublinból csatlakozott a kihíváshoz), második heti beszámoló
- Mariann - Jenis konyhai kísérletei

Most pedig jöjjön ez a nagyon vörös, látványra is különleges, és ízorgiát tartogató tésztás étel...

Céklakrémes penne pirított mákkal

Hozzávalók 2 főre:
- 200 g penne tészta
- 3 közepes cékla, meghámozva, felkockázva
- 3-4 gerezd fokhagyma, meghámozva, felaprítva
- 2 ág friss vagy 1 teáskanál szárított kakukkfű
- 4 evőkanál olívaolaj
- 1 evőkanál balzsamecet
- 1/2 bögre zöldségalaplé
- 1/4 bögre tejszín (vagy zabtejszín)
- 60 g parmezán (vagy növényi sajt), reszelve
- 1 evőkanál mák
- só, bors
(A recepthez használt bögre 250 ml-es.)

Egy tálban keverjük össze a felkockázott céklát két evőkanál olívaolajjal, a kakukkfűvel és ízlés szerint sóval, borssal. Öntsük egy tepsibe és 180 fokon süssük puhára 30-40 perc alatt. Az utolsó 10 percben szórjuk rá az aprított fokhagymát (azért a végén, hogy ne égessük meg).

A megsült fokhagymás céklát tegyük konyhai robotgépbe, adjuk hozzá a balzsamecetet, még két evőkanál olívaolajat, a reszelt parmezán felét és dolgoztassuk a gépet, amíg teljesen sima, pürés állagú lesz. Ekkor öntsük egy lábasba és adjuk hozzá az alaplevet, a tejszínt és a maradék parmezánt. Jól keverjük el, ha szükséges, még sózzuk, borsozzuk és melegítsük össze 6-8 perc alatt.

Közben főzzük meg sós vízben a pennét al dente (fogkemény) állagúra, szűrjük le és tegyük félre. Egy száraz serpenyőben közepes láng felett pedig pirítsuk meg a mákot 2-3 perc alatt.

A megfőtt tésztát keverjük össze a céklakrémes szósszal és tálaljuk azonnal. Szórjuk meg a pirított mákkal, friss kakukkfűvel és egy kevés parmezánnal.

Jó étvágyat!

2012. október 2., kedd

Zöldbabos soba tészta saláta thai öntettel

Bejegyezte: Zizi dátum: 11:42 4 megjegyzés

Helló Október! A hűvösebb idő ellenére is szeretem ezt a hónapot, ugyanis ekkor ünneplem a születésnapomat. Az eső sem zavar, felhúzom ellene a színes gumicsizmámat, belebújok egy vastag garbóba, esernyőt csapok a hónom alá és irány az utca. Máskor meg jó a kanapén "kuckózni" egy meleg takaró alatt, egy jó könyvet olvasni vagy éppen az egyik kedvenc sorozatomnak egy újabb részét megnézni (már lehet, hogy láttam ötször, de néha jó újra nézni és kacagni megint rajta). Néha főzős műsort nézek, hogy inspirációt gyűjtsek - nagyon hatékony! Az már csak hab a tortán, ha van egy meleg bögre tea vagy forró csokoládé a kezemben.

Miután vizualizáltuk ezeket a képeket, evezzünk kicsit melegebb környékre. Noha zöldbabot még lehet találni a piacokon (múlt hétvégén is láttam a szegedi Mars téri piacon - el is felejtettem, hogy milyen szuper és hatalmas a piac a szülővárosomban) ez a meleg saláta mégis inkább a nyárutót idézi. Ha nem kapunk zöldbabot, pirítsunk padlizsánt hozzá vagy karfiolt. A thai öntet pedig csak tovább melegíti az étel hangulatát. 

Egyik hétvégén dobtam össze ezt a tésztasalátát, amikor a hosszúra nyúlt piacozás után nem akartam órákat tölteni a konyhában. Aprítással, főzéssel együtt megvan 40 perc alatt. Az elmúlt másfél hónapos édesség dömping után (már, ami a blogomat illeti) jól jönnek a könnyű, zöldséges ételek.

Hajrá!

Zöldbabos soba tészta saláta thai öntettel

Hozzávalók 2 főre:
Tésztához:
- 200 g soba tészta (használhatunk udon tésztát, rizstésztát is)
- 150 g zöldbab, végei lecsípve
- 2 db közepes uborka vagy 1/2 kígyóuborka, felszeletelve
- 4 db zöldhagyma, felszeletelve
- 6-8 levél bazsalikom, felaprítva
- friss koriander (ízlés szerint), felaprítva
- só
Öntethez:
- 2 gerezd fokhagyma, felaprítva
- 1/2 citrom reszelt héja és leve
- 1/2 teáskanál chili pehely vagy egy kis friss chili, felaprítva
- 2 evőkanál rizsecet
- 1 teáskanál nádcukor
- 1 teáskanál szójaszósz
- 1-2 teáskanál pirított szezámolaj

Tegyünk fel egy lábasban vizet (kevés sóval) forralni a tésztának. Közben készítsük el az öntetet. Egy kis tálkában jól keverjünk össze minden hozzávalót és tegyük félre.

Ha forr a víz dobjuk bele a zöldbabot és főzzük néhány percig (4-6 perc), amíg megpuhul, de nem fő szét. Szűrőkanállal szedjük ki egy tálkába, majd a tegyük a vízbe a tésztát megfőni (néhány perc kell csak a soba tésztának, de ha udon- vagy rizstésztát használunk, azoknak is). Szűrjük le és öntsük egy tálba. A közben langyosra hűlt zöldbabot vágjuk fel kisebb darabokra (tetszés szerint vágjuk két vagy három részre). Adjuk a tésztához a zöldbabot, az uborkát, a zöldhagymát és a fűszereket (bazsalikom, koriander). Öntsük rá az öntetet, jól keverjük össze és tálaljuk azonnal.

