Pages

2010. július 28., szerda

Az egészséges csokoládé shake (vegán)

Bejegyezte: Zizi dátum: 1:16 3 megjegyzés
Bizony, bizony, jól olvastátok a címben. Ez egy egészséges csokoládé shake, mert ilyen is létezik. Az elmúlt hétvégén teszteltük a receptet először. Mondanom sem kell, egyből elnyerte a tetszésünket. Igen kalóriadús és tápláló, szóval, ha tudod, hogy egy hosszú nap áll előtted és sok energiára van szükséged, érdemes ezzel indítani.

A receptet egy olyan külföldi blogon találtam, ami nemrég nyerte el a tetszésemet, vagyis mondhatnám azt, hogy egyből beleszerettem. Sarah táplálkozási tanácsadó, jelenleg Dániában él, vegetáriánus szakácsként dolgozik két bio étteremben és ő írja a My roots nevű blogot, ahonnan a recept is származik. Az ételekről alkotott filozófiája igen közel áll hozzám.

Csokoládé shake (vegán)

Hozzávalók:
- 1 db avokádó (nagy, érett)
- 1 db banán (érett)
- 2 evőkanál kesudió
- 3 evőkanál kakaópor (cukrozatlan)
- 2-3 evőkanál méz vagy agavészirup vagy juharszirup
- csipet só
- 1,5-2 dl hideg víz
- jégkocka

A kesudiót a shake elkészítése előtt áztassuk vízben kb. 1-2 óráig, majd öntsük le róla a vizet. Az avokádó nagy magját kivesszük, halványzöld, puha belsejét kikanalazzuk. A banánt meghámozzuk és karikákra vágjuk. A turmixgépbe tegyük bele az összes hozzávalót: avokádó, banán, kesudió, kakaó, méz, só, víz, jégkocka (akinek nem elég erős a turmixgépe, a végén is beledobhatja a jégkockát). Ez egy viszonylag sűrű turmix, de ha mégis hígítani szeretnénk, adjunk még hozzá egy kevés vizet.

Meglátod, ettől a shaketől jól fog indulni a napod!

A recept eredetileg megjelent a bezs.hu-n.

2010. július 24., szombat

Padlizsán saláta török joghurtos öntettel

Bejegyezte: Zizi dátum: 10:06 9 megjegyzés

Az igazság az, hogy a melegben nekem is nehezebben megy a főzés. Nem tudom rávenni magam, hogy órákat keverjek, süssek, főzzek az amúgy is felmelegedett lakásunkban. Az elmúlt napokban zöldségeket ettünk ropogós héjú kenyérrel és egyszerű salátákat, mint a tzatziki és az alábbi padlizsán saláta. Igaz, ehhez be kellet kapcsolni a sütőt, de csak rövid időre, aztán mindent összekevertem és már készen is volt.

Padlizsán saláta török joghurtos öntettel

Hozzávalók:
- 2 db padlizsán
- 2 fej lilahagyma
- 6 gerezd fokhagyma
- 1 kis marék dió durvára felaprítva
- 2 dl török joghurt (10%-os)
- 6 szál petrezselyem
- fél citrom leve
- 2 dl olívaolaj
- só, bors
- pita kenyér (opcionális)

A padlizsánokat nagyobb kockákra vágjuk, a hagymákkal (héjjal együtt) egy tepsibe tesszük. Meglocsoljuk az olívaolajjal, ízesítsük sóval, borssal. Előmelegített sütőben 20-25 percig sütjük 170-180 fokon. (Vigyázzunk, már így magában megsülten nagyon finom!) Ha átsült minden, kivesszük és hűlni hagyjuk. Eközben a diót teflon edényben szárazon egy kicsit megpirítjuk. A sült hagymákat meghámozzuk, felaprítjuk. A padlizsánt beleöntjük egy nagyobb salátás tálba, hozzáadjuk a lilahagymát, a fokhagymát, a pirított diót, a joghurtot és a felaprított petrezselymet. Ráöntjük a frissen facsart fél citrom levét. Ha szükséges, még ízesítsük. Pita kenyérrel tálaljuk.

