Pages

2012. december 13., csütörtök

Mákos guba, avagy egy régi recept nyomában

Bejegyezte: Zizi dátum: 13:36

Babett felhívása a decemberi VKF-re elindított bennem valamit: "Sokszor elfeledkezünk az egyszerű dolgokról. Szedjünk elő régi, szeretett emlékeket. Kicsit időzzünk el, gondoljunk a nagyira, anyukánkra, milyen egyszerű, mégis finom étellel várt minket, amikor gyerekek voltunk. Minden étel, amit felnőtté válásunkig ettünk, valahol a lelkünk mélyén emlékeket idéz. A karácsony a szeretet ünnepe. Emlékezzünk szeretettel kedvenc receptjeinkre.

Egyből beugrott, hogy mit fogok készíteni a felhívásra. Két hónapja hagyta itt ezt a csodálatos bolygót drága nagymamám és nagyon sokat gondolok rá azóta is. Pláne most az ünnepek közeledtével. Eszembe jut, hogy tavaly még együtt memória játékoztunk karácsonykor. Igaz minden kört én nyertem meg - nagyképűség ide vagy oda, verhetetlen vagyok memóriában :) -, de második helyen a 88 éves nagyi végzett, sokkal fiatalabbakat maga mögé utasítva! A mákos guba mindig is az ő receptje volt. Minden évben ő sütötte meg az egész családnak december 24-e estéjére.

Emlékszem, hogy gyerekkoromban nem igazán rajongtam a mák-méz párosért és ezért mindig csak néhány szem gubát (mi gubónak hívjuk :)) kaptam be, hogy megkóstoljam. Mára ez megváltozott. Néhány éve döbbentem rá, hogy mennyire finom és imádom bekapni ezeket a falatnyi golyókat, főleg, ha jó sok rajtuk a mák, amit a méz a gubákra tapaszt.

A mákos guba eredetileg karácsonyi ünnepi étel volt és abban a hiszemben sütötték, hogy a sokszemű mák sok szerencsét, sok pénzt hoz az új esztendőben. Leginkább szikkadt vizes kiflit használnak az elkészítése során, de hagyományos módon elkészítve kelt tésztából készül. A századforduló idején még a kemence földjén a kenyerek mellett sütötték, később már sütőben, tepsiben. (Forrás: Wikipédia)

A nagyim mindig kelt tésztából sütötte, ezt a receptet hoztam el nektek. Az idén karácsonykor anyával átvesszük a mákos guba készítésének stafétáját, így együtt fogjuk megsütni ezt a karácsonyi desszertet, amely mindannyiunkat a nagyira emlékeztet.

Mákos guba

Hozzávalók 2 főre:
- 20 ml langyos tej
- 1 + 5 teáskanál nádcukor
- 12 g friss élesztő
- 280 g sima liszt, szitálva
- 40 g vaj, olvasztva
- 1 db bio tojás, szétválasztva
- csipet só
- 5 evőkanál méz
- 10 evőkanál darált mák
- forró víz

A hozzávalókat egy órával a kezdés előtt tegyük szobahőmérsékletű helyre.

Az élesztőt 10 ml langyos tejben 1 teáskanál cukorral felfuttatjuk (kb. 5 perc). Egy nagy tálban a tojássárgáját 5 teáskanál cukorral és egy csipet sóval elkeverjük. Adjuk hozzá a megolvasztott vajat, majd az élesztős keveréket és a maradék langyos tejet. Adagokban adjuk hozzá az átszitált lisztet és fakanállal dolgozzuk össze a tésztát. 

Borítsuk lisztezett felületre és dagasszuk addig, amíg szép sima, fényes felületű, rugalmas tésztát kapunk (kb. 10 perc). Vajazzuk ki a tálat (amiben összekevertük a tésztát), tegyük vissza az átdagasztott tésztát, takarjuk le egy konyharuhával és hagyjuk meleg helyen kelni legalább egy órát, amíg a duplájára növekszik. 

Tépjünk le a tésztából egy darabot és lisztezett felületen és formázzunk 10 cm hosszú (kb. 2-3 cm átmérőjű) "kígyót" belőle. Ezt vágjuk kb. 2 cm hosszú darabkákra és formázzunk kis golyókat belőlük. A maradék tésztát ugyanígy dolgozzuk fel. A kis golyókat tegyük sütőpapírral bélelt tepsire, takarjuk le megint konyharuhával és kelesszük újabb 30-45 percig. 

Közben melegítsük elő a sütőt 180C fokra. Kenjük meg a golyókat (gubákat) a tojásfehérjével és süssük kb. 30-35 percig, amíg aranybarnák lesznek. Tegyük a gubákat egy tál forró vízbe és hagyjuk ázni 3-4 percig, majd szűrjük le.

A beáztatott - enyhén megpuhult - gubákat tegyük egy tálba, csurgassuk rá a mézet és szórjuk meg a darált mákkal. Jól keverjük össze egy kanállal és tálaljuk melegen.

3 megjegyzés on "Mákos guba, avagy egy régi recept nyomában"

ehran on 2012. december 13. 14:18 írta...

Egy tipp: ne vízbe, hanem vaníliás (vaníliarúddal felfőzött) tejbe áztasd a gubákat. ;)

Babette on 2012. december 16. 2:22 írta...

Köszönöm!

Zita on 2013. január 22. 12:29 írta...

Mákos Guba, Hungarian Christmas Dessert

Ingredients (serves 2)

20 ml lukewarm milk
1 + 5 tsp sugar
12 g fresh yeast
280 g all-purpose flour, sifted
40 g unsalted butter, melted
1 egg yolk
1 egg white, for the glaze
pinch of salt
5 tbsp honey
10 tbsp ground poppy seeds
boiling water

Method

Before you start making the dough, keep all the ingredients at room temperature for an hour.

In a small bowl dissolve the yeast and 1 teaspoon of sugar in 10 milliliters of lukewarm milk. Let it stand until foamy, about 5 minutes.

In a large bowl whisk the egg yolk with 5 teaspoons of sugar and a pinch of salt. Then add the melted butter. Add the yeast mixture and the remaining lukewarm milk. Gradually add the flour and use a wooden spoon to combine the dough. When the dough holds together, it is ready for kneading.

Turn the dough out onto a well-floured surface and knead until smooth, shiny and elastic (about 10 minutes). Place the dough in a buttered bowl, turning to coat evenly with butter. Cover with a tea towel and let it rise in a warm place for an hour, until it’s almost doubled in size.

Pinch a small piece from the dough and on the floured surface roll it out (with your hands and palms) to form a 10 cm-long rope (diameter 2-3 cm). Repeat with the remaining dough. Cut each rope into small (2 cm long) pieces and form them into small balls with your hands. Place them on a baking sheet, cover with a tea towel and let them rise again for 30-45 minutes.

Preheat the oven to 180°C (350°F). Brush the balls with the remaining egg white. Bake until golden brown for about 30 to 35 minutes.

Place the baked balls in a heat-proof bowl and add in boiling water, just enough to cover. Let them soak for 3 to 4 minutes, then drain.

Place the balls in a serving bowl, pour honey over them and sprinkle with poppy seeds. Mix with a spoon and serve warm.

Megjegyzés küldése

3 megjegyzés:

  1. Egy tipp: ne vízbe, hanem vaníliás (vaníliarúddal felfőzött) tejbe áztasd a gubákat. ;)

    VálaszTörlés
  2. Mákos Guba, Hungarian Christmas Dessert

Zizi próba Copyright © 2009 Girl Music is Designed by Ipietoon Sponsored by Emocutez