2012. június 15., péntek

Zöldspárgás zöldborsós ricotta pestos spagetti a VKF 49. fordulójára

Bejegyezte: Zizi dátum: 11:13 2 megjegyzés

A múlt héten már szóvá tette K. barátnőm, hogy április vége óta nem volt sós étel a blogon. És tényleg! Átcsaptam édességbe. Amióta vegetáriánusok lettünk nagyon sokat sütök és igen, vannak kekszeksütik bőven a blogon. Szeretek tesztelni új recepteket vagy vegánosítani, ami nagyobb kihívás.

Pedig főzök ám, fotózok is, de valahogy az édességek hamarabb kerülnek fel a blogra (egy-két kivétellel). Hétköznap többet improvizálok és sokszor készül vacsorára valami újdonság maradékokból, de általában már sötét van, így nem tudom lefotózni az ételt.

Hétvégén aztán van idő és fény is receptek tesztelésére, alkotásra. Ezeket nagyon szeretem. Így született ez a tésztaétel is, a piacon szerzett zöld zöldségekből és fűszerekből. Ehhez vegyük hozzá a fehér ricottát, fokhagymát és spagettit (plusz a majdnem átlátszó, világos citromlevet :)), így máris pályázhatok a VKF 49. fordulójára, amit Noémi írt ki. Olyan ételeket kell készíteni, amelyben a fehér vagy bármilyen más árnyalata dominál (nálam kevésbé, de remélem azért beleférek még, ugye? :)), hozzá párosítva egy másik színt (nálam ez most a zöld). 

Zöldspárgás zöldborsós ricotta pestos spagetti

Hozzávalók 2 főre:
- 200 g spagetti
- 150 g ricotta
- 140 g zöldborsó, kifejtve
- 180 g zöldspárga, fás végei letörve
- 1 nagy gerezd fokhagyma
- 125 ml extra szűz olívaolaj
- 1/2 citrom leve
- 6 db bazsalikom levél
- 3 db menta levél
- só, bors

Egy lábasban tegyünk fel vizet forrni. Ha már látjuk a buborékokat dobjuk bele a borsót és a spárgát egy percre blansírozni. Vegyük ki a zöldségeket szűrővel, tegyük egy tál jéghideg vízbe néhány percre. A főzővizet sózzuk meg és dobjuk bele a spagettit. Főzzük al dente-re (fogkeményre).

Közben a borsót, a spárgával és a többi hozzávalóval tegyük robotgépbe és pépesítsük krémesre. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk. A megfőtt, leszűrt tésztát keverjük össze a pesto szósszal és már tálalhatjuk is. Díszíthetjük friss borsóval és frissen őrölt borssal.

2012. április 13., péntek

Leveleskel és gomba lasagne, a fenséges ebéd

Bejegyezte: Zizi dátum: 14:54 1 megjegyzés

Hugh Fearnley-Whittingstall vegetáriánus szakácskönyvéről (Veg Every Day!) már zengtem ódákat Facebook oldalamon. Hugh húsevőként egy nyarat szánt arra, hogy jobban megismerje a vegetáriánus táplálkozást  - három hónapra felhagyott a húsevéssel - és kipróbáljon sok olyan ételt, amit korábban nem tett meg (a sorozat egyébként végignézhető a youtube-on is... nagyon jó, én két nap alatt végeztem vele!). Ennek a tapasztalat- és élményszerzésnek a receptjeit gyűjtötte össze tematikusan egy szakácskönyvbe. Jó sok receptet bejelöltem a könyvben, amelyeket szeretnék kipróbálni, szóval számíthattok egy kisebb River Cottage gyűjteményre itt a blogomon. :)

Ez a lasagne igazi sikert aratott a családom körében (néhány apróságot változtattam csak a recepten). Néhány lábas szükséges az előkészületekhez mire a tepsibe tudjuk rétegezni a tésztát a zöldségekkel és a szósszal, de megéri ennyi időt és mosatlan edényt belefektetni :), mert egy nagyon ízletes, ünnepi ebéd kerülhet az asztalunkra.

Leveleskel és gomba lasagne

Hozzávalók:
Lasagne-hoz:
- 300 g leveleskel vagy kelkáposzta, kisebb darabokra vágva, szárak eltávolítva
- 500 g csiperke gomba, felszeletelve
- 3 gerezd fokhagyma, felaprítva
- kb. 180-190 g (kevesebb, mint 1 doboz) lasagne lap
- 30 g vaj
- 20 g parmezán sajt, reszelve
- 2-3 ág friss kakukkfű levelei
- olívaolaj
- só, bors
Béchamel szószhoz:
- 750 ml növényi tej - zab, rizs, szója - (helyettesíthető normál tejjel)
- 1 fej vöröshagyma, felaprítva
- 1 kis fej zeller, felaprítva
- 50 g sótlan vaj
- 50 g liszt
- 2 teáskanál dijoni mustár
- 1 db babérlevél
- néhány szem feketebors
- só, bors

Egy lábasban melegítsük fel a tejet a babérlevéllel, a hagymával, a zellerrel és a borsszemekkel. Forralás után tegyük félre és hagyjuk, hogy a tej magába szívja a fűszerek ízét és kihűljön.

A leveleskelt tegyük egy lábasba, sózzuk és öntsünk rá annyi hideg vizet, hogy ellepje. Forraljuk fel, főzzük 2-3 percig, majd szűrjük le és tegyük félre.

