Pages

2010. március 30., kedd

Citromos-mogyorós keksz

Bejegyezte: Zizi dátum: 0:35 0 megjegyzés
 
Vasárnap délelőtt javában vasaltam és egy gyors ebédet dobtam össze, amikor kiderült, hogy koradélután piknikezni megyünk barátokkal a Margit-szigetre. Hmmm... csinálni kellene valamit... de gyorsan. Citromos-levendulás kekszen törtem már előtte is a fejem napok óta, de nem tudtam milyen lenne, ezért a tutira mentem és a levendulát mogyoróra cseréltem. Sütéssel együtt 45 perc alatt elkészültünk vele. Nagyon finom, könnyű kekszek várták, hogy megegyük őket a napsütésben! :)

Citromos-mogyorós keksz

 Hozzávalók:
- 150 g tönköly fehérliszt
- 50 g teljeskiörlésű tönkölyliszt
- 100 g darált mogyoró (vagy mandula)
- 70 g nádcukor
- 1 bio tojás
- fél citrom leve és egy teljes citrom héja reszelve
- 80 g vaj olvasztva
- 1/2 vaníliarúd kikapart magjai (szuper beszerzési helyet találtam, ahol egész olcsón jutunk vaníliarúdhoz és egyéb fűszerekhez: Különleges fűszerek boltja)
(Ebből a mennyiségből nekünk 20 db lett!)

A tojást a cukorral, vaníliamagokkal elkeverem, majd kanalanként hozzáadom a felolvasztott vajat (ne legyen forró, hogy a tojás nehogy összeugorjon). A liszteket, a mogyorót, a citromlevet és héjat összekeverem és hozzáadom a tojásos keverékhez. Viszonylag lágy, de gyúrható tésztát kapok, amiből kis golyókat formálok és sütőpapírral bélelt tepsibe teszem. A tenyeremmel kilapogatom a golyókat és egy-egy szem mogyorót teszek mindegyik közepébe. Előmelegített tepsibe teszem és 180 fokom sütöm 15-20 percig.

2010. március 28., vasárnap

Spagetti mézes sült koktélparadicsommal, répával és fokhagymával

Bejegyezte: Zizi dátum: 23:50 0 megjegyzés

Pénteken este I.-vel elhatároztuk, hogy szombaton időben felkelünk és korán kimegyünk a biopiacra. Az elmúlt hetekben nem sikerült kijutnom és nagyon hiányoztak már az ismerős arcok, valamint kíváncsian vártam a tavasz első hírnökének - a medvehagymának - a megjelenését a piacon. Végre megjöttek! :)

Már három éve járunk erre a piacra, jócskán vannak ismerősök, barátok közös kapcsolódási pontokkal, így a bevásárlási idő és a beszélgetések elhúzódása miatt egy gyorsan összedobható, frissítő ebédet készítettem. Új recept az egyik kedvenc francia gasztrobloggeremtől, Béatól. A receptet (picit módosítva) most próbáltam először, nagyon jól sikerült.

Spagetti mézes sült koktélparadicsommal, répával és fokhagymával

Hozzávalók 2 főre:
- 10 db koktélparadicsom
- 4-5 gerezd fokhagyma felvágva
- 2 db répa juliennre vágva
- 2 teáskanál méz
- 6 teáskanál olívaolaj
- só, bors, kakukkfű
- fél citrom leve
- 250 g spagetti
- parmezán, fetasajt

A sütőt 180 fokra előmelegítem. A paradicsomokat beleteszem egy sütőtálba, hozzáadom a kakukkfüvet, fokhagymát. Meglocsolom az olívaolajjal, mézzel, sózom, borsozom és kb. 20-25 percig sütöm. A juliennre - gyufaszálszerű vékony csíkokra - vágott répát 2 percig sós, lobogó vízben kicsit megpuhítom, majd leszűröm és félreteszem. Közben a spagettit al dentere megfőzöm sós vízben és ezt is leszűröm. A tésztát összekeverem a répával, a reszelt parmezánnal, rádobok egy kevés fetasajtot, ráteszem a sült paradicsomokat, fokhagymát, ráöntöm a mézes-olívaolajos öntetet és egy fél citrom levét. Kis tálkákba szedem. Mi friss salátával fogyasztottuk.

2010. március 25., csütörtök

Foszlós kalács és briós

Bejegyezte: Zizi dátum: 1:00 8 megjegyzés

Ez egy családi recept. Anyák adták tovább lányaiknak. Nem emlékszem mikor ettem először, de azt tudom, hogy a nagymamámnál. Akkor még nem tudtam, hogy ő egy különleges recept birtokában van. Belesütötte a szívét és a lelkét is, ezért lett annyira finom, puha és foszlós a kalács. Utána bárhol ettem kalácsot, sehol nem volt ilyen állagú és ízű. Megtanulta anyukám is, ő meg megtanította nekem. Az én feladatom átvenni a stafétát... hiszen egy nap én is átadom majd a receptet a saját gyerekeimnek.