Eredetileg megjelent a bezs.hu-n.

2010. július 22., csütörtök

Sárgabarackos galette

Bejegyezte: Zizi dátum: 5:15 5 megjegyzés

Sok külföldi gasztroblogon olvastam már a 'galette' szót. Tudtam, hogy valamilyen sütit jelenthet, de soha nem tudtam, hogy pontosan mit és hogy ennek a magyar nyelvben van-e egyáltalán megfelelő szó. Franciául magyarra fordítva, a szó a Google Translate szerint tortát jelent. A Wikipédia szerint a galette egy lapos, kerek, ropogós sütemény. Franciaország bizonyos részein nagy palacsintának felel meg, Kanada francia részén pedig nagy sütit (cookie) jelent. A magyarázkodás után, gondoljon mindenki a galettről, azt, amit jónak lát... én belevágnék a receptbe.

Miután elolvastam az egyik recept összetevőit, rájöttem, hogy maga a tészta egy egyszerű linzertészta és feltétnek azt használunk, amit akarunk. Többnyire édes receptekkel találkoztam, de sós változatban is el tudom képzelni. Nálam most sárgabarackkal készült Sari receptje alapján, azonban egy picit módosítottam rajta. Tej helyett vizet használtam és reszeltem bele citromhéjat is. (Vegán barátaim is elkészíthetik, ők a  vajat cseréljék ki kókuszzsírra vagy pálmazsírra.) Nagyon egyszerű az elkészítése. Ha majd hűl egy kicsit a levegő és be meritek kapcsolni a sütőt, próbáljátok ki.

Sárgabarackos galette

Hozzávalók:
- 150 g tönköly fehérliszt
- 100 g teljeskiörlésű tönkölyliszt
- 120 g vaj (hideg!)
- 2 evőkanál nád porcukor
- 1/4 teáskanál só
- 3 evőkanál víz (hideg!)
- fél citrom reszelt héja
- kb. 15 db sárgabarack félbe vágva, kimagozva
- 1 evőkanál barna nádcukor
- 3 evőkanál szeletelt mandula

Egy tálban keverjük össze a liszteket a porcukorral, a sóval és a citromhéjjal. Adjuk hozzá a hideg vajat darabokra vágva, majd morzsoljuk el a liszttel, amíg borsószem nagyságú morzsákat kapunk. Ekkor adjuk hozzá a vizet és gyúrjuk össze a tésztát. Csomagoljuk folpackba és tegyük be a hűtőbe legalább egy órára. Melegítsük elő a sütőt 180 fokra. A tésztát nyújtsuk ki kb. 25 cm átmérőjűre és fél cm vastagságúra. Tegyük rá a félbevágott barackokat belsejükkel lefelé fordítva úgy, hogy a tészta szélén hagyjunk 5 cm-t, amit a végén ráhajtunk a süteményre.Szórjuk rá az evőkanálnyi nádcukrot, a mandulát és hajtsuk fel a tészta szélét a barackokra. Helyezzük sütőpapírral bélelt tepsire és süssük 170-180 fokon 30-40 percig. Ha a széle aranybarna színű lett, akkor jó. Nekem nem volt otthon, de vanília fagyival isteni lehet.

2010. július 19., hétfő

Csokivilág 2.

Bejegyezte: Zizi dátum: 1:27 2 megjegyzés

I. múlt héten elutazott üzleti útra, így gondoltam, hogy a kedvében járok és még az utazása előtt megtartjuk az újabb tábla csokik kiértékelését. Megint külföldieket teszteltünk, érdekes ízekkel gazdagodtunk és levontuk a következtetést... életünk végéig akarunk csokoládét tesztelni. :)

Mielőtt a kiértékelésbe belevágunk szeretnék néhány fogalmat tisztázni, pontosítani, amelyekről én se tudtam korábban, nem tudtam, hogy jó vagy rossz anyagok az élelmiszerekben és az értékeléskor is előkerültek.  Ezenkívül a csokoládé gyártás rejtelmeibe is betekintünk egy kicsit. Vágjunk bele in medias res...