Egy serpenyőben olvasszuk meg a 30 g vajat, adjuk hozzá a gombát, sózzuk, borsozzuk és főzzük 5-10 percen át, amíg a gomba leve teljesen elpárolog. Ekkor adjuk hozzá a fokhagymát és a kakukkfüvet, főzzük még 2-3 percig, majd zárjuk el alatta a gázt és tegyük félre.

Kapcsoljuk be a sütőt és melegítsük elő 180 fokra.

Melegítsük fel a fűszeres tejet, majd szűrjük le. Egy serpenyőben olvasszuk fel az 50 g vajat, adjuk hozzá a lisztet és pirítsuk 2-3 percig. Tegyük a rántást abba a lábasba, amelyben a tej volt és kezdjük el adagokban hozzáönteni a leszűrt tejet, közben folyamatosan kevergessük, hogy csomómentes legyen. Az így összekevert rántásos tejet tegyük vissza a tűzhelyre, hagyjuk felmelegedni és besűrűsödni. Néhány perc után keverjük hozzá a mustárt, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk. Zárjuk el alatta a gázt és tegyük félre.

Az elkészült béchamel szósz felét öntsük a leveleskelre és jól keverjük át.

A maradék szószból öntsünk egy keveset egy kb. 29*20 cm-es tepsibe. Pakoljunk rá egy réteg lasagne lapot, majd kanalazzunk rá egy réteg mártásos leveleskelt. Újabb réteg lasagne lap jön, majd erre a gombás keverék. Lasagne lap, mártásos leveleskel, lasagne lap, gombás keverék - így folytassuk a rétegek pakolását, amíg el nem fogy minden. A tetejére lasagne lapok kerüljenek, majd locsoljuk meg a maradék béchamel szósszal. Szórjuk meg a parmezánnal, locsoljuk meg egy kevés olívaolajjal és süssük 180 fokon kb. 25-30 percig, amíg aranybarna lesz a teteje.

2011. október 26., szerda

Koya - udon tészta bár - London

Bejegyezte: Zizi dátum: 0:42 1 megjegyzés

Amikor augusztusban Londonba mentem az FBC-re, több helyet előre kinéztem, ahova feltétlen szeretnék elmenni. Ilyen hely a Koya, egy japán udon tészta bár. Ha jól emlékszem, Gwyneth Paltrow hírleveléből értesültem erről a fantasztikus kis étteremről. Tényleg, ismeritek a Goop-ot? Sok hasznos információ található az oldalon, érdemes Gwyneth hírlevelére feliratkozni.

Ebédidőben értünk oda és szemfülességünknek köszönhetően sikerült asztalt kapnunk néhány percen belül. Egyébként az étterem előtti pici padon várakoztunk volna. Sok japán vendég is volt, így biztosak voltunk benne, hogy jó helyre érkeztünk. A kiszolgálás gyors, kedves, segítenek választani, ha bizonytalan lennél. A design letisztult, egyszerű mégis hangulatos. A konyha nyitott, sőt oda is lehet ülni bámészkodni, mert van egy hosszúkás asztal a konyhapult előtt, így ebéd vagy vacsora közben láthatjuk a sürgés-forgást, előkészítést, főzést.

A fehér vastag udon tésztát frissen készítik, amelyhez a lisztet Japánból importálják. Lehet választani meleg udont meleg alaplével vagy pedig hideg udont meleg alaplével. Mi az elsőnél maradtunk és kértünk előételnek a napi ajánlatból savanyított uborkát, gombasalátát, valamint diós tofu alga salátát. Az udonból vegetáriánus verziót kértem, így vegán alaplé és udon mellé pirított tofut és újhagymát kaptam.

Az ételre nem kellett sokat várnunk, ami jó volt, mert már nagyon éhesek voltunk. A saláták finomak voltak, a leves pedig fantasztikus. Imádtam a natúr ízű, kicsit gumis állagú, de mégis megfelelően puha udont, hozzá egy kis levest kanalazva. A tofu kiválóan volt megpirítva, az újhagyma pedig frissességet adott az egészhez. A barátaim halas verziót választottak és ők is elégedettek voltak.

Hétfőtől vasárnapig van nyitva a Koya, ebédet 12 és 15 óra között, vacsorát pedig 17:30 és 22:30 között szervíroznak. Ahogy említettem mi ebédidőben értünk oda és a hely tele volt, szóval előfordulhat, hogy várni kell asztalra, de mindenképpen megéri!

Koya
49 Frith Street, Soho
London
W1D 4SQ
www.koya.co.uk

Legközelebbi megálló: Tottenham Court Road tube
Telefon: +44 20 7434 4463
Fő ételek: £6.70 - £14.70

2011. október 23., vasárnap

Sütőtökös "sajtos" penne mángolddal

Bejegyezte: Zizi dátum: 23:30 1 megjegyzés

Az októberi VKF témája: vegetáriánus sütőtökös ételek. Ennek jegyében készítettem néhány sütőtökös ételt, amelyeket megosztok veletek szépen sorban. Ez a recept vegán, ezért van a 'sajtos' szó idézőjelben. Nem vagyok barátságban a vegán sajtokkal, egyszer kipróbáltam, de nem igazán ízlett, így azóta sem használom. Vegán ételekben sajtszószok készítéséhez gyakran használnak sörélesztő pelyhet, amelynek magas a fehérje koncentrációja és gazdag B12 vitaminban. Jótékony hatással van a fizikai erőnlétre, nagyban hozzájárul a haj, a körmök és a bőr egészségéhez. Immunerősítő hatása javítja a közérzetet, a fizikai és szellemi állapotot.