Nem egy 5 perces recept, de ha tényleg szívvel-lélekkel csináljuk, meglesz az eredménye és az elismeréseket is begyűjthetjük.

Foszlós kalács és briós

Hozzávalók:
- 4 dl langyos tej
- 1 kávéskanál cukor (az élesztőhöz)
- 25 g friss élesztő
- 60 g vaj olvasztva
- 650 g búza finomliszt
- 1 db bio tojás
- 11 teáskanál cukor
- 1 mokkáskanál só

A hozzávalókat egy órával a kezdés előtt tegyük szobahőmérsékletű helyre.

Az élesztőt 1 dl langyos tejben 1 kávéskanál cukorral felfuttatjuk. A tojást a maradék cukorral és sóval elkeverjük, közben a vajat megolvasztjuk. A tojásos keverékbe beleöntjük a felfuttatott élesztőt és a maradék 3 dl szintén langyos tejet. Összekeverjük, majd a liszt 2/3-át beleszitáljuk. A tésztát fakanállal kezdjük el összedolgozni. A felolvasztott vajat - amikor egy kicsit kihűlt - beledolgozzuk (még fakanállal) a tésztába. Addig tesszük ezt, amíg a tészta a táltól el nem válik és szép fényes lesz (kb. 10 perc). Nem könnyű művelet a saját erőnkkel összedolgozni a tésztát, de ha elődeinknek ment, nekünk is sikerülni fog.

Ezután hozzászitálunk egy kevés lisztet és a kezünkkel kezdjük el dagasztani a tésztát. A maradék lisztet fokozatosan adagoljuk hozzá, amíg jól kidolgozott, fényes, nem túl lágy tésztát kapunk és teljesen elválik az edény oldalától. Meleg helyen kelesztjük fél óráig. A tésztát deszkára/gyúrólapra borítjuk, kettévágjuk. Az egyik darabot három egyenlő részre osztjuk és egyenként kisodorjuk, kicsit megcsavargatjuk. A három szálat megfonjuk és kivajazott, kilisztezett tepsire helyezzük.

A tészta másik felét nyolc egyenlőre részre vágjuk és brióst formálunk belőlük az alábbiak szerint: egy adagot három részre osztunk, a kalácshoz hasonlóan kisodorjuk őket, egyet azonban (az egyik szélsőt) hosszabbra hagyunk. Fonatot készítünk, amikor azonban két szál már elfogyott, a harmadik külső szállal alul körbetekerjük, ami összefogja a briósunkat. A kalács mellé helyezzük őket a tepsire és még negyed óráig kelesztjük. Tojással megkenjük a tetejüket és előmelegített sütőben 180-190 fokon sütjük kb. 30-40 percig. Ellenőrizzük a sütőt, mert mindenkié más és más, és előfordulhat, hogy rövidebb vagy hosszabb idő alatt fog elkészülni. Akkor jó, amikor a fogpiszkálóra nem ragad tészta a próba alkalmával és aranyszínű a kalács és a briósok teteteje.

Eredetileg megjelent a Nők Lapja Cafen.

2010. március 22., hétfő

Jamie Oliver's TED speech

Bejegyezte: Zizi dátum: 15:26 0 megjegyzés

TED stands for Technology, Entertainment, Design. It started out (in 1984) as a conference bringing together people from those three worlds. Since then its scope has become ever broader. The TED Prize is awarded annually to an exceptional individual who receives $100,000 and, much more important, "One Wish to Change the World." Designed to leverage the TED community's exceptional array of talent and resources, the Prize leads to collaborative initiatives with far-reaching impact.

I used to live in England for 2 years and this is how I "met" Jamie for the first time. That time he was not known in Hungary at all. Since then I have admired Jamie's hard work, his food and enthusiasm to change the way for people to eat healthier and encourage them to cook more at home. I even had lunch in his Fifteen restaurant in London. This is a huge experience to always remember.

He says in his talk: “I wish for your help to create a strong, sustainable movement to educate every child about food, inspire families to cook again and empower people everywhere to fight obesity.”

It is worth listening to his speech...

The talk can be watched with Hungarian and English subtitles as well!
A beszéd megnézhető magyar és angol felirattal is!

