Pages

2010. január 25., hétfő

Egy hétvége képekben

Bejegyezte: Zizi dátum: 2:35
Jókat ettem, ittam, főztem, vendégeskedtem a hétvégén. Szombaton G. barátnőmnél voltunk A. barátnőmmel. Vendéglátónk nagyon finom makrélát sütött nekünk zöldségekkel és hagymás, petrezselymes krumplival. A színek önmagukért beszélnek, már sütőbe helyezés előtt csurgott a nyálunk a látványtól. :)

Előkészítve

Itt pedig az előtte, utána kép látható. :) Nem sok minden maradt a tányérunkon. A sült hagyma és paprika édessége a hal sósságával tökéletes kombinációt alkotott.

Szombaton a vendégeskedés után, este nekiálltam a briós tésztájának az összeállításához. Ez már a második próbálkozásom volt briós téren. Az első (kb. egy hónapja) nem igazán mondható sikeresnek... ehető volt, de egyáltalán nem is briós formájú, állagú és ízű. Szerintem nagyon kevés lisztet írt a recept, csodálkoztam is rajta. Nem tettem bele többet, így túl laza, folyós is maradt, képtelenség volt formázni, szuflé formában kellett megsütnöm. A második próbálkozás (új recept) sikeresebbnek mondható, ahogy a kép is igazolja. A tésztája nagyon szépen összeállt, fényes volt a vajtól, nem ragadt az edényhez. Azonban a hólyagosra dagasztással megküzdöttem. A saját erőmet vetettem be, ezért lehet, hogy mégse hozta azt a könnyű, puha hatást már kisülve a briós, amit vártam. Mindenesetre a vasárnap reggeli illat a lakásban felejthetetlen! Ízre finom volt, vajjal és lekvárral ettük reggelire.

Vasárnap ebédre pedig csicsókás laskagomba krémlevest készítettem, valamint szárított paradicsomos pok choi-os pennét. A pok choi a káposzta rokona, levele sötétzöld színű. Az íze hasonlít a kínai a kelhez, de kissé árnyaltabb és enyhén kesernyés. Nyersen is fogyasztható salátaként, de ugyanúgy elkészíthető bármilyen ételhez, mint a spenót. Nagy mennyiségben Ázsiában termesztik, 2004 óta Hollandiában is. Azóta fordul elő a termesztése máshol is Európában. Én a Csörsz utcai biopiacon jutottam hozzá kedvenc árusomnál, Mátyásnál és feleségénél Marikánál, akik elsősorban szántóföldi növényeket és zöldségeket termesztenek, valamint salátaféléket, távol-keleti salátákat.

0 megjegyzés on "Egy hétvége képekben"

Megjegyzés küldése

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Zizi próba Copyright © 2009 Girl Music is Designed by Ipietoon Sponsored by Emocutez