Ehhez az ételhez én is sörélesztőt használtam, így született meg a jól ismert mac-n-cheese vegán sütőtökös változata. :) Úgy voltam vele, hogy adok egy esélyt a sörélesztőnek, ha nem jön be az íze, nem kell sok mindent kidobni és van lehetőségem elkészíteni sajtos változatban is. De bejött az íze, sőt nagyon! Azért tervbe vettem, hogy egy jó fajta sajtot használva is el fogom készíteni. 

Hokkaido tököt használtam, de bármilyen más fajta sütőtökből elkészíthető.

A tészta tényleg ilyen sárga, ez nem Photoshop eredménye! :)

Sütőtökös "sajtos" penne mángolddal

Hozzávalók 2 főre:
- 1 bögre hokkaido tök megsült húsa
- 1 bögre natúr mandulatej (zabtej, rizstej, szójatej is használható)
- 6 evőkanál sörélesztő pehely
- 1 evőkanál tápióka keményítő (kukorica vagy burgonya keményítő is használható)
- 3 gerezd fokhagyma, felaprítva
- 2 teáskanál dijoni mustár
- 1/2 teáskanál chili pehely
- 250 g penne tészta
- 3 nagy levél mángold (150 g spenót vagy leveles kel is használható)
- só, bors
- kókuszolaj vagy olívaolaj
(A recepthez használt bögre 250 ml-es.)

A tököt vágjuk félbe, kanalazzuk ki a magházat, tegyük tepsibe és süssük meg 180-200 fokon kb. 40 perc alatt. Közben egy lábasban forraljunk sós vizet a tésztának és készítsük el a szószt. Egy tálkába öntsük a mandulatejet, adjuk hozzá a tápióka keményítőt és keverjük csomómentesre. Egy kis lábasban hevítsünk egy evőkanál kókuszolajat, adjuk hozzá a keményítős mandulatejet, majd a sörélesztőt, fokhagymát, mustárt, sózzuk, borsozzuk, és kevergessük folyamatosan, amíg besűrűsödik. Vegyük le a tűzhelyről és tegyük félre. A mángold leveleket aprítsuk fel. 

A tésztát főzzük meg a tasakon található utasítás szerint al-dente állagúra, majd szűrjük le. A megsült tökből kanalazzunk ki egy bögrényit és adjuk a "sajtos" szószhoz, majd botmixerrel pürésítsük. Ha túl sűrűnek találjuk, adjunk még hozzá egy kevés mandulatejet. Az így elkészült szósszal locsoljuk meg a tésztát, adjuk hozzá a mángoldot és jól keverjük át, hogy a tésztát mindenhol befedje a mártás. Tegyük egy kis tepsibe és 180 fokon süssük össze kb. 10 perc alatt. Salátával tálaljuk.

2011. október 11., kedd

Sült kápia paprikás fusilli

Bejegyezte: Zizi dátum: 4:42 2 megjegyzés

Imádom a sült kápia paprikát. Meglocsolom olívaolajjal és így teszem a sütőbe. A végén a paprika íze összekeveredik az olívaolajjal és jól ki lehet tunkolni ropogós kenyér darabokkal. Mennyei falatok, ne hagyjátok ki!

Ezt a tésztát néhány hete főztem először. Találomra dobtam össze a hozzávalókat és nem akartam sokáig főzőcskézni. Salátára már nem volt időm, ezért, hogy valami nyers is legyen a tészta mellé, cukkinit aprítottam hozzá és ezt tettem a tetejére. A cukkini tiszta, édeskés íze jól passzol a paprikás, paradicsomos, fűszeres szószhoz. Második alkalommal a Budapest Vegan Club első összejövetelén főztük meg, persze ott kecskesajt nélkül. Mindenki imádta.

Sült kápia paprikás fusilli

Hozzávalók 4 főre:
- 500 g tészta (fusilli)
- 8 db piros kápia paprika
- 4 gerezd fokhagyma, szeletekre vágva
- 4 db paradicsom, gerezdekre vágva
- 6 levél bazsalikom
- 4 db bébi cukkini (vagy 2 db közepes, de a lényeg, hogy minél zsengébb legyen és még ne legyen magja, meg lehessen enni a közepét is), julienne-re vágva
- kecskesajt
- olívaolaj
- só, bors

A megmosott kápia paprikákat tegyük tepsibe, locsoljuk meg 2-3 evőkanál olívaolajjal és süssük 180 fokon kb. 15-20 percig, amíg a paprikák héja megfeketedik. Vegyük ki, hagyjuk kihűlni, majd hámozzuk le a fekete héjat, távolítsuk el a magokat és tegyük egy mélyebb tálba. 

Közben főzzük meg a tésztát sós vízben a tasakon található utasítás alapján. Amíg fő a tészta, adjuk a paprikához a fokhagyma szeleteket, a paradicsom gerezdeket, a bazsalikomot és 1 evőkanál olívaolajat. Sózzuk, borsozzuk, majd botmixerrel pürésítsük. Öntsük ezt a paprikás szószt a megfőtt, leszűrt tésztára. Keverjük jól össze. Adagoljuk tányérokba, helyezzünk a tetejére egy adag cukkinit és morzsoljunk rá kecskesajtot.

És plusz egy játék valamint egy ajándék kép... ennek semmi köze ehhez az ételhez. Egyik hétvégén fotóztam és nagyon megtetszett, ezért gondoltam, megosztom veletek is.