Emulgeálószerek: olyan anyagok, amelyek elősegítik egymásban nem oldódó folyadékok (pl. víz és olaj) egymásban való eloszlatását, azaz az emulzió létrehozását. Az élelmiszeripari technológiákban számos emulzióképzési eljárást alkalmaznak, például a krémeknél, sűrítőknél, haboknál. Az emulgeálószereket széles körben alkalmazzák, így a margarinokban, sütikben, pudingokban, levesekben. (Forrás: ifiport.hu - A fiatalokért - Érdemes a teljes anyagot elmenteni, tele van hasznos infóval!)

Szójalecitin: a szója feldolgozásának az egyik mellékterméke, amely folyadék vagy granulátum formájában kapható. Különböző ételek elkészítéséhez, salátákra vagy levesekre szórva, illetve önmagában , a táplálkozásunk kiegészítőjeként is fogyasztható. (Forrás: lugositas.info)

Kakaóvaj: ehető, természetes zsiradék, melyet a kakaóbabból nyernek a csokoládé és kakaó gyártása során. Enyhén csokoládészerű íze és aromája van. A fehér csokiban ez az egyetlen kakaó komponens. (Forrás: Wikipédia, Mire jó a kakaóvaj?)

Kakaómassza: a kakaó- és csokoládégyártó üzemekben a kakaóbabot először megtisztítják, majd pörkölés után eltávolítják a héját. Az így kapott anyag a kakaótöret. Ebből őrléssel kakaómasszát készítenek. Ennek több, mint 50% a zsírtartalma. A kakaómasszát nagy nyomáson kipréselik, hogy kiváljon belőle az aranysárga színű zsír, a kakaóvaj. A visszamaradt szárazanyag a kakaópogácsa, amelynek kakaóvaj tartalma már csak 10-20%, ebből készül a kakaópor, amit a kakaópogácsa őrlésével nyernek. (Forrás: Fair Világ)

Maldon só: piramis alakú sókristályok. Angliában, Maldon városában (Essex megye) termelik egy negyedik generációs családi vállalkozás keretében. (Forrás: Maldon Crystal Salt Company)

Bourbon vanília: a növényt a XIX. század elejétől kezdve Mexikón kívül a Bourbonokról elnevezett Bourbon-szigeten (a szigetet ma Réunionnak hívják és francia fennhatóság alá tartozik)  is elkezdték termeszteni. Termesztése a mesterséges porzás miatt nehezen ment, végül egy 12 éves rabszolga gyerek Bourbon-szigetén találta ki, hogyan lehet megoldani a mesterséges megtermékenyítést: egyenként járják végig a virágokat és tűvel vagy spatulával végzik a porzást (hát ezért olyan drága!). Manapság a bourbon vanília a legelterjedtebb a világon. (Forrás: Gusto)

Tonkabab: egy lenyűgöző fűszer, Venezuelában, Nigériában, Brazíliában és Guyana területén termesztik. Tonkafa termésének a magja. Fekete színű, bab alakú és rendkívül aromatikus illatú, amit éreztünk az egyik tesztelt csokoládéban is. Magas kumarin tartalma miatt az Egyesült Államokban a gasztronómiai célokra történő felhasználása tilos. 

