Szilvásgombóc

"Szilvásgombóc, o-o-o-óóóóóóó, megkóstolható…" - emlékeztek, hogy ezt hol énekelték? A "Padlás" című musicalben. Többször láttam gyerekkoromban, persze már nem emlékszem a történetére, csak arra, hogy énekeltek benne a szilvásgombócról. Szerintem másoknak is csak ez az egy emlék maradt meg belőle. Akárhányszor meghallottam a dalt, a számban éreztem a finom, puha, fahéjas, szilvás gombócokat.

Szilvásgombóc

Hozzávalók:

- 7-8 szem krumpli

- 250-300 g liszt (amennyivel jól formázható ruganyos tésztát kapunk)

- 2 evőkanál napraforgó olaj + kevés a zsemlemorzsa pirításához

- só

- 20-25 szem szilva keresztben félbe vágva, kimagozva (jó a fagyasztott is, de használhatunk szilvalekvárt is)

- 2 teáskanál fahéj

- 5 teáskanál nádcukor

- 8 evőkanál zsemlemorzsa

- porcukor

Egy nagyobb lábasban kevés olajon néhány perc alatt megpirítjuk a zsemlemorzsát és félretesszük. A krumplit meghámozzuk, kockákra vágjuk, sós vízben megfőzzük. Amikor elkészül, leszűrjük, összetörtjük, hozzáadjuk a napraforgó olajat, majd lassan adagoljuk a lisztet és elkezdjük gyúrni. Miután összeáll a tészta, felteszünk egy fazékban vizet forralni. Kilisztezett nyújtólapon vagy deszkán kinyújtjuk a krumplis tésztát 0,5-1 cm vastagságúra. Kb. 10*12 cm-es kockákat vágunk a kinyújtott tésztából. Ez persze nem kötelező méret, attól is függ, hogy mekkorák a szilváink. A tészta kockákra helyezünk egy-egy fél szilvát, megszórjuk fahéjas nádcukorral, majd a szilva másik felét ráhelyezzük a cukrozott szilvára és a tésztával körbe vonjuk, gombócot formálva. A gombócokat belehelyezzük a lobogó vízbe (ha nem fér bele egyszerre, főzzük több adagban, közben a vizet nem kell cserélni). Akkor vannak készen a gombócok, ha feljönnek a víz felszínére. A lecsöpögtetett gombócokat a pirított zsemlemorzsába tesszük és jól átforgatjuk, hogy mindenhol befedje őket a morzsa. Tálaláskor szórhatunk rá még fahéjat és porcukrot.

Megjelent a bezs.hu-n is.

Trieszt, egy lélegzetvételnyi Itália

Bledből Olaszország felé vettük az irányt. Triesztben még egyikünk sem járt, de a road trip-ünkbe mindenképpen szerettünk volna beiktatni egy tengerparti kiruccanást, Trieszt pedig útba esett. Előző este Ljubljanaból foglaltunk a neten szállást másnapra, a tenger közelébe. A fenti kép volt az első, amit megpillantottunk Triesztből... tudtuk, hogy jó helyre érkeztünk.

Piazza Unita éjszakai kivilágításban az egyik mólóról

Pont naplementére értünk a városba, így mielőtt elfoglaltuk volna a szállásunkat, a mólóhoz mentünk, hogy lencsevégre kapjuk a tengerparti naplementét. Csodálatos volt. Szállásunk egy belvárosi ház egyik lakásában volt (Patrícia, a házinéni adja ki három szobáját, a hely neve "Luna Rossa"). Lepakoltunk, majd gyorsan nyakunkba vettük a várost, hogy megvacsorázzunk. Egy tenger közeli étterembe ültünk be, vagyis ki a teraszára, ahova éppen csúcsidőbe érkeztünk, így legalább tíz percet kellett várnunk, amíg hozzánk szóltak. Viszont a vacsora nagyon finom volt: rántott calamarin (tintahal citrommal) és calzone pizzán osztoztunk.

