Pages

2011. szeptember 26., hétfő

Vigyázz, kész, főzz! - 45. forduló

Bejegyezte: Zizi dátum: 1:24


Krisztinek hála, nekem jutott az a megtisztelő feladat, hogy kijelölhetem a 45. Vigyázz, kész, főzz! témáját. Krisztitől szeptember 18-án kaptam meg a stafétát, szóval ültem egy darabig a téma kijelölésén. A témát nem volt nehéz kitalálni, viszont a kutatómunka egy kis időbe került, ugyanis egy excel táblába összegyűjtöttem az összes eddig VKF témáját, kiíróját linkkel együtt. Arra gondoltam, hogy ezentúl ezt a táblát küldené tovább mindig az, aki továbbadja a stafétát. Az új kiíró is beleírja a saját témáját, aztán továbbküldi a választottjának. Így gyorsan megtudhatjuk a korábbi témákat és nem kell egy-két órát azzal tölteni, hogy böngésszünk a neten!

Jó volt átfutni a többiek blogját, hogy lássam, eddig milyen témák bukkantak fel. Ötletesek, érdekesek, kihívást jelentők! Az első VKF-et Chili és Vanília indította el lassan öt éve, 2007 januárjában. Azóta megszakíthatatlan láncként töretlenül halad előre a virtuális kulináris játék, amely összekapcsolja azokat a blogokat és bloggereket, amelyeknél, illetve, akiknél a gasztronómia iránti szenvedély a közös. Célja az "...ötletelés, a kreativitás, a kulináris sokszínűség , a főzés, evés és ezek megosztásának öröme. Az már a praktikus hozadék, hogy egy bizonyos témában sok-sok remek receptet és ötletet gyűjthetünk össze egy helyen." - írja Zsófi blogjában.

Néhány éve felfedeztem magamnak a sütőtököt. Emlékszem, hogy gyerekként csak sült formában ettem, de már akkor is nagyon szerettem. Aztán beindult a főzési-sütési szenvedély és minden ősszel vártam a sütőtökök megjelenését a piacokon. Sokfélét készítettem belőle, ez a blogomon is látszik. Természetesen már vannak újabb ötletek, receptek, amelyeket ki szeretnék próbálni, szóval hamarosan megveszem az idei szezon első pumpkin-ját. :) Nyilván a kis bevezetőből és a képből is rájöttetek már, hogy a 45. forduló témája a sütőtök lesz. Persze azért ennél specifikusabb leszek... mivel vegetáriánus blogot írok, ezért egyértelmű, hogy vegetáriánus sütőtökös ételeket várok tőletek. Legyen az torta, keksz, tészta, leves, saláta, bármi, csak hús és hal ne kerüljön bele. Tojást, tejtermékeket használhattok, de, aki kísérletező kedvében jár és szívesen beleássa magát a témába, az küldhet vegán receptet is (külön dicséret jár érte! :))

Figyelem! A VKF-re bárki nevezhet, az is, akinek nincs blogja (ez esetben a receptet és a fotót én fogom közzétenni a blogon.)

Mivel október végén elutazom, ezért a pályaműveket (link, recept, fotó) 2011. október 31-ig várom a zizi@zizikalandjai.com email címre. 

A bejegyzéseket 2011. október 25 és 31. között tegyétek közzé a blogokon!

Fontos, hogy mivel nem tudom az összes gasztroblogot végignézni, és nem szeretném ha kimaradna valaki,  így csak annak a receptjét tudom beleírni az összefoglalóba, akik elküldik a linket vagy magát a receptet fotóval. Köszönöm!

Vigyázz, kész, főzz!


6 megjegyzés on "Vigyázz, kész, főzz! - 45. forduló"

Reni on 2011. szeptember 26. 2:37 írta...

na ez a téma nekem kihívás, ugyanis nem vagyok olyan jóban a sütőtökkel. tavaly készült sorbet, az érdekes módon nagyon ízlett, illetve étteremben ettem levest, az is bejött... lehet idén is kap esélyt :)

kämopf on 2011. szeptember 26. 2:56 írta...

hú zizi, ez szuper - én is pár éve kattantam rá a sütőtökre, de azóta töretlen a szerelem.

én már megvettem néhány napja az idei elsőt és húsos ételt terveztem belőle, de lehet, hogy módosítok és vega fogáson töröm majd a fejem :)

flatcat on 2011. szeptember 26. 3:25 írta...

Egyik kedvenc alapanyagom. :) És épp ma készülök posztolni belőle két vega fogást. :)
Szép téma, gratulálok! :)

Zita on 2011. szeptember 26. 6:13 írta...

Hajrá lányok, nagyon várom a recepteket!

Teakert on 2011. szeptember 26. 9:43 írta...

Na legalább ezzel a vkf-fel nem lesz gondom. Én off! A világba lehetni zavarni vele...egyedül parázson sütve.

Titi on 2011. szeptember 30. 6:55 írta...