Luxury milk chocolate with Bourbon vanilla and Maldon salt.
80 g
45%-os kakaótartalom
Összetevők: cukor, kakaóvaj, kakaómassza, tejpor, 8,7% kakaóbab őrlemény, 0,1% Maldon só, tejfehérje, laktóz, emulgeálószer: szójalecitin, Bourbon vanília.
Gyártó: Németország
Nyomokban mogyorót tartalmazhat.
Ár: 1190 Ft

A múltkori sós csokoládé miatt - ami nagyon ízlett nekünk - megint beválasztottunk az értékelendők közé egy sós csokoládét. Ez most tejcsokoládé 45%-os kakaótartalommal.
A cég több, mint 40 éve működik és a legkiválóbb alapanyagokból kézzel készítik remekműveiket, a minőségre törekszenek és féltve őrzik receptjeiket. A 170 féle apró pralinék, bonbonok - melyek mindegyike egyedi, mindegyik mögött egy történet húzódik meg - mellett táblás csokikat is készítenek.

A sós íz finoman érezhető és megint imádjuk. Nekünk még sósabb is lehetne. Mivel egyre jobban kedveljük a magasabb kakaó tartalmú csokoládékat, ezt is el tudnánk képzelni keserű csokis változatban. Emiatt a tesztelt három tábla közül ez most a 2. helyet foglalja el.
Chocolate Noir de Domaine.
75 g
64%-os kakaótartalom
Összetevők: venezuelai kakaóbab, cukor, kakaóvaj, emulgeálószer: szójalecitin, vanília.
Gyártó: Franciaország, ehhez a táblához venezuelai kakaót használnak.
Nyomokban tartalmazhat tejet, tojást, mogyorót és glutént.
Ár: 999 Ft

A Valrhona a világ egyik legkiválóbb csokoládéja. Év elején már volt szerencsénk megkóstolni egy táblát, amit Bécsben vettem. Itthon csak néhány hónapja fedeztem fel az egyik üzletben, így gondoltam, hogy a mostani tesztelésbe be is veszünk egy táblával.

A francia céget 1922-ben alapította a Rhone völgyében egy cukrász. 1947 óta a Valrhona bejegyzett védjeggyé vált. Titkuk abban rejlik, hogy a cég saját maga kutatja fel a legjobb kakaó termesztő földeket, ahonnan kiválasztják a ritka, egyedülálló aromájú és ízű kakaófajtákat.

Ez a tábla kellemesen, lágyan olvad a szájban, enyhén keserű ízt érzünk. Kiemelkedő élményt azonban nem tapasztalunk. Biztos vagyok benne, hogy a cégnek nem ez a legkiválóbb terméke. Várjuk, hogy egy olyan táblával fussunk össze, amely maradandóan a Valrhona mellé láncol minket. Ez a csoki jelenleg a dobogó 3. fokára kerül.

Broad beans of tonka.
70 g
55,9% kakaótartalom
Összetevők: kakaómassza, cukor, kakaóvaj, 3% tonkabab, emulgeálószer: szójalecitin, vanília.
Gyártó: Belgium
Nyomokban mogyorót tartalmazhat.
Ár: 990 Ft

A cég belga, Brüsszelben találhatóak. Csekély francia tudásom miatt azonban keveset tudok meg róluk. Ami viszont lényeges lehet, azt megértem... Csokoládé kurzust, nyilvános workshopokat tartanak üzemükben max. 10 főig minden szerdán és szombaton délután 14:30-15:30-ig. A táblás csokoládétól kezdve a bonbonokig széleskörű választék jellemzi őket.

Ez a tonkababos változat igazi különlegesség. A csomagolás érdekessége, hogy vákumozott, így a csokoládé tovább megőrzi frisességét, aromáját, ami a tonkabab esetében szükséges is. A cég monogramja a 'Z' betű minden kicsi kockán megtalálható. Az ízén kívül, az illatával is rabul ejt. Kakaótartalma megfelelő, épp  a tejcsokoládé és keserű csokoládé határán mozog. A szánkban olvadva igazi gasztronómiai élményt nyújt. Elég belőle egy-két kocka egy alkalommal, annyira intenzív az illat- és az ízhatás. Nem fér hozzá kétség, hogy értékelésünk során az előkelő 1. helyet kapja meg.