Triesztben nincsen sok turista látványosság, viszont az épületek, ablakok, az utcák gyönyörűek és hangulatosak. Másnap reggel időben keltünk, hogy néhány dolgot azért meg tudjunk nézni. Először is egy igazi olasz kávézót kerestünk, ahova tradicionálisan nem beülni lehet, hanem a bárpultnál állni, beszélgetni és meginni a reggeli kávét. Negyed órás séta után megtaláltuk a helyünket: La Portizza, a Piazza Unita közelében. Magával ragadott minket a hely varázsa: hétfő reggel, három pultos lány, egy barista fiú a kávégép mögött, törzsvendégek, ismerősök, rengeteg "Ciao, ciao, buongiorno". Jó volt csak ott lenni, hallgatni a dallamos olaszt, ropogós, friss croissant enni és olyan cappuccinot szürcsölgetni, amelynek a tejhabjában megáll a kanál! Az a cappuccino 1 euróért beszélni tudott!!! Az olaszok tényleg tudnak kávét főzni. Illy kávét szolgáltak fel, de teljesen más íze volt, mint az itthoninak. Néhány éve a barátnőimmel (Évával és Katával) eltöltöttünk egy  hetet Rómában, ahol hasonlóan a mostani élményhez, minden reggel cappuccinot ittunk és valamilyen péksüteményt kértünk hozzá. Azok a cappuccinok szabályosan laktatóak voltak sűrű, krémes tejhabjukkal (amely nyilván a zsíros tejnek köszönhető). Nem vagyok gyakori kávé fogyasztó, inkább, csak a "kávézás feelingje" miatt iszom, de az olasz kávéba már évekkel ezelőtt beleszerettem. Pont.

Elvesztünk Trieszt belvárosi kis utcáiban sétálva, folyamatosan felfelé bámulva... azok a spaletták, ablakok, száradó ruhák, az ébredező város mind-mind mediterrán hangulatot árasztottak magukból, egy percre sem feledtetve velünk, hogy merre járunk. 

Kilátás a várból

Szent Szilveszter Bazilika belseje

Trieszt egyik látványossága a XV. században a Capitolium dombra épült vár, ahonnan lélegzetállító kilátás nyílik a városra és a tengerre. A vár múzeumába 4 euróért lehet bejutni, ahol régi szobrok, bútorok, fegyverek,  festmények, mozaikok gyűjteménye tekinthető meg. A vár mellett található a Szent Szilveszter Bazilika. Ha másért nem, a hatalmas mozaik képek miatt érdemes ide betérni az észak-adriai és bizánci stílust is felvonultató bazilikába.

Eldöntöttük, hogy a parton fogunk ebédelni piknik formájában. Utunkba esett egy zöldséges, ahol megvettük a rukkolát és a paradicsomot, egy fantasztikus gourmet üzletben (lehet, hogy csak nekünk gourmet, az olaszoknak egy egyszerű élelmiszer bolt???) pedig megvettük a pékárut, a mortadellát és a buffalo mozzarellát.

Kisétáltunk a mólóhoz, leültünk, magunkba szívtuk a sós levegőt és elfogyasztottuk életünk legolaszabb szendvicsét Triesztben.

Ebéd után gyorsan összecsomagoltunk, autóba szálltunk, elmentünk a városi strandhoz, napoztunk, fürödtünk a tengerben két órán át, majd újra autóba ültünk, hogy elvezessünk a hegyek közé, Kalsba, Ausztriába. Szívesen maradtunk volna még a tenger közelében, Triesztben, hogy jobban megismerjük ezt a barátságos várost. De most csak egy lélegzetvételnyi időnk volt Itáliára... legközelebb több lesz!

Folyt. köv. Kals!

Róka- és laskagombával töltött tök

A hűtőmben sorban állnak a cukkinik, patisszonok, tökök, amiket édesapám termelt a hobbi kertjében. A tökhöz új receptet kerestem, hogy ne mindig főzelék készüljön belőle. Ez a töltött változat nagyon finom lett.

