Pages

2012. július 12., csütörtök

Citromfüves sárgabarack "calippo"

Bejegyezte: Zizi dátum: 23:29

Ma reggelre lecsökkent a lakás hőmérséklete 29C fokra. Hurrá!!! Igen, hurrá. 33C fokhoz képest már ez is valami. Egyre többet fordulok meg újra a konyhában. Na a sütőt még nem kapcsoltam be, de főztem már vacsorát a héten és desszert is került az asztalra. Nem más, mint jégkrém. Egy nagyon egyszerű változat. Vizes alapú és ezen kívül még három alapanyag került bele. Elég lett volna kettő is, ha a barackok még érettebbek és édesebbek lettek volna. 

Barack az alap, ezt párosítottam citromfűvel és egy kevés juharsziruppal. A citromfű csipkézett levelei fűszeresek és nevéből adódóan citrom illatúak. Imádom megdörzsölni az ujjaimmal, majd öt percen át szagolgatni. Nálam a beszerzési forrás a Lecsós Kerti szomszédság volt. Judit termeszti parcelláján és az engedélyével szedtem nála néhány szálat. (Köszi, Judit! :)). Ha egyáltalán nem jutunk hozzá, helyettesítsük friss mentával. Azzal is nagyon finom (tavaly már készítettem egy ilyen párosítású desszertet).

Ez valóban egy könnyű, frissítő jégkrém. Tényleg olyan, mint a calippo. Igaz évekkel ezelőtt nyaltam utoljára, de az a kevés emlék, ami megmaradt róla, az az, hogy frissítő hatású, gyümölcsös és enyhén savanykás.

(Praliné Zsuzsinál láttam calippo formát, ő a Tschibo-ban vette. Eszköz híján nálam normál jégkrémek készültek. Forma: innen.)

Citromfüves sárgabarack "calippo"

Hozzávalók 4 db jégkrémhez:
- 400 g sárgabarack, kimagozva
- 125 ml víz
- 8 levél citromfű
- 1 evőkanál juharszirup (elhagyható, ha a barackok nagyon édesek, de helyettesíthető mézzel, rizs- vagy malátasziruppal)

A hozzávalókat turmixoljuk össze és öntsük a formákba. Helyezzünk mindegyikbe pálcikát - díszíthetjük egy-egy citromfű levéllel a jégkrémeket - és tegyük mélyhűtőbe kb. 2 órára, amíg megszilárdulnak.

Egy forró reggelen, akár a reggelink is lehet. Sárgabarack smoothie helyett fogyasszunk jégkrémet. Bűntudat nélkül... :)

1 megjegyzés on "Citromfüves sárgabarack "calippo""

Zita on 2012. szeptember 6. 3:50 írta...

Lemon Balm Apricot "Calippo"

Ingredients (for 4 popsicles)

- 400 g apricot, pitted
- 125 ml water
- 8 leaves of lemon balm
- 1 tablespoon maple syrup (optional)

Method

Place all ingredients in a blender and process for 5 minutes, until smooth. Pour into popsicle molds, insert sticks and freeze until solid (about 2 hours).

Megjegyzés küldése

1 megjegyzés:

  1. Lemon Balm Apricot "Calippo"

    Ingredients (for 4 popsicles)

    - 400 g apricot, pitted
    - 125 ml water
    - 8 leaves of lemon balm
    - 1 tablespoon maple syrup (optional)

    Method

    Place all ingredients in a blender and process for 5 minutes, until smooth. Pour into popsicle molds, insert sticks and freeze until solid (about 2 hours).

    VálaszTörlés

Zizi próba Copyright © 2009 Girl Music is Designed by Ipietoon Sponsored by Emocutez