A játék pedig... egy kedves barátnőm írja a Juci útja blogot kalandos utazásairól csodás képekkel megspékelve. Nemrég csinált a blogjának Facebook oldalt. Ennek népszerűsítésére megkért, hogy a nyeremény egyik részét biztosítsam én. Belementem. :) Mivel most utazik Barcelonaba, ezért a nyeremény egy üveg onnan hozott Sangria lesz, valamint egy adag általam sütött Polvorones, spanyol, omlós mandulás keksz. A játék részleteit megtaláljátok Juci blogján. Remélem sokan indultok a nyereményért! :)

2011. június 3., péntek

Avokádókrémes makaróni

Bejegyezte: Zizi dátum: 4:26 4 megjegyzés

Ez az étel alapvetően vegán, ha bolti száraz durum tésztából készítjük. Viszont tesztelni szerettem volna újra a tésztagépemet, így készítettem hozzá friss tésztát durumlisztből és tojásból. A formát nézzétek el nekem, ez volt az első próbálkozásom makarónit illetően. Dundik, nem egyforma hosszúságúak, de az én kezem munkáját dicsérik és nagyon finom! :) Ha bolti tésztát használunk (200 g), akkor kb. 25 perc alatt készen van az étel. A tésztát kell csak megfőzni hozzá, a szósz maga nyers. A "zsíros" krémes avokádó és a citrom savanykás frissessége igazán jó párosítás. Üde könnyű nyári ebéd vagy vacsora egy tál salátával.

Avokádókrémes makaróni

Hozzávalók 2 főre:
Tésztához.
- 200 g durumliszt
- 2 db bio tojás
- egy csipet só
Avokádókrémhez:
- 2 db érett avokádó, meghámozva, kimagozva
- 3 gerezd fokhagyma, meghámozva
- 1 db bio citrom leve + reszelt héja a tálaláshoz
- kis maréknyi friss bazsalikom
- só, bors
- 1 evőkanál olívaolaj

A tésztához keverjük össze egy tálban a lisztet a tojással és a sóval. Gyúrjunk belőle ruganyos, nem ragadós tésztát. Tésztagéppel készítsünk bármilyen formát belőle, tegyük lisztezett deszkára, majd főzzük ki adagokban forrásban lévő sós vízben. Kb. 3-5 perc szükséges a friss tésztának és akkor jó, ha feljött a víz felszínére. Öntsük a tésztát egy tálba és tegyük félre.

Botmixerrel pürésítsük a krém hozzávalóit (kivéve a citrom héját). Kanalazzuk a krémet a tészta tetejére, jól keverjük át. Tálaljuk, szórjuk meg még frissen őrölt borssal és a citromhéjjal. Javaslom, hogy egyszerre annyit készítsünk, amennyit meg tudunk enni, ugyanis az avokádónak nem tesz jót a melegítés, így nem ajánlott felmelegíteni.

2011. május 1., vasárnap

Spenótos-diós penne

Bejegyezte: Zizi dátum: 1:00 2 megjegyzés

Vannak elfekvőben lévő receptjeim. Ez is egy ilyen. Teljesen elfeledkeztem róla, a napokban találtam meg a fotókat. A jobbik eset, hogy emlékeztem is a receptre. :) A rosszabbik az, amikor már nem emlékszem az összes hozzávalóra, így nem is kerül ki a blogra. 

Ezt a receptet édesanyámnak ajánlom, aki azzal szembesül minden alkalommal, amikor hazamegyek hozzájuk, hogy mit is főzzön nekem, vegetáriánusnak. Anya, ez egy nagyon könnyű és finom recept, bármikor megfőzheted magatoknak és nekem is. Ezúton köszöntelek téged anyák napja alkalmából, valamint a nagymamámat és az összes édesanyát ezen a Földön. 

"Anya az, aki szeret és támogat, miközben te az álmaidat kergeted." (ismeretlen)

Spenótos-diós penne

Hozzávalók 2 főre:
- 200 g penne tészta
- 1 nagy marék spenót, felaprítva
- 1 negyed fej brokkoli, rózsáira szedve
- 100 g dió, gerezdekre vágva
- 100 g kecskesajt + 25 g a tálaláshoz
- 2 dl száraz fehérbor
- 1 db citrom leve
- 2 gerezd fokhagyma, megpucolva, felaprítva
- olívaolaj
- só, bors

Egy száraz serpenyőben pirítsuk meg a diót. Ha elkészült sózzuk meg és tegyük félre. A tésztát főzzük meg al dente állagúra sós, lobogó vízben, szűrjük le és tegyük félre. Egy serpenyőben olívaolajon dinszteljük meg a fokhagymát 2-3 perc alatt, öntsük hozzá a fehérbort és a citrom levét. Keverjük meg, forraljuk egy percig, majd adjuk hozzá a brokkolit. Főzzük 7-8 percig, majd adjuk hozzá a spenótot és a kecskesajtot. Keverjünk rajta egyet, főzzük együtt 5 percig, hogy az ízek összeérjenek. A végén adjuk hozzá a megfőtt pennét és a pirított diót. Sózzuk, borsozzuk, keverjünk rajta egyet, hogy a boros-citromos-kecskesajtos-spenótos-brokkolis-diós szósz mindenhol befedje a tésztát. Zárjuk el alatta a gázt, tálaljuk és szórjuk meg kecskesajttal.

2011. március 27., vasárnap

Csípős udon tészta káposztával és shiitake-val

Bejegyezte: Zizi dátum: 23:30 3 megjegyzés

Az ázsiai tészták - udon, soba, vermicelli - egy ideje a kedvenceimmé váltak. Pár ételt már kipróbáltam, de szeretném ezt a tudást bővíteni és még több ételt sikeresen elkészíteni. Egy egyszerű ebéd vagy vacsora könnyen összedobható ilyen tésztákból... néhány zöldség, egy kis tofu, szójaszósz és már tálalható is. Pár hete szombaton készítettem ebédre ezt a barna rizslisztből készült udon tészta változatot.