Róka és laskagombával töltött tök

Hozzávalók:
- 1 db kisebb méretű tök (kb. 25 cm hosszú)
- 100 g rókagomba
- 150 g laskagomba
- 1 db vöröshagyma
- 5 gerezd fokhagyma
- fél csokor petrezselyem
- negyed száraz baguette vagy 2 szelet száraz kenyér
- 1 evőkanál zsemlemorzsa
- 50 g sajt, reszelve
- 2 evőkanál vaj
- só, bors
- olívaolaj

A tököt meghámozzuk (ha zsenge, maradhat a héja), hosszában félbe vágjuk, kikanalazzuk a magos belsejét és félre tesszük. A baguettet vízbe tesszük és áztatjuk öt percig. A töltelék elkészítéséhez mindkét gombát, a vöröshagymát és három gerezd fokhagymát, valamint a petrezselyem felét felaprítjuk. Sózzuk, borsozzuk, a baguetteből kinyomkodjuk a vizet és ezt is a gombás töltelékhez adjuk, majd jól összegyúrjuk a tölteléket. Olívaolajjal kikenjük a tepsit, belehelyezzük a két fél tököt és megtöltjük a gombás töltelékkel. Egy-egy evőkanálnyi vajat tegyünk mindkét tök tetejére és 170-180 fokon kb. 20-25 percig süssük. A zsemlemorzsát közben elkeverjük a sajttal és két gerezd felaprított fokhagymával. Ezt a morzsás keveréket a tökök tetejére szórjuk és még öt percig sütjük a sütőben. Lehet mellé rizst, krumplipürét készíteni. Mi friss salátával ettük.

Eredetileg megjelent a bezs.hu-n.

Cukkinis csokoládés "kenyér"

Hmmm, fura a cím, igaz? Cukkini és csokoládé egyben? Igen, és ráadásul nagyon finom. Cukkinivel a liszt egy részét váltjuk ki, így mondható, hogy egészséges... hát igen, de ott van a csoki, aminek elég nehéz ellenállni. Mindenesetre, langyosan mámorítóan finom! A recept Asha-tól származik, egy nagyon keveset módosítottam rajta. A recept elkészítéséhez használt bögre 2,5-2,6 dl-es.

Cukkinis csokoládés "kenyér"

Hozzávalók:
- 1/2 bögre liszt (vegyesen teljeskiörlésű tönkölyliszt és tönköly fehérliszt)
- 1 bögre cukkini, reszelve
- 1/4 bögre cukrozatlan kakaópor
- 1/4 bögre joghurt
- 1/4 bögre olaj
- 1/4 bögre barna nádcukor
- 1/2 teáskanál szódabikarbóna
- 1/2 teáskanál sütőpor
- 1/2 teáskanál fahéj
- 1 db bio tojás
- csipet só
- 8 dkg 70%-os csokoládé, felaprítva

A cukkinit meghámozzuk, lereszeljük, a levét jól kinyomkodjuk. A száraz  hozzávalókat összekeverjük egy tálban: liszt, kakaópor, szódabikarbóna, sütőpor, fahéj, só. Egy másik tálban a cukrot elkeverjük a tojással, joghurttal, olajjal és hozzáadjuk a lisztes keverékhez. Összedolgozzuk, majd hozzáadjuk a reszelt cukkinit. és a csokoládét Tepsibe öntjük (én egy 25 cm hosszú szilikon püspökkenyér formát használtam), 170-180 fokon sütjük 45-60 percig (sütőtípustól függ az idő!). Akkor van kész, ha a beleszúrt fogpiszkálóra már egyáltalán nem ragad semmi, noha nekem a tészta belseje a sok csokitól kicsit nedves maradt, de nem volt nyers!

 

Bled, Szlovénia gyöngyszeme

Anya már az utazásunk előtt mondogatta nekem, hogy a volt főnöke járt egy gyönyörű helyen Szlovéniában, ahol isteni finom krémest ettek és menjünk el mi is oda, mert nagyon szép helyen van. Mondtam, hogy "Jó, jó, meglátjuk mi fér bele az időnkbe!". Majd arra gondoltam: "Hmmm, finom krémes? És még világhírű is? Hát ez feltétlen jó téma lenne a blogomra. Útba kell ejtenünk!" :) Így gondolkodik egy gasztroblogger utazáshoz készülődve...