2010. július 16., péntek

Zöldbabos újkrumpli saláta

Bejegyezte: Zizi dátum: 0:54 1 megjegyzés
A meleg időjárás rajtam is kifog. Nincs kedvem az amúgy is meleg lakást még forróbbá tenni, így igyekszek gyorsan elkészíthető ételeket főzni, összedobni. Az alábbi saláta finom, könnyed, tápláló és a színével igazán rabul rejt.

Zöldbabos újkrumpli saláta

Hozzávalók:
- 500 g újburgonya héjastól (ha nagyobbak, vágjuk félbe)
- 350 g zöldbab feldarabolva (2 cm-es darabokra)
- 1 fej lilahagyma
- 3 db paradicsom
- néhány szál petrezselyem
- 2 teáskanál fekete mustármag
- fél citrom leve
- 5 evőkanál olívaolaj
- só, bors

Főzzük a burgonyát sós vízben kb. 8-10 percig, majd tegyük bele a babot és főzzük további 10 percig, amíg megpuhulnak (ne főzzük túl!). Szűrjük le a zöldségeket, majd öblítsük le hideg vízzel, hogy ne puhuljanak tovább. Egy edényben hevítsük fel az olívaolajat, tegyük bele a burgonyát, babot, mustármagot, sózzuk, borsozzuk és pirítsuk néhány percig. Ha egy pici színt kaptak, vegyük le a tűzhelyről, öntsük bele egy nagy tálba, adjuk hozzá a felszeletelt hagymát, paradicsomot, a felaprított petrezselymet, öntsük hozzá a citromlevet. Keverjük össze, ha szükséges, még ízesítsük.

Eredetileg megjelent a bezs.hu-n.

2010. július 13., kedd

Csokoholisták álom palacsintája

Bejegyezte: Zizi dátum: 23:30 5 megjegyzés

Le kell szögeznem az elején, ez nem egy kalória szegény desszert. Imádom a kakaós palacsintát, az a kedvencem. Több helyről ötletet merítve megsütöttem a kakaós palacsintát... másképp. Érdemes belevágni! :)

Csokoholisták álompalacsintája

Hozzávalók:
Palacsintához:
- 400 g liszt
- 0,7 l tej
- 3 db bio tojás
- 2 evőkanál cukrozatlan kakaópor
- csipet só
- csipet sötétbarna nádcukor (ha nincs, jó a kristálycukor is)
Csokoládékrémhez:
- 250 g mascarpone
- 100 g keserű csokoládé (60-80% kakaótartalmú)
- 2 dl tejszín habbá verve
-  3 evőkanál nád porcukor
- 1 evőkanál vaj

Egy tálban elkeverjük a tojásokat a tejjel, sóval, cukorral és folyamatos kevergetés mellett hozzáadjuk a lisztet és a kakaót. Csomómentes palacsinta tésztát készítünk (ha túl sűrű, hígítsuk még egy kis tejjel vagy vízzel - csapvizet használok, nem szódát). Fél órát pihentetjük a tésztát, addig elkészítjük a csokoládékrémet. Vízgőz felett egy hőálló tálban felolvasztjuk a csokit és a vajat, majd az edényről levével a tálat, hozzáadjuk a mascarponet, a porcukrot és a tejszínhabot. Jól elkeverjük. A krémet hűtőbe tesszük, amíg a palacsintákat kisütjük. A megadott mennyiségből kb. 12-15 db palacsinta lesz (vastagabb palacsintákat süssünk, lehetőleg teflon sütőben, hogy ne kelljen a tésztának még onnan is zsiradékot felvennie). Megvárjuk, amíg a palacsinták kihűlnek, majd "megépítjük" a tortát. Legalulra palacsintát teszünk, a tetejét megkenjük a csokoládékrémmel, majd újra palacsinta, krém, amíg minden el nem fogy (nekem krém került legfelülre). A tetejére szórjunk kakaóport. Ha kibírjuk, fogyasztás előtt tegyük még hűtőbe legalább fél órára. Ha nem, vágjunk belőle egy szeletet és élvezzük a csoki által okozott boldogságot.

