Pages

2010. november 16., kedd

Gyömbéres avokádó krémleves

Bejegyezte: Zizi dátum: 22:20

Mindig is szerettük az avokádót, de néhány hónapja I. teljesen rákattant, így hetente legalább 4-5 db-ot megeszünk nyersen (meghámozva/kikanalazva héjából, felszeletelve, kevés olívaolajat, frissen facsart citromlevet csepegtetve rá, meg csipetnyi só, bors - hmmm, mennyei). Azt tudtátok, hogy az avokádó hihetetlenül jól lúgosítja a szervezetet? Dr. Robert O. Young, aki a pH csoda című könyvet írta, állítólag 5 db avokádót megeszik naponta!

Az avokádó nagyon tápláló, sok proteint és olajat tartalmaz (zsiradéktartalma mintegy 25%). Éretlen termése mérgezőnek számít, ezért figyeljünk oda, hogy ha keményet sikerül vennünk - itthon többnyire ilyenek kaphatók -, akkor hagyjuk a konyhapulton beérni néhány nap alatt. Akkor jó, amikor a héja elkezd feketedni és tapintásra már puha. Fogyasztásához a termést fel kell vágni, kőmagját el kell távolítani és a fűszerezés után akár ki is kanalazhatjuk a húsát. Megfőzve keserűvé válhat az íze, ezért ezt a levest csak éppen megmelegítve fogyasztjuk.

A recept az egyik kedvenc blogomról származik, David-től és Luise-tól, akik a Green Kitchen Stories-t írják. Nagyon szeretem a vegetáriánus, vegán, cukormentes ételeiket, sok inspirációt kapok írásaikból.


Gyömbéres avokádé krémleves

Hozzávalók 4 főre:
- 2 db nagyobb avokádó, kimagozva, felkockázva
- 1 db kisebb vöröshagyma, felaprítva
- 2 gerezd fokhagyma, felaprítva
- 2,5 cm hosszú gyömbér darab, meghámozva, felaprítva
- 2 db lime kifacsart leve
- egy kis darab chili, szárított vagy friss is jó, felaprítva
- só, bors
- olívaolaj
- néhány levél menta
- 4 dl víz

Egy lábosban hevítsük fel az olívaolajat, dinszteljük meg rajta a vöröshagymát, fokhagymát, chilit és a gyömbért. Vegyük le a tűzről, adjuk hozzá az avokádót, a lime levet, vizet, sózzuk, borsozzuk és botmixerrel pürésítsük krémesre. Ha túl sűrűnek találjuk, adjunk még hozzá egy kevés vizet. Tálalás előtt melegítsük fel a tűzhelyen, de vigyázzunk arra, hogy ne legyen forró. Szedjük tálkákba, locsoljuk meg egy kevés olívaolajjal és szórjunk rá néhány levél mentát. (Újramelegítve már tényleg kesernyéssé válik az íze, mi kipróbáltuk, szóval érdemes egyszerre megenni. Nyáron hűtve is nagyon finom.)


4 megjegyzés on "Gyömbéres avokádó krémleves"

Zizi on 2010. november 17. 0:54 írta...

Avocado creme soup with ginger

(Inspired by David & Luise from the blog Green Kitchen Stories - http://www.greenkitchenstories.com/)


Serves 4

You need:
- 2 bigger avocado, ripe, sliced
- 1 small onion, chopped
- 2 cloves garlic
- 2 limes' juice
- pinch of dried or fresh chili
- 2,5 cm long fresh ginger, minced
- salt, pepper
- olive oil
- some fresh mint leaves
- 4 dl water

In a pot sauté the onion, garlic, chili and ginger in the olive oil for about 3-5 minutes. Don't brown them, just sweat them. Turn off the stove then add the avocado slices, lime juice, water, salt and pepper. Puree the soup with a blender. Before serving it, heat it a little bit (for about 5 minutes).

Make sure the soup is only lukewarm not hot because avocado becomes bitter if you heat up too much. That's why you should heat this soup only once!

Rambling Tart on 2010. november 17. 11:51 írta...

Oh, I can't wait to try this, Zita! I love avocados too, but have never had them with ginger. Delicious! :-)

Zizi on 2010. november 18. 8:39 írta...

Krista,

easy recipe! Let me know how you liked it!

Rosa's Yummy Yums on 2010. november 20. 7:43 írta...