Ljubljanaban a szállásunkon az interneten még rákerestünk Bledre, hogy megtudjuk merre megyünk másnap. A képeken keresztül csodaszépnek találtuk... amikor pedig odaértünk, nem jutottunk szóhoz a hely szépségét látva. Azt hittük, hogy egy mese színhelyére csöppentünk...

Kicsit kanyarodjunk vissza időben. Vasárnap délelőtt elindultunk az autópályán Bled irányába. Jól is haladtunk addig a pontig, amíg le nem kanyarodtunk az autópályáról, a Bledhez vezető útra. Onnantól kezdve néhány kilométeren át dugóban haladtunk a városig. Már akkor megfordult a fejünkben, hogy ez a hely különleges lesz, ha ennyien mennek arrafelé. A város, kétséget kizárva Szlovénia gyöngyszeme, igazi gazdag üdülő- és turistaközpont gyönyörű házakkal, környező hegyekkel, gleccsertóval - melynek egy kicsi sziget van a közepén -, várral, világhírű krémessel, szállodák hosszú sorával és vendégszeretettel. A házak között gurulva mindketten már csak arra a pillanatra vártunk, hogy megpillantsuk a kristálytiszta, zöld színű tavat. Ámulatba ejtett minket...

Gyorsan leparkoltunk a Grand Hotel Toplice utcai parkolójában a tó partján. (Enyhén célozgattam I.-nek, hogy ha egyszer meg akar lepni egy romantikus ajándékkal, akkor abban a szállodában szívesen eltöltenék néhány napot. Persze csakis tóra néző erkélyes szobában! :)) Fizetnünk kellett 5 eurót a parkolásért, de ezért egész nap ott állhattunk. A város legtöbb helyén egyébként fizetős parkolóhelyen tudunk csak megállni.

Egyből a tópartra siettünk és nem győztük kattintgatni a fényképezőgépünket. Tíz perc után úgy döntöttük, hogy körbenézünk, mivel érdemes átmenni a tó közepén álló kis szigetre. Van gondola (csónakszerű, nem olyan, mint a velencei), amibe kb. 12-16 ember tud beülni és egy bácsi átevez a szigetre, fél órát vár és utána indul vissza. Ez a verzió 12 euróba kerül fejenként. Mi inkább a romantikus verziót választottuk :) és még olcsóbb is volt. Egyedül béreltünk egy csónakot 14 euróért egy órára. Minden megkezdett plusz óra 8 euróba kerül. A szigetre 15-20 perc alatt át lehet evezni, körbe lehet járni, úszni is lehet, szóval a két óra csónakbérlés nagyon kényelmes volt számunkra.

A tó a Bohinji gleccser visszavonulásakor jött létre, 2120 méter hosszú és 1380 méter széles, maximális mélysége 30,6 méter!!! A tó közepén álló szigetet jól benőtte a növényzet, mely még romantikusabbá teszi a helyszínt: a haranglábot, a templomot és a plébániát. A szigetről számtalan legenda szól. Az egyik ilyen a sziget templomának jellegzetes látnivalója, a kívánságokat teljesítő harang, mely sok turistát csábít. (A templomban tényleg lóg egy kötél, amelyet meghúzva megszólal a harang és teljesülhet a kívánságunk. Persze, hogy mi is meghúztuk párszor! :))

A harangot 1534-ben Padovában  Franziskusu Patavinus öntötte ki. Ebben a korban a bledi várban élt egy fiatal  vigasztalhatatlan özvegy.  A férjét megöltik a rablók és a holttestét a tóba dobták. Egybegyűjtötte összes ezüstjét és aranyát, és egy kis harangocskát öntetett ki belőle a szigeti kápolna részére. De sajnos a harang nem érkezett meg a szigetre. A mérges vihar elsüllyesztette a csónakkal és a csónakosokkal együtt. Világos éjszakákon még ma is néha hallani a hangját a mélységből.  E szerencsétlenség után a kétségbeesett özvegy eladta az egész vagyonát,  a bevételt egy új templom építésére adományozta, ő pedig belépett egy római kolostorba. Ott élt élete végéig. Halála után a pápa egy új harangot avatott fel és elküldte a bledi szigetre. Aki megcsengeti ezt a harangot és közvetíti saját kívánságát  a "hölgynek a tóról", annak a kívánsága  teljesül.