2010. március 19., péntek

M nap

Bejegyezte: Zizi dátum: 0:36 2 megjegyzés
Ha ezt a bejegyzést olvasod és Párizsban élsz (vagy ott tartózkodsz jelenleg és még holnap is), akkor nagyon szerencsés vagy. Ha pedig a jó öreg Budapesten laksz vagy bárhol máshol, azért vagy szerencsés, mert megtudhatod, hogy hol kell lenned egy év múlva! :)

Mit is jelent a címben az M betű??? Egy olyan dolgot, ami az utóbbi időben berobbant a gasztronómiába falatnyi méretével, pazar színeivel, fantasztikus ízeivel, vagyis Magyarországon is kezd egyre ismertebb lenni. Bevallom én is egy ideig csak olvastam róla, mire hozzájutottam az első darabhoz... szerelem volt első látásra vagy első ízre inkább! M = MACARON. Hogy mi is ez? Mautner Zsófia jól megfogalmazta már előttem: "A két korong finomra őrölt mandulából, porcukorból és felvert tojásfehérjehabból áll, és hagyományosan a szivárvány különböző színeiben pompázik. Két-két lapot töltelékkel ragasztanak össze, amely leggyakrabban csokoládé, gyümölcs- vagy más ízesítésű vajas krém, savanykás lekvár, esetleg karamella." Mindig azt gondoltam, hogy ez egy francia cukrásztermék, de kiderült, hogy Olaszországban Velence környékén kezdték el készíteni a XIV-XV. században. Én még úgy gondolom, hogy nem érettem meg a nagy feladatra, hogy macaront készítsek... de, ami késik...

Forrás: wallpaper.com

Szóval 2010. március 20-án (évente egyszer van ilyen) a legkeresettebb cukrászdák Párizsban ingyen macaront adnak a hozzájuk ellátogatónak! A Macaron-nap kitalálója, természetesen nem más, mint a híres francia cukrász Pierre Hermé. 3 db macaront kap mindenki, ha képes lesz kivárni a hosszú sorok egyikét. Hozzájuthatsz egy 35 db különböző ízű macaront tartalmazó dobozhoz is, ha ezen a napon Pierre mind a 6 üzletét meglátogatod és a weblapjáról letölthető macaron kártyát minden üzletében érvényesítetted. A végén megkapod azt a fantasztikus dobozt, amelyre már én is nagyon régóta vágyom!

A new yorkiak is örülhetnek, ugyanis ebben az évben ők is csatlakoznak az M naphoz. Itt találhatók a csatlakozott cukrászdák elérhetőségei.

Aki eljut és kap az ingyen macaronból, kérem, írja meg ide kommentben, hogy milyen élmény volt!!! :)

2010. március 9., kedd

Sütőtökös vöröslencse leves

Bejegyezte: Zizi dátum: 14:35 2 megjegyzés
A hétvégén rájöttem, hogy a Zizi kalandjai kezd elsütiesedni... :) A legutolsó receptjeim mind-mind sütikről szóltak. Ez azért érdekes, mert, amikor elkezdtem ezt a blogot írni, akkor még csak főzni szerettem, maximum havonta egyszer csináltam valamilyen sütit, azt is csak "összekeverős és be a tepsibe" módon. Nem is tudom mikor fordult a kocka... lett szépen lassan muffin sütőm, meg nyújtófám, pogácsaszaggatóm... szóval felszereltem a konyhát sütéshez szükséges eszközökkel és belelendültem. Persze főzök is sokat, de az utóbbi időben inkább a sütésre helyeztem a hangsúlyt, nem tudom miért.

Szóval most a változatosság kedvéért egy leves recept jön. Érdekessége, hogy sütőtök van benne, ami már nem igazán aktuális, de még egy-két helyen lehet kapni, én is két hete készítettem el, csak elmaradtam a blog megírásával. A sütőtök pedig helyettesíthető bármilyen zöldséggel, vagy vártok az elkészítésével őszig! :)

Sütőtökös vöröslencse leves

Hozzávalók:
- 1 bögre (1,5 dl) vöröslencse
- 2 db répa
- 1 szelet sütőtök
- 3 db koktélparadicsom
- 1 db vöröshagyma
- 3 gerezd fokhagyma
- 1 kis fej zeller
- 1 db babérlevél
- só, bors, olívaolaj
- 1 dl zabtejszín (normál tejszín is használható)
- 1 db bio zöldségleves kocka

Egy edényben olívaolajon megdinsztelem a vöröshagymát, fokhagymát, majd a kockára vágott sütőtököt és a karikára vágott répát, zellert és 5 percig párolom. Hozzáadom a vizet (jól lepje el), zöldségleves kockát, sózom, borsozom, beledobom a babérlevelet, majd néhány perc múlva a paradicsomokat is. Közben a vöröslencsét megfőzöm egy külön edényben (1 bögre lencse, 2 bögre víz) sóval. Ez a fajta lencse eléggé pépesre fő meg és nem marad egészben, mint a többi fajta. 8-10 perc alatt elkészül, majd leszűröm. Ha a levesben megpuhultak a zöldségek , kiveszem belőle a babérlevelet és botmixerrel pépesítem a levest, hozzáadom a lencsét és a zabtejszínt. Ha túl sűrűnek találjuk, adjunk még hozzá vizet. Tálalás után a tetejére füstölt gabonakolbász darabkákat tettem. Nagyon finom lett vele.