2010. július 12., hétfő

Tanyasi kalandok 4.

Bejegyezte: Zizi dátum: 23:35 1 megjegyzés

Múlt vasárnap egy nagyon meleg júliusi nyári napon lezajlott az izsáki tanyaprogram 4. alkalma. A nagy melegre való tekintettel nem dolgoztunk :), csak beszélgettünk, tanultunk, főztünk, ettünk és sétáltunk egy nagyot ebéd után az alföldi erdőkben. A nap égető sugarai elől egy ponyva alá húzódtunk, viszont a meleget nem tudtuk kikerülni, így gyakran látogattuk a kerti zuhanyzót, hogy lehűtsük testünket. 

Közös előkészületek a gyorsabb ebédért

Kende, a legkisebb kukta :)

Az ebéd előkészületeit közösen csináltuk. A kétféle étel közül a babos-paradicsomos-cukkinis ragu készítését bevállaltam, a gulyáslevest pedig Zsoma főzte, a DNS Egyesület vezetője. Ez volt életem első  önálló bográcsos főzése, amit nagyon élveztem. Persze az alapanyagokat frissen szedtük a kertből, ízük felülmúlta elvárásainkat. A cukkini zsenge volt és édeskés, a paradicsomok lédúsak és érezhető volt rajtuk a nap energiája.

Zsenge és lédús

Amikor megvolt a mis en place ("everything in place" - figyelitek milyen szavakat tudok?! :) tanulok, folyamatosan tanulok!), vagyis mindent előkészítettünk és minden a helyére került, elkezdhettük a főzést. Az ebéd fantasztikusra sikeredett. A raguhoz és a leveshez is volt ropogós héjú kenyér, valamint nagyon finom paradicsom saláta.

A ragu tálalva

Desszertnek az Angyalok Konyhájától kapott áfonyás zabsütit fogyasztottuk. Nagyon finom, mindenki imádta! El is határoztam, hogy megszerzem a receptet (hacsak nem titkos), megsütöm és majd kirakom ide a blogra.

Áfonyás zabsüti

Ebéd után pihi és beszélgetés következett. A meleg nagyon elnyomott bennünket, nehezen szedtük össze magunkat, hogy elinduljunk az erdei sétára.

Pedig érdemes volt, ugyanis olyan szerencsében volt részünk, hogy a most nyíló jukka egyik fajtáját is megcsodálhattuk. A semmi közepén két sárgabarackfába is belebotlottunk. Igaz a barackok csak félérettek voltak, de a "vadonban" talált, általunk lerázott és összegyűjtött barackok gyerekkorunk élményeit juttatták eszünkbe és megédesítették az ízeket.

Nyíló jukkák az erdő közepén

Mátyás Bencét vette a nyakába / Szaffi mindent érdeklődve figyelt :)

A séta legvégén még betértünk Zsomáék tanyájára is, ahol állatokat is tartanak: csacsit, mangalica disznót, pulykát, csirkét. Jövőre szeretnének majd egy olyan pályázatot is elnyerni, amelynek segítségével az érdeklődők bepillantást nyerhetnek az állattartás rejtelmeibe is.

Kende friss tojásokat talált / Villám, a csacsi :)

A tanfolyam pontos helyszíne: 6070 Izsák, Matyódűlő 95., a DNS Egyesület tanyája. Jelentkezni a programra és érdeklődni róla a dnstanya@gmail.com címen lehet Harmati Zsombornál.

Tanyasi kalandok 1.
Tanyasi kalandok 2.
Tanyasi kalandok 3.