That looks delicious!

Cheers,

Rosa

Megjegyzés küldése

2010. november 16., kedd

Gyömbéres avokádó krémleves


Mindig is szerettük az avokádót, de néhány hónapja I. teljesen rákattant, így hetente legalább 4-5 db-ot megeszünk nyersen (meghámozva/kikanalazva héjából, felszeletelve, kevés olívaolajat, frissen facsart citromlevet csepegtetve rá, meg csipetnyi só, bors - hmmm, mennyei). Azt tudtátok, hogy az avokádó hihetetlenül jól lúgosítja a szervezetet? Dr. Robert O. Young, aki a pH csoda című könyvet írta, állítólag 5 db avokádót megeszik naponta!

Az avokádó nagyon tápláló, sok proteint és olajat tartalmaz (zsiradéktartalma mintegy 25%). Éretlen termése mérgezőnek számít, ezért figyeljünk oda, hogy ha keményet sikerül vennünk - itthon többnyire ilyenek kaphatók -, akkor hagyjuk a konyhapulton beérni néhány nap alatt. Akkor jó, amikor a héja elkezd feketedni és tapintásra már puha. Fogyasztásához a termést fel kell vágni, kőmagját el kell távolítani és a fűszerezés után akár ki is kanalazhatjuk a húsát. Megfőzve keserűvé válhat az íze, ezért ezt a levest csak éppen megmelegítve fogyasztjuk.

A recept az egyik kedvenc blogomról származik, David-től és Luise-tól, akik a Green Kitchen Stories-t írják. Nagyon szeretem a vegetáriánus, vegán, cukormentes ételeiket, sok inspirációt kapok írásaikból.


Gyömbéres avokádé krémleves

Hozzávalók 4 főre:
- 2 db nagyobb avokádó, kimagozva, felkockázva
- 1 db kisebb vöröshagyma, felaprítva
- 2 gerezd fokhagyma, felaprítva
- 2,5 cm hosszú gyömbér darab, meghámozva, felaprítva
- 2 db lime kifacsart leve
- egy kis darab chili, szárított vagy friss is jó, felaprítva
- só, bors
- olívaolaj
- néhány levél menta
- 4 dl víz

Egy lábosban hevítsük fel az olívaolajat, dinszteljük meg rajta a vöröshagymát, fokhagymát, chilit és a gyömbért. Vegyük le a tűzről, adjuk hozzá az avokádót, a lime levet, vizet, sózzuk, borsozzuk és botmixerrel pürésítsük krémesre. Ha túl sűrűnek találjuk, adjunk még hozzá egy kevés vizet. Tálalás előtt melegítsük fel a tűzhelyen, de vigyázzunk arra, hogy ne legyen forró. Szedjük tálkákba, locsoljuk meg egy kevés olívaolajjal és szórjunk rá néhány levél mentát. (Újramelegítve már tényleg kesernyéssé válik az íze, mi kipróbáltuk, szóval érdemes egyszerre megenni. Nyáron hűtve is nagyon finom.)


4 megjegyzés:

  1. Avocado creme soup with ginger

    (Inspired by David & Luise from the blog Green Kitchen Stories - http://www.greenkitchenstories.com/)


    Serves 4

    You need:
    - 2 bigger avocado, ripe, sliced
    - 1 small onion, chopped
    - 2 cloves garlic
    - 2 limes' juice
    - pinch of dried or fresh chili
    - 2,5 cm long fresh ginger, minced
    - salt, pepper
    - olive oil
    - some fresh mint leaves
    - 4 dl water

    In a pot sauté the onion, garlic, chili and ginger in the olive oil for about 3-5 minutes. Don't brown them, just sweat them. Turn off the stove then add the avocado slices, lime juice, water, salt and pepper. Puree the soup with a blender. Before serving it, heat it a little bit (for about 5 minutes).

    Make sure the soup is only lukewarm not hot because avocado becomes bitter if you heat up too much. That's why you should heat this soup only once!

    VálaszTörlés
  2. Oh, I can't wait to try this, Zita! I love avocados too, but have never had them with ginger. Delicious! :-)

    VálaszTörlés
  3. Krista,

    easy recipe! Let me know how you liked it!

    VálaszTörlés

 

Zizi próba Copyright © 2009 Girl Music is Designed by Ipietoon Sponsored by Emocutez