Japánban az udont sokféleképpen fogyasztják, levesbetétként, zöldségekkel, hússal. A tészta története a 9. század elejére nyúlik vissza, amikor egy japán szerzetes Kínába utazott, hogy buddhizmust tanuljon, majd visszatért az udon tészta receptjével. Nyáron hidegen, télen melegen tálalják. A feltétek a szezonalitást követik és egyensúlyt alkotnak a többi hozzávalóval. Az udon-nak számtalan változata létezik, akit érdekel a Wikipédián utána nézhet.

Csípős udon tészta káposztával és shiitake-val

Hozzávalók 2 főre:
A tésztához:
- 200 g udon tészta
- 6 db szárított shiitake, beáztatva kb. 30 percre, szára eltávolítva, a kalapja vékony szeletekre vágva
- 1 kis fej káposzta, csíkokra vágva
- 4 gerezd fokhagyma, felaprítva
- 150 g tofu, kockákra vágva
- 1 kis darab friss gyömbér, meghámozva, felaprítva
- 4 szál újhagyma, felkarikázva
- 3 evőkanál szezámmag
- 1 evőkanál kókuszzsír
- só
A szószhoz:
- 2 evőkanál szójaszósz
- 2 evőkanál víz
- 1 teáskanál chili pehely

Egy száraz serpenyőben a szezámmagot 3-5 perc alatt megpirítjuk, majd félre tesszük. A szósz hozzávalóit egy tálkában összekeverjük. A tésztának feltesszük a sós vizet forrni egy lábasban.

Egy serpenyőben kókuszzsíron megpirítjuk a fokhagymát és a gyömbért, amíg illatosak lesznek. Hozzáadjuk a shiitake-t, néhány percig együtt pirítjuk és közben kevergetjük. Adjuk hozzá a tofut, majd 5 perc múlva a káposztát és az újhagymát is. Ekkor vegyük takarékra a gázt, pirítsuk, kevergessük, amíg a káposzta is megpuhul egy kicsit. Öntsük rá a szószt, keverjünk rajta egyet és tartsuk melegen. Közben a megfőtt tésztát szűrjük le, adjuk a zöldségekhez, szórjuk meg a pirított szezámmaggal, egy kevés újhagyma karikával és tálaljuk.

2011. március 3., csütörtök

Citromos spagetti

Bejegyezte: Zizi dátum: 23:15 5 megjegyzés

Bár a recept olasz, egy kis görög vonatkozása van, ugyanis olyan citromból készült, amit még Aegina szigetén szedtünk Görögországban, csak úgy egy fáról (beszámoló később). A sziget tele van citromfákkal, egyből szerelmes lettem a helybe. :) Nálam minden jöhet, ami citrom(os): csoki, étel, testápoló, olívaolaj, illóolaj, stb. Azt meg kell jegyezni, hogy a "leszüretelt" bio citromoknak olyan illata volt, amit még soha életemben nem éreztem. Intenzív citromillat, ami kitart heteken át. Többször átsimogattam a citromokat, hogy jó illatúak legyenek a kezeim. Azt hiszem a mennyországban ilyen illat van... :)

A recept egyszerű, nem találtam fel vele a spanyol viaszt. Amíg a tészta megfő, a citromos szósz el is készíthető. Ennek ellenére most készítettem először.  Nem utoljára... bár jó lenne, ha lenne egy kertem és lenne benne egy örök termő citromfa. Saját szüretelésű citromból biztos még finomabb az étel.

Citromos spagetti

Hozzávalók 2 főre:
- 250 g spagetti
- 1 bio citrom, héja, kifacsart leve
- 4 gerezd fokhagyma, felaprítva
- bazsalikom levelek, aprítva
- kevés chili pehely
- 3 evőkanál olívaolaj vagy 30 g vaj
- reszelt parmezán, ízlés szerint
- só, bors

A spagettit tegyük lobogó, sós vízbe és főzzük al dente állagúra. Amíg fő a tészta, a citromot mossuk meg jó alaposan és hámozzuk meg nagyon vékonyan (a fehér rész ne kerüljön bele, mert ettől keserű lesz), majd vágjuk nagyon vékony csíkokra. Tegyük egy hőálló tálba az olívaolajat vagy a vajdarabkákat, dobjuk bele a felaprított fokhagymát, öntsük hozzá a citrom kifacsart levét, sózzuk, borsozzuk. A kifőtt tésztát adjuk a citromos keverékhez, szórjuk meg a chili pehellyel, a bazsalikommal és a citromhéjjal. Ízesítsük még, ha szükséges. Tálalás során megszórhatjuk parmezánnal.

2011. január 29., szombat

Sütőtökös-póréhagymás lasagne

Bejegyezte: Zizi dátum: 23:20 1 megjegyzés

Egy egyszerű recept, nem is újdonság, mégis először készítettem. Egy-két blogon láttam, hogy spenótot is tettek a lasagne lapok közé a sütőtök mellett. Jó ötlet, csak nekem az nem volt itt, hogy póréhagymával pótoltam. Most még a sütőtök szezon finisében elkészíthető. Sok tököt ettem ebben a szezonban és bizony nyáron hiányozni fog, amikor majd megkívánom a sütőtökös-csokis muffint

Sütőtökös-póréhagymás lasagna

Hozzávalók 2 főre:
- 250 g lasagne
- egy kisebb hosszúkás sütőtök fele, kimagozva, megsütve (170-180 fokon kb. 45-50 perc alatt), húsa kikanalazva
- 10 cm hosszú póréhagyma, vékonyan felkarikázva
- 3 gerezd fokhagyma, felaprítva
- 3 dl zabtejszín (jó a normál tejszín is)
- 70 g parmezán vagy pecorino, reszelve
- egy ág rozmaring, levelei felaprítva
- só, bors
- olívaolaj