Gazpacho

Bejegyezte: Zizi dátum: 0:02 7 megjegyzés
Az elmúlt héten lehetőségem volt, hogy nagy inspirátorom, Jamie Oliver új sorozatát, a Jamie does-t végignézhessem és egy barátom jóvoltából az új könyvébe is bepillantást nyerhettem. Ez a sorozat hat részből áll és hat ország (város, tájegység) kulináris tapasztalatait gyűjti össze. Éhesen ne kezdjétek el nézni!

Az alábbi recept Jamie andalúziai látogatása során készült. Nagyon megfogott az egyszerűsége, így elhatároztam, hogy elkészítem. Jól is esett a meleg időben ezt a hideg levest kortyolgatni. A spanyolok állítólag pohárból isszák. Próbáljátok ki!

Gazpacho

Hozzávalók:
- 4-5 db paradicsom meghámozva
- fél uborka meghámozva
- 1 db piros kaliforniai paprika
- 3 gerezd fokhagyma
- kenyérbél (2 nagy szelet fehér kenyér)
- 1-1,5 dl víz
- 2 teáskanál almaecet
- só, bors
- 4 evőkanál olívaolaj

Egy nagy tálban készítsünk össze mindent: paradicsomot, uborkát meghámozva, felkockázva; paprikát felkockázva, fokhagymát felaprítva. A kenyérbelet egy kevés vízben áztassuk be, majd nyomkodjuk ki belőle a vizet és adjuk ezt is a zöldségekhez az almaecettel, olívaolajjal és a vízzel. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, majd botmixerrel pürésítsük. A végén kóstoljuk meg, ha szükséges, még ízesítsük.

Eredetileg megjelent a bezs.hu-n.

2010. július 8., csütörtök

Nyári babos ragu

Bejegyezte: Zizi dátum: 0:04 5 megjegyzés

Könnyen elkészíthető nyári étel, amely szolgálhat köretként, de ropogós kenyérrel tálalva, akár főétel is lehet. Egy pohár finom száraz fehérbor mellé és már le is nyűgöztök magunkat vagy a vendégeinket.

Nyári babos ragu

Hozzávalók:
- 1 konzerv bab (bármilyen fajta)
- 1 db piros kaliforniai paprika
- 2 nagy marék spenót vagy mángold felaprítva
- 1 db vöröshagyma
- 3 gerezd fokhagyma
- 3 db babérlevél
- 1 ág rozmaring
- só, bors
- olívaolaj
- víz

A felaprított vöröshagymát és fokhagymát olívaolajon megdinsztelem. Hozzáadom a kockára vágott kaliforniai paprikát, a lecsöpögtetett babot, babérlevelet és rozmaringot. Sózom, borsozom, majd annyi vízzel öntöm fel, hogy éppen ellepje a ragut. 8-10 perc után krémesen szaftos lesz, ekkor adom hozzá a felaprított spenótot vagy mángoldot. Ha szükséges, adok még hozzá egy kevés vizet. Néhány percig még melegen tartom, majd elzárom alatta a gázt. Ropogós héjú kenyeret adok hozzá.

Eredetileg megjelent a bezs.hu-n.

2010. július 6., kedd

Török joghurtos barackos süti és a Mezítlábas Park

Bejegyezte: Zizi dátum: 0:15 6 megjegyzés

Egy barátnőm mesélt tavasszal a Mezítlábas Parkról. Már akkor tudtam, hogy reflexológusként nekem oda el kell mennem. :) Igen, ez egy park, amin mezítláb kell végigmenni. 30 perc alatt végigjárható az ingyenes park, ami Tabajdon található Fejér megyében, Budapesttől 45 km-re. A fantasztikusan "masszírozó" séta eszünkbe juttatja gyerekkorunkat, amikor még sokat szaladgáltunk mezítláb.