A recept mellett ajánlom figyelmetekbe barátnőm, Kata újonnan indított blogját, amely a kirakatokat veszi górcső alá! :) Íme egy kis ízelítő...

2010. március 7., vasárnap

Ricottás-csokoládés palacsinta

Bejegyezte: Zizi dátum: 3:10 7 megjegyzés

Szombat este beállítottam az ébresztőt... Ma reggel 7:40-kor keltem! Normális ez vasárnap reggel? Az oka pedig az volt, hogy normális időben (reggeli time) tudjunk fincsi palacsintákat enni.

Kiinduló alapnak Jamie Oliver pufók amerikai palacsinta receptjét vettem. Ehhez adtam egy kis maradék ricottát és maradék 60%-os csokoládét. A végeredményt kanadai juharsziruppal öntöttük le. Megérte korán kelni! :)

Ricottás-csokoládés palacsinta

Hozzávalók:
- 3 db bio tojás
- 2,5 dl bio tej
- 125 g ricotta
- 80 g tönköly fehérliszt
- 40 g teljeskiörlésű tönkölyliszt
- 1 kávéskanál sütőpor
- 1 csipet só
- 2 kocka 60%-os csokoládé
- egy kevés juharszirup
(10 db lesz ebből a mennyiségből.)

Szétválasztom a tojások fehérjét és sárgáját külön-külön tálba. A sárgájához hozzáadom a tejet, a lisztet, a sütőport és a ricottát. Sima tésztát keverek belőle. A fehérjét a sóval kemény habbá verem fel, majd könnyedén beleforgatom a tésztába. A teflon sütőbe egy kevés olajat teszek, jól felforrósítom és belekanalazok két adagnyi tésztát (ezek a palacsinták kisebb átmérőjűek, mint a hagyományos, így kettőt is lehet sütni egyszerre). Amíg sül az egyik oldala, a tetejére teszek a felaprított csokiból. Amikor arany színű lett, megfordítom a palacsintát. Ügyeljünk arra, hogy se süssük sokáig, különben a csokidarabkák megégnek és keserű lesz az íze. Juharszirupot, agavé szirupot, mézet csöpögtessünk rá!

2010. március 6., szombat

Banánkenyér

Bejegyezte: Zizi dátum: 9:10 3 megjegyzés

Banánkenyér, angolul banana bread. Sokat hallottam már róla, de nem tudtam hogyan készítik. Két hete sütöttem meg először több receptet összekombinálva, de túl soknak tartottam benne a 3 db banánt, ezért túlságosan "nedves" maradt a belseje, annak ellenére, hogy megsült. Így most módosítottam a banán mennyiségén, meg tettem bele a dión kívül csoki darabkákat is. A második próbálkozás tökéletes lett! Bingo!

Banánkenyér

Hozzávalók:
- 2 db érett banán
- 100 g tönköly fehérliszt
- 100 g teljeskiörlésű búzaliszt
- 2 db tojás
- 80 g vaj
-100-120 g cukor
- fél vaníliarúd kikapart magjai
- 2 teáskanál sütőpor
- 1 kis maréknyi dió, felaprítva
- néhány kocka 60%-os csokoládé, felaprítva

A banánokat villával összetörjük. A két tojást a nádcukorral jól elkeverjük, belekaparjuk a vanília magokat, kanalanként hozzáadjuk a felolvasztott vajat (amit egy kicsit hagyunk kihűlni, hogy a tojás nehogy összeugorjon és rántotta legyen belőle :)), majd az összetört banánt.

A száraz hozzávalókat (liszt, sütőpor) egy másik tálban összekeverjük és összeöntjük a banános keverékkel, belerakjuk a felaprított diót és csokoládét.

Egy 25 cm hosszú szilikon püspökkenyér formában sütöttem 180 fokon 45-60 percig (sütőtípustól függő az idő!). Akinek nagyobb a formája, az az általam megadott mennyiséget akár meg is duplázhatja. Akkor van kész, ha a beleszúrt fogpiszkálóra semmi nem ragad rá.

Első alkalommal Dulce de Leche-t is készítettem hozzá, amit rácsorgattunk a banánkenyér szeletekre. Most ez elmaradt, de egyébként mennyei vele! Érdemes kipróbálni!

Zizi próba Copyright © 2009 Girl Music is Designed by Ipietoon Sponsored by Emocutez