Nekem nagyon tetszik a téma :) Hú, valami jót kell kitalálni, vagy többet is :)

Megjegyzés küldése

2011. szeptember 26., hétfő

Vigyázz, kész, főzz! - 45. forduló



Krisztinek hála, nekem jutott az a megtisztelő feladat, hogy kijelölhetem a 45. Vigyázz, kész, főzz! témáját. Krisztitől szeptember 18-án kaptam meg a stafétát, szóval ültem egy darabig a téma kijelölésén. A témát nem volt nehéz kitalálni, viszont a kutatómunka egy kis időbe került, ugyanis egy excel táblába összegyűjtöttem az összes eddig VKF témáját, kiíróját linkkel együtt. Arra gondoltam, hogy ezentúl ezt a táblát küldené tovább mindig az, aki továbbadja a stafétát. Az új kiíró is beleírja a saját témáját, aztán továbbküldi a választottjának. Így gyorsan megtudhatjuk a korábbi témákat és nem kell egy-két órát azzal tölteni, hogy böngésszünk a neten!

Jó volt átfutni a többiek blogját, hogy lássam, eddig milyen témák bukkantak fel. Ötletesek, érdekesek, kihívást jelentők! Az első VKF-et Chili és Vanília indította el lassan öt éve, 2007 januárjában. Azóta megszakíthatatlan láncként töretlenül halad előre a virtuális kulináris játék, amely összekapcsolja azokat a blogokat és bloggereket, amelyeknél, illetve, akiknél a gasztronómia iránti szenvedély a közös. Célja az "...ötletelés, a kreativitás, a kulináris sokszínűség , a főzés, evés és ezek megosztásának öröme. Az már a praktikus hozadék, hogy egy bizonyos témában sok-sok remek receptet és ötletet gyűjthetünk össze egy helyen." - írja Zsófi blogjában.

Néhány éve felfedeztem magamnak a sütőtököt. Emlékszem, hogy gyerekként csak sült formában ettem, de már akkor is nagyon szerettem. Aztán beindult a főzési-sütési szenvedély és minden ősszel vártam a sütőtökök megjelenését a piacokon. Sokfélét készítettem belőle, ez a blogomon is látszik. Természetesen már vannak újabb ötletek, receptek, amelyeket ki szeretnék próbálni, szóval hamarosan megveszem az idei szezon első pumpkin-ját. :) Nyilván a kis bevezetőből és a képből is rájöttetek már, hogy a 45. forduló témája a sütőtök lesz. Persze azért ennél specifikusabb leszek... mivel vegetáriánus blogot írok, ezért egyértelmű, hogy vegetáriánus sütőtökös ételeket várok tőletek. Legyen az torta, keksz, tészta, leves, saláta, bármi, csak hús és hal ne kerüljön bele. Tojást, tejtermékeket használhattok, de, aki kísérletező kedvében jár és szívesen beleássa magát a témába, az küldhet vegán receptet is (külön dicséret jár érte! :))

Figyelem! A VKF-re bárki nevezhet, az is, akinek nincs blogja (ez esetben a receptet és a fotót én fogom közzétenni a blogon.)

Mivel október végén elutazom, ezért a pályaműveket (link, recept, fotó) 2011. október 31-ig várom a zizi@zizikalandjai.com email címre. 

A bejegyzéseket 2011. október 25 és 31. között tegyétek közzé a blogokon!

Fontos, hogy mivel nem tudom az összes gasztroblogot végignézni, és nem szeretném ha kimaradna valaki,  így csak annak a receptjét tudom beleírni az összefoglalóba, akik elküldik a linket vagy magát a receptet fotóval. Köszönöm!

Vigyázz, kész, főzz!


6 megjegyzés:

  1. na ez a téma nekem kihívás, ugyanis nem vagyok olyan jóban a sütőtökkel. tavaly készült sorbet, az érdekes módon nagyon ízlett, illetve étteremben ettem levest, az is bejött... lehet idén is kap esélyt :)

    VálaszTörlés
  2. hú zizi, ez szuper - én is pár éve kattantam rá a sütőtökre, de azóta töretlen a szerelem.

    én már megvettem néhány napja az idei elsőt és húsos ételt terveztem belőle, de lehet, hogy módosítok és vega fogáson töröm majd a fejem :)

    VálaszTörlés
  3. Egyik kedvenc alapanyagom. :) És épp ma készülök posztolni belőle két vega fogást. :)
    Szép téma, gratulálok! :)

    VálaszTörlés
  4. Hajrá lányok, nagyon várom a recepteket!

    VálaszTörlés
  5. Na legalább ezzel a vkf-fel nem lesz gondom. Én off! A világba lehetni zavarni vele...egyedül parázson sütve.

    VálaszTörlés
  6. Nekem nagyon tetszik a téma :) Hú, valami jót kell kitalálni, vagy többet is :)

    VálaszTörlés

 

Zizi próba Copyright © 2009 Girl Music is Designed by Ipietoon Sponsored by Emocutez