Egy tálban a megsült sütőtök húsát 1,5 dl zabtejszínnel, sóval, borssal, a fokhagymával és a rozmaringgal összekeverjük. Egy kis tepsit kiolajozunk, leteszünk rá lasagne lapokat, hogy befedje teljesen. Majd a sütőtökös krémből kanalazunk rá egy réteget, erre jönnek a póréhagyma karikák, egy kevés sajt, majd újra lasagne lapok, sütőtökös krém, amíg el nem fogy minden. Lehetőleg lasagne lapokkal zárjuk le a tetejét. Egy kis tálkában keverjük össze a maradék 1,5 dl zabtejszínt a sajttal, borsozzuk és ezt a tejszínes krémet öntsük rá a lasagne-ra. 170 fokon süssük kb. 35-45 percig, amíg a teteje aranybarna lesz, a lapok pedig átsülnek, megfőnek a sütőtökös, tejszínes krémtől.

Sütőtökös receptek még a blogon:
Sütőtökös póréhagymás fusilli
Sütőtök krémleves
Sütőtökös vöröslencse leves
Sütőtökös palacsinta
Sütőtök "fasírtgolyók" karórépa-burgonyapürével
Sütőtök-csokoládé muffin
Sütőtökös csokis zabkeksz
Sütőtök-dió kenyér
Tél levese
Sütőtökös-babos-kókusztejes rizs

2011. január 18., kedd

Vegán Pho leves

Bejegyezte: Zizi dátum: 2:16 5 megjegyzés

Egy ideje nagyon megkedveltem a keleti tésztákat. Aztán láttam egy videót a pho levesről, gondoltam, hogy csak működik vegetáriánus verzióban is. A pho vietnámi tésztás leves, amely annyira népszerű Vietnámban, hogy szinte mindenki mindennap eszik egy tányérral a helyi kifőzdékben, utcai árusoknál. Titka, hogy mindenből először egy keveset tegyünk a tányérunkba (tészta, zöldség, húsevőknél hús), rámerjük a levest és azonnal fogyasztjuk. Nem szabad sokáig áztatni a zöldségeket a lében, hogy frissek maradjanak még. Íme egy videó, hogy Bíró Lajos, valamint Chili és Vanília hogyan készíti.

Végül nekiálltam, kotyvasztottam a konyhában... először egy kicsit fura ízűnek éreztük a levest, de a második tányérnál már megkedveltük. Főzni fogom újra!

Vegán Pho leves

Hozzávalók 4 főre:
Alapléhez:
- 3 szál répa, meghámozva, hosszabb szeletekre vágva
- 1 kisebb fej zellergumó, meghámozva, négybe vágva
- 1 fej vöröshagyma, héjastul kettévágva, megpirítva
- kb. 3 cm gyömbér, héjastul, kettévágva, megpirítva
- 3 teáskanál szójaszósz
- 1-2 teáskanál só
- fél lime leve
- 1 szár citromfű (opcionális)
- 3 l víz
Leveshez:
- 200 g rizstészta, megfőzve a tasakon található utasítás szerint
- 8 db szárított shiitake gomba, beáztatva 30 percre, négybe vágva (helyette használhatunk barna csiperkét, ezt csak frissen szeleteljük fel), szára eltávolítva
- 3 szál zöldhagyma, felkarikázva
- 200 g bok choy (helyette használhatunk mángoldot vagy spenótot is), felaprítva
- 200 g tofu, felkockázva
- 2 gerezd fokhagyma, felaprítva
- 1 kisebb chili paprika, felszeletelve
- friss koriander, felaprítva
- só, bors,
- szójaszósz
- lime
- kókuszzsír (helyette használható olívaolaj is)

Egy száraz serpenyőben a vöröshagymát és a gyömbért héjastul, vágott felével lefelé néhány perc alatt megpirítjuk, amíg barnák lesznek. Egy lábasba beletesszük a hagymát, a gyömbért, a répát, a zellert és a citromfüvet, felöntjük vízzel és lassan felforraljuk. Forrástól számítva főzzük addig, amíg aranyszínű lesz a leves, a zöldségek pedig megpuhulnak. Ekkor szedjük ki belőle az összes hozzávalót, enyhén sózzuk,  borsozzuk, adjuk hozzá a szójaszószt és a lime levét. A levest tartsuk melegen.

Közben a rizstésztát egy lábasban főzzük meg, majd szűrjük le. A shiitake gombát áztassuk be egy tálkában 30 percre hideg vízben (a levét fel lehet használni miso leves készítéséhez!!!), a törzsét vágjuk ki (nincs rá szükség), a kalapját pedig vágjuk szeletekre és tegyük félre. A tofut kevés kókuszzsíron és fokhagymán pirítsuk meg, ízesítsük szójaszósszal, borssal.

Leveses tálkába szedjünk egy kevés rizstésztát, bok choy-t, shiitake gombát, tofut, zöldhagymát, merjük rá a meleg levest, szórjuk meg korianderrel, chilivel és ízesítsük szójaszósszal, lime levével, ha szükséges. A darabos részeket együk meg pálcikával, a levét pedig kanalazzuk ki vagy akár meg is ihatjuk a tálkából.