A szigetről visszaérve megkérdeztük a csónakokat felügyelő srácot, hogy hol találjuk a Park Hotelt, ahol a világhírű krémest készítik. Útba igazított minket és néhány perc séta után már a hotel tóra néző teraszán ültünk, ahol vártuk a krémeseinket és a cappuccinokat. Azt mondják, aki még nem kóstolta, az nem evett igazán jót ebben a műfajban.

Néhány fontos információ a bledi krémesről... miért is olyan híres? Ištvan Lukačevič a Park Hotel főcukrásza 1953-ban készítette el először a süteményt. Ištvan a 40-es években költözött családjával Szerbiából Szlovéniába. A recept eredetileg Szerbiából származik, Ištvan annyit változtatott csak rajta, hogy a tojás alapú krém felét tejszínhabbal helyettesítette. Eredeti mérete 7x7 cm-es kocka. Csak természetes alapanyagokat használnak az elkészítéséhez a legjobb minőségből (mesterségesen feldolgozottakat nem): liszt, tojás, vaj, tejszín(hab) és cukor. Referenciaként szolgálhat, hogy az elmúlt néhány évtizedben több mint tízmillió darab fogyott el belőle (jelenleg 2,90 euróba kerül).

A krémes tényleg fantasztikus. Illata, íze csábító. A tejszínhabtól légies, könnyű, tésztája ropogós, teteje vékonyan van porcukrozva. Szívesen hoztunk volna haza belőle. Sőt, szuper lenne, ha ilyen krémes itthon is kapható lenne.

A vár udvara

Az édes pihenő után a vár felé vettük az irányt (felnőtt belépő 7 euró). 1004-ben még csak két torony állt a helyén. A barokk korszakban épült részekkel fejeződött be a kastély építése. A várban múzeum, étterem, borospince található, mindenki kedvére válogathat. A kilátás pedig megfizethetetlen. Azt hiszem a képek jobban átadják a hangulatot, mint a szavak.

Hát nem gyönyörű???

 

Élményekkel gazdagon búcsúztunk Bledtől. Biztosak vagyunk benne, hogy nem utoljára jártunk ezen a fantasztikus helyen.

Folyt. köv. Trieszt!

Még többet Szlovéniáról:
Szlovénia első benyomásra
Ljubljana, a kicsi főváros

Ljubljana, a kicsi főváros

A jellegzetes Sárkány híd

Mariborból a főváros, Ljubljana felé vettük az irányt. Először a szálláshelyünkre mentünk, ami most nem a belvárosban volt, viszont nem is rossz helyen, ugyanis Szlovénia fővárosa közel 300000 lakosú, így nem számít nagynak. A hostel tárva-nyitva volt, a recepciós pult lelakatolva. Végigjártuk az épületet, sehol senki. Szerencsére elmentettük a telefonszámukat, így felhívtuk őket, hogy ők hol vannak, mert mi már a szálláson és szeretnénk elfoglalni a szobánkat. Legalább húsz percet kellett várni egy pasira, aki nagy tempóban tekert a hostelhez. Kiderült, hogy se a tulaj, se a recepciós nincsen aznap, ő helyettesíti őket (úgy, hogy nincs a helyszínen...). Megkaptuk a szobánkat, megegyeztünk a biciklik bérlésében és már nyakunkba is vettük a várost.

A külváros békés, csendes, zöldövezeti környékén haladtunk a kanális mentén. Tíz perc alatt beértünk a belvárosba. Először egy éttermet kerestünk, hogy megtöltsük bendőnket és energiával teli indulhassunk a város felfedezésére. Túl sok választékot nem találtunk azon a környéken, ahol éppen voltunk. Végül a várba felvezető sikló közelében ültünk be egy étterembe, ahol nem szlovén, hanem olasz kaját ettünk, viszont a sör szlovén volt. 