A park bejáratának eligazító táblája

I.-vel és két barátunkkal szombaton látogattunk el Tabajdra. A parkból kijövet letettünk két pokrócot a fűre, elővettük a salátát, a zöldséges paradicsomos gyömbéres üvegtésztát, a ropogós kenyeret,  a finom sajtokat. Eme királyi lakomát fejeltük meg a reggel 50 perc alatt elkészült török joghurtos barackos sütivel.

A park 21 állomást tartalmazó sétaút a lábakra igen frissítő hatással van. Gyalogolhatunk igen keményen masszírozó kukorica csutkákon, dolomit köveken, fenyőtobozokon és fenyőkérgen, kavicsos patakban. A simogató, puha, hűsítő érzést is megkaphatjuk az agyagon, a homokon, a tőzegen sétálva; valamint egyensúlyozhatunk cölöpökön ugrálva és felgyorsíthatjuk lépteinket apró fehér kavicsokon, amik a napsütéses időtől felforrósodtak. Közben ne feledkezzünk meg gyönyörködni a faluban, a Vértes-hegység dimbes-dombos tájában.

A Mezítlábas Park létrehozása az Avop Leader+ Nemzeti Fejlesztési Terv keretében a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal támogatói oldalon történő pénzügyi lebonyolítása, finanszírozása mellett történt.

És akkor jöjjön a recept. Volt egy régi noteszemban egy jó kis joghurtos pite recept. Persze a noteszt siettemben nem találtam meg, így emlékezetből "összekutyultam" valamit. :) Jól sikerült!

Török joghurtos barackos süti

Hozzávalók:
(2,5 dl-es bögrét használva mércének)
- 2 bögre zsíros török joghurt
- 2 bögre liszt (fele-fele arányban tönköly fehérliszt és teljeskiörlésű tönkölybúzaliszt)
- fél bögre barna nádcukor
- fél bögre napraforgó olaj
- 1 citrom reszelt héja
- 1 db bio tojás
- csipet só
- 1 teáskanál sütőpor
- néhány szem sárgabarack kettévágva kimagozva

A tojást jól elkeverem a cukorral, majd hozzáadom az összes többi alapanyagot (mindegy a sorrend). Ruganyos tésztát kapok. A sütőformát kivajazom, kilisztezem és beleöntöm a tésztát. A barackokat a tetejére teszem és szórok rájuk egy kevés barna nádcukrot. Előmelegített sütőben 170 fokon 25-35 percig sütöm. Aranybarnára sül, a cukor kicsit karamellizálódik a barackok tetején. Hmmm, nagyon finom.

2010. július 3., szombat

Mentás zöldborsókrémleves

Bejegyezte: Zizi dátum: 12:30 4 megjegyzés

Mindig is szerettem a borsót. Akár főzelék, akár leves vagy köret készült belőle. Most egy krémlevest főztem, ami számomra egy új felhasználási módja ennek a nagyszerű zöldségnek. Mentával tettem különlegessé az ízhatást.

Mentás zöldborsókrémleves

Hozzávalók:
- 300-400 g fejtett borsó
- 2 db krumpli felkockázva
- 1-1,5 liter zöldségalaplé (vagy víz + zöldségleves kocka)
- 1 evőkanál aprított menta
- 1,5 dl zabtejszín (vagy normál főzőtejszín)
- petrezselyem
- só, bors

A borsót a krumplival, sóval, borssal felteszem főni a zöldséglében. Addig forralom, amíg a krumpli is megpuhul (kb. 10 perc). Botmixerrel pürésítem a levest, hozzáadom a tejszínt, a mentát és forralom még néhány percig. Tálaláskor petrezselymet szórok rá és fokhagymás pirítóssal eszem. 

Másnap felmelegítve egy kis kecskesajtot reszelve a tetejére mennyei volt!

Zizi próba Copyright © 2009 Girl Music is Designed by Ipietoon Sponsored by Emocutez