Az alaplébe érdemes még csillagánizst is tenni, esetleg szegfűszeget, fahéjat. Én elsőre egy enyhébb változatot szerettem volna elkészíteni, hogy barátkozzunk az ízekkel, ezért hagytam ki ezeket a fűszereket. Nagy álmunk I.-vel, hogy egyszer Hanoi utcáin is megkóstolhassunk egy tányér meleg pho levest! :)

2010. november 20., szombat

Mit főzzünk vasárnap ebédre?

Bejegyezte: Zizi dátum: 22:20 4 megjegyzés

Ha még nincsen mára ebédterv, íme egy jó kis recept. Ízorgiában volt részünk múlt vasárnap ezzel a paradicsomos, tejszínes, sajtos szószban sült karfiollal és brokkolival töltött cannellonikkal. Érdemes belevágni Jamie receptjébe.

Karfiollal és brokkolival töltött cannellonik paradicsomos szószban

Hozzávalók 4 főre:
- 1 közepes fej brokkoli, rózsáira szedve
- 1 közepes fej karfiol, rózsáira szedve
- 1 db jó minőségű paradicsom konzerv (a hámozott, egész paradicsomokat pürésítsük botmixerrel)
- 1 kis fej vöröshagyma, felaprítva
- 6 gerezd fokhagyma, felaprítva
- 2 dl zabtejszín (jó a normál tejszín is)
- 2-3 szál friss bazsalikom, felaprítva
- 2 szál friss kakukkfű
- 1 kis darab szárított chili, felaprítva
- 50 g parmezán, reszelve
- 1 db mozzarella
- 16 db cannelloni
- vörösborecet
- olívaolaj
- só, bors

Egy lábasban forraljunk fel sós vizet és főzzük meg benne a brokkolit és karfiolt  félkeményre kb. 6-8 perc alatt.  Szűrjük le úgy, hogy a vizet tartsuk meg, amiben főttek a zöldségek. Tegyük félre. 

Egy serpenyőben olívaolajon pirítsuk meg a vöröshagymát, fokhagymát és a chilit néhány perc alatt, adjuk hozzá a megfőtt karfiolt, brokkolit és 6-8 evőkanál vizet, abból, amiben a zöldségek főttek. Jól keverjük össze, tegyünk rá fedőt, vegyük takarékra a gázt és főzzük 15 percig időnként megkeverve. Ehhez a recepthez szinte pépesre kell főzni a zöldségeket, hogy bele tudjuk tölteni a cannellonikba. Hagyjuk, hogy a víz teljesen elpárologjon, vegyük le a gázról, majd villával nyomkodjuk pépesre a zöldséget, sózzuk, borsozzuk, keverjük össze és tegyük félre, hogy kihűljön.

Egy kis tálkában keverjük össze a tejszínt a parmezánnal, majd hígítsuk egy kicsit a szószt 2-3 evőkanállal vízzel (szintén abból, amiben a zöldségek főttek).

Készítsünk elő egy tepsit, amiben elfér a 16 darab cannelloni. A paradicsomszószt enyhén sózzuk, borsozzuk, keverjük el a bazsalikommal.

A kihűlt karfiol-brokkoli pépet kanalazzuk egy szendvicses zacskóba, vágjuk le a zacskó egyik csücskét, majd a pépet kezdjük el beletölteni a cannellonikba. A megtöltött "csövecskéket" tegyük egymás mellé a tepsibe, a végén öntsük rá a paradicsomszószt és a parmezános tejszínt. A mozzarellat tépkedjük darabokra és tegyük rá a cannellonikra. Előmelegített sütőben süssük 170-180 fokon kb. 35-40 percig, amíg a teteje aranybarna lesz.

2010. november 2., kedd

Soba pirított brokkolival, tofuval és szezámmaggal

Bejegyezte: Zizi dátum: 7:00 8 megjegyzés

Néhány hete kezdtem el felfedezni a japán tészták világát. Eddig az udon-hoz, most pedig a soba-hoz volt szerencsém. Egyből a kedvenceimmé váltak. Az udon búzalisztből készül, a soba pedig hajdinalisztből (könnyített verziója búzalisztből készül, most én is ilyet kaptam). Beszerezhetőek arab, kínai, keleti fűszeres üzletekben, bioboltokban vagy nagyobb ABC-k külföldi részlegénél. Ugyanolyan gyorsan megfőnek, mint a normál tészták, összedobunk hozzá valamilyen köretet vagy levest és már kaptunk is egy ízletes, tápláló ételt, ami egy picit különleges is.

Soba pirított brokkolival, tofuval és szezámmaggal

Hozzávalók 2 főre:
- 200 g soba tészta
- 150 g tofu, kockákra vágva
- 1 közepes fej brokkoli, részekre szedve
- 3 gerezd fokhagyma, felaprítva
- fél citrom leve
- 2 evőkanál szezámmag
- 2-3 teáskanál szójaszósz
- 2 evőkanál kókuszolaj vagy olívaolaj

Egy közepes serpenyőben kókuszolajon megdinszteljük a fokhagymát (vigyázzunk, hogy ne égjen meg!), majd hozzáadjuk a brokkolit, pirítjuk egy kicsit, fedőt teszünk rá, hogy gyorsabban megpárolódjon. Kb. 8-10 perc után hozzáadjuk a tofut, szezámmagot és mostmár fedő nélkül pirítjuk még néhány percig. Közben feltesszük a vizet a tésztának. A tasakon lévő utasításnak megfelelően megfőzzük a tésztát, leszűrjük, majd félre tesszük. A megpirult, megpárolódott brokkolira, tofura ráöntjük a citromlevet és a szójaszószt, hozzáadjuk a kifőtt tésztát. Jól elkeverjük és már tálalhatjuk is.

Zizi próba Copyright © 2009 Girl Music is Designed by Ipietoon Sponsored by Emocutez