Pages

2012. február 25., szombat

Kesudió krémsajt + a harmadik hét cukor nélkül

Bejegyezte: Zizi dátum: 11:50

A kihívás harmadik hete jól telt, néha vágyakoztunk édesség után, de azért tudtuk tartani magunkat. I. maradt vegetáriánus, én azonban a cukormentesség mellé bevállaltam a vegán étkezést is. Vegetáriánusból vegánba átlépni nem nehéz, csak arra kellett figyelnem, hogy ha veszek valamit, akkor alaposan elolvassam az összetevőket, hogy nincs-e benne állati eredetű élelmiszer. Igen, ennyire keményen tartom a diétát, igyekszem odafigyelni ezekre az "apróságokra" is.

Bevallom még a növényi sajtra is rávetemedtem... vegán barátaim javasolták, hogy próbáljak ki egy görög fajtát, ami állítólag (végre) jó ízű is, magában is fogyasztható és jól lehet reszelni is. A natúr ízű Viofast "sajtot" próbáltam ki. Ízre tényleg OK (magában és ételekre reszelve, olvasztva is), ami egy kicsit zavart, az az összetevőkben lévő E1450, E1404 és E452.

Utánanéztem, hogy mit is ettem pontosan. Az E1450 keményítő-nátrium-oktenil-szukcinát (ajaj!), ami állítólag veszélytelen; bekerül a szénhidrát anyagcserénkbe. Az E1404 oxidált keményítő, szintén ugyanaz vonatkozik rá, mint az E1450-re. Az E452 pedig egy polifoszfát fajta, szintén veszélytelennek számít és ömlesztett sajtok (+ készítményei), húskészítmények, desszertek és fagylalt készítéséhez is felhasználják. (Köszönet az infókért a Tudatos Vásárlónak.) Szinte hihetetlen, hogy ezekből az anyagokból "sajtok" és egyéb élelmiszerek készülnek. Nincs benne tej (tehén- vagy kecsketej), mégis sajtnak van eladva és sajtként fogyasztja az ember... Elgondolkodtató!

A fotón látható "krémsajt" azonban csak természetes anyagokból készült. Felhasználhatjuk szendvicsek készítéséhez vagy kenhetjük pirított kenyérkockákra, krékerre, de akár zöldségeket - répát, paprikát, uborkát, stb. - is mártogathatunk bele. Gyorsan készen van, a kesudió áztatását leszámítva, csak egy erős aprítógépre van szükségünk az elkészítéséhez.

A recept megint Maria-tól származik, akinek a blogja sokat segít a cukormentes hónap alatt. Rengeteg vegán, cukormentes receptje van és inspiráló bejegyzései, amelyek tartják bennem a lelket! :)


Kesudió krémsajt

Hozzávalók:
- 250 g kesudió, beáztatva egy éjszakára, majd lecsöpögtetve
- 100 ml rizstej (zabtej, szójatej is használható helyette)
- 1 db citrom reszelt héja
- 1/2 citrom kifacsart leve
- 1 teáskanál köménymag, száraz serpenyőben 4-5 perc alatt megpirítva
- 1-2 teáskanál só
- bors

Tegyük az összes hozzávalót az aprítógépbe és aprítsuk addig, amíg sima, krémes, kenhető állagú lesz. Kóstoljuk meg és ízlés szerint adjunk még hozzá citromlevet, sót, borsot, ha szükséges.


További cukormentes vegán receptekért katt ide.


2 megjegyzés on "Kesudió krémsajt + a harmadik hét cukor nélkül"

Eszti on 2012. február 28. 1:15 írta...

Nagyon jó a krém, és az E-számokkal kapcsolatos infók is. Fogom használni az E-szám keresőt a Tudatos vásárlón. Hasznos!

Zizi on 2012. április 24. 5:21 írta...

Cashew Cream Cheese

Ingredients (serves 4)

- 250 g cashew, soaked for a minimum of 4 hours or over-night, then drained
- 100 ml rice milk (you can substitute with oat-, almond- or soy milk)
- grated zest of 1 lemon
- juice of 1/2 lemon
- 1 teaspoon cumin, toasted for 4-5 minutes in a non-stick pan
- 1-2 teaspoon salt
- pepper

Method

Place all the ingredients in a food processor and blend on high until smooth and creamy. Season it to your