Ebéd után folytattuk a tekerést. Nem győztünk gyönyörködni az ódon épületekben, a palettás ablakokban és az öreg, kopott ajtókban. Elhatároztuk, hogy nem siklóval megyünk fel a várba, hanem mi magunk tekerünk fel. Na, ebből az lett, hogy megtaláltuk a várhoz felvezető egyik sétautat, ami gyalogosoknak készült, nem kerékpárosoknak. Mi azért nekivágtunk, természetesen úgy, hogy toltuk a bringákat, félméterenként megemelve őket egy kicsit, ugyanis az út lépcsős volt, így tekerni nem tudtunk. Néhány perc után kidőltem, így I. mindkettőnk biciklijét tolta felfelé a meredek úton. Én meg csak lihegtem utána... Nem hiába ő a hősöm! :) Negyed óra alatt felértünk a várhoz úgy, hogy csak egyszer álltunk meg pihenni. Megérte a túrát, ugyanis gyönyörű onnan fentről a kilátás, lábunk előtt hevert egész Ljubljana és a környező dombok.

A belépés ingyenes a vár udvarába, ahol egy csésze kávé, egy pohár bor mellett relaxálhatunk, vagy a kert olvasósarkában lapozgathatunk magazinokat vagy olvashatunk olyan könyveket, amelyek a város, a vár, az ország történetét mesélik el. Ha be szeretnénk menni a múzeumba vagy felmenni a toronyba, akkor belépőt kell fizetni (6 euró).

Vártorony

A várhoz lépcső nélküli sétaút és autóút is felvezet, így lefelé már könnyebben vettük az akadályt. Az idő csodás volt, sütött a nap, élvezet volt a fákkal fedett úton tekerni.

Visszaérve a kanálishoz egy izgalmas forgatagba kerültünk. Minden érdekes esemény a belvárosnak ezen a részén történik. Éttermek, kávézók, bárok sora található meg a kanális mindkét oldalán, ahol turisták, helyi lakosok andalognak, vacsoráznak, finom borokat kóstolgatnak; az utcazenészek pedig megadják a hely igazi hangulatát. Este hazaérve a hosszú nap után nem kellett álomba ringatni bennünket.

Vasárnap nincsenek nyitva az üzletek (néhány pékséget, éttermet leszámítva), azonban a kanális mentén bolhapiac csábítja az arra látogatókat. Igazán hangulatos volt egy ilyen helyen kincsek után kutatni. Találtunk egy kis pekarnat, ahol még langyos volt a csokis croissant! Ezt nem hagyhattuk ki, mennyei finom volt.

Délelőtti sétánk után búcsúztunk a várostól és egy olyan hely felé tartottunk, amely lenyűgözött bennünket, szépségével pedig örökre magához láncolt.

Folyt. köv. Bled!

Még többet Szlovéniáról:
Szlovénia első benyomásra

Kukoricás palacsinta korianderes sajtkrémmel

Az időjárás tekintetében beköszöntött az ősz. Én még azért bízok a vénasszonyok nyarában. A jó hír, hogy a piacokon még lehet kapni késő nyári zöldségeket, gyümölcsöket. Használjuk ki a lehetőséget, mert, amikor már kezdjük megunni az almát, a banánt, a narancsot, a mandarint, a répát, a céklát és a sütőtököt, hiányozni fognak a nyári finomságok. Na jó, azt hiszem a sütőtököt nem tudom megunni. Azt tudnám egész évben enni.

A kukorica és a koriander mexikói ízeket idéznek. Gondoltam, hogy a szokásos kukorica krémleves vagy burrito helyett most másképp használom fel ezeket az alapanyagokat. A palacsintát szeretjük, így jött az ötlet, hogy beleteszem a tésztájába a kukoricát. Most friss kukoricát használtam, a csőről vágtam le a szemeket és nem főztem meg, hanem nyersen tettem bele a tésztába. Később használhatunk fagyasztott kukoricát is. Akkor várjuk meg, hogy kiengedjen és töröljük szárazra a szemeket, hogy ne vizezzék fel a palacsinta tésztáját.

Kukoricás palacsinta korianderes sajtkrémmel

Hozzávalók:
- 60 g tönköly fehérliszt
- 50 g teljeskiörlésű tönkölyliszt
- 20 g vaj, olvasztva
- 80 g kukorica
- 2,5 dl kókusztej
- 2 db bio tojás
- 1 teáskanál sütőpor
- 1 teáskanál só
- 100 g natúr sajtkrém
- 1 gerezd fokhagyma, felaprítva
- koriander, felaprítva

A tojásokat szétválasztjuk, a fehérjéket egy csipet sóval habbá verjük. A többi hozzávalóból - kókusztej, lisztek, tojássárgája, vaj, sütőpor, kukorica - összeállítjuk a tésztát, majd a tojásfehérjét lágyan hozzákeverjük. Teflonserpenyőbe kisebb adagot kanalazunk (2 adag is mehet egyszerre), közepes lángon megsütjük őket. A sajtkrémet összekeverjük a korianderrel, a fokhagymával és megkenjük vele a palacsintákat.

Eredetileg megjelent a bezs.hu-n.

Őszibarack paradicsom bazsalikom saláta

Gondolom már a címet olvasva elcsodálkozunk, hogy vajon ebből a három alapanyagból mi fog "kisülni". Hát én magam is meglepődtem, hogy egy érdekes ízvilág, amivel korábban még nem találkoztam. A recept - módosítottam rajta egy kicsit - , Penny De Los Santostól származik, az egyik kedvenc fotósomtól. Lehetőség szerint jó édes őszibarackot és paradicsomot használjunk az elkészítéséhez.

Őszibarack paradicsom bazsalikom saláta

Hozzávalók:
- 3 db őszibarack, kimagozva
- 2 db paradicsom
- 10 levél bazsalikom (zöld és bordó - ha hozzájutunk - vegyesen)
- 1 gerezd fokhagyma
- 4 evőkanál olívaolaj
- 2 teáskanál almaecet
- fél citrom leve
- só, bors

Az őszibarackokat kimagozzuk, a paradicsommal együtt kockákra vágjuk. A bazsalikomot is felaprítjuk és hozzáadjuk a barackokhoz. Egy kis tálkában elkészítjük az öntetet: a fokhagymát átpréseljük, hozzáadjuk az ecetet, a citromlevet, az olívaolajat. Csipet sóval és borssal ízesítjük, majd ráöntjük a barackra és paradicsomra.

Eredetileg megjelent a bezs.hu-n. 

Szlovénia első benyomásra

 

Lendva

I.-vel az egész nyarat végigdolgoztuk, így kiéhezve vártuk augusztus végi egy hetes road tripünket! A végállomás Ausztria volt, egy hegyek közötti kis osztrák település, Kals am Großglockner. Azonban odáig hosszú az út, így beiktattunk néhány kitérőt, hogy felfedezzünk néhány új helyet, megízleljük egy kicsit Szlovéniát és szippantsunk egy picit Itália levegőjéből is.

Első állomásunk Lendva volt. A kisváros a Lendva folyó partján fekszik, dombokkal körülvéve, amelyeken szőlőtermesztés folyik. Nem tudtuk, hogy az országnak ez a része és Maribor is a szőlőtermesztéséről és a borászatáról híres. (Valójában nem sokat tudtunk Szlovéniáról egyáltalán.) A település látnivalói között tudhatja a Lendvai várat, a Szent-Katalin plébánia templomot és a Szent István szobrot. Érdemes egy rövid sétát tenni a városban. Mi reggel értünk oda, így egy gyors  almás burek reggeli egy pekarnaban (pékség) és a "belváros" körbejárása után tovább is indultunk.

Maribort vettük célba, amely hangulatos utcáiról, egyeteméről és borászatáról híres. A Dráva folyó partján fekszik és jócskán tartogat látnivalót a turista számára.

Isten áldja a GPS feltalálóját, aminek köszönhetően, szállásunkat gyorsan megtaláltuk. Lepakoltuk cuccainkat, majd a hostel által biztosított bicajokkal nyakunkba vettük a várost. Jelentkező álmosságunk és fáradtságunk miatt egy gyors cappuccinora még kiültünk az első utunkba eső kávézó teraszára, ahol megterveztük, hogy mit szeretnénk megnézni Mariborban. Innen a folyópartra tekertünk, hogy szemügyre vegyük a híres Vizitornyot, amely a 16. század közepén épült, hogy a városfallal együtt Maribor védelmét szolgálja. A toronyban és hangulatos folyóparti teraszán jelenleg egy kávézó/bár működik. Leültünk az egyik asztalhoz és  rendeltünk 2-2 dl helyi fehérbort. Apránként kortyolgatva igazi hűsítőként szolgált a melegben.

A folyóparton tovább tekerve felfedeztük Maribor legrégebbi városrészét, Lent-et. Itt található a világ legöregebb, még élő szőlőtőkéje (Old Vine), amely több, mint 400 éves és ezzel be is került a Guiness Rekordok Könyvébe.

Dráva folyópart és Lent

A ma is termő szőlőtőkén kb. 50-60 kg lédús gyümölcs terem évente, amelyből az eszenciát kinyerve, különleges palackokba töltve ajándékként szolgál híres emberek számára. A szőlőtőke egy épület tövében áll, amely ma múzeumként üzemel és ingyenesen megtekinthető.

Old vine régen...

...és napjainkban

Városi sétánk során nem érdemes kihagyni a Lastovka fagyit. Két hatalmas gömböt 1 euróért árulnak. Családi vállalkozásként üzemeltetnek három üzletet. Mi annál voltunk, amelyik a folyó túloldalán van, közvetlenül az Old Bridge lábánál. (A hidat könnyű felismerni bordó színéről.) A bőség zavara (húsz féle íz!) miatt nehéz a választás, de biztos vagyok benne, ha mindegyiket megkóstoltuk volna, akkor sem csalódunk. Kedves a kiszolgálás, finom, krémes a fagylalt, szóval érdemes tesztelni.

Ez vajon hova nyílik?

Bringázásunk során felfedeztük, hogy Maribor tele van romos, omladozó vakolatú épületekkel, bájos ajtókkal, kapukkal, spalettás ablakokkal, amelyek igazán megadják a város hangulatát. Olyan "első látásra beleszeretünk" hely Maribor.

A város körbejárása során érdemes útba ejtenünk a főteret (Glavni trg), ahol a Városháza és a pestis  halottjainak emlékére állított oszlop (Plague Monument) áll. Az oszlopot először 1681-ben állították fel a járványban elhunytak emlékére, majd a 18. században Jozef Straub volt az, aki elkészítette a ma is a téren álló emlékművet. A Városháza pedig 1515-ben épült gótikus stílusban, majd 1563 és 1565 között olasz mesterek rekonstruálták reneszánsz stílusban.

Útba ejtettük még a város kastélyát, a katedrálist (bizonyos időpontokban van csak nyitva, így elég nehéz a bejutás), az egyetem központi épületét, amely a katedrálissal szemben áll, és a ferences templomot. A hosszú körút után a folyópart egyik hangulatos kis vendéglőjében vacsoráztunk, ahol helyi zenészek szórakoztatták a bendőjüket tömőket ritmusos, vicces szlovén muzsikával.

Másnap reggel még szántunk néhány órát Mariborra. Beiktattuk a látnivalók közé a zsinagógát, egy bolhapiacot, az öt hektáros városi parkot és felmásztunk a Piramis domb tetejére is, ahonnan fantasztikus kilátás nyílik a városra és a környező dombokra, hegyekre.

Vintage, vagyis nagyon retro

Fájó szívvel búcsúztunk Maribortól. Nem győzöm hangsúlyozni a város hangulatát, kedvességét, bájosságát, az emberek vendégszeretét. Ha egyszer arra jártok, feltétlen nézzetek körül.

Városi park az egyik tóval

Folyt. köv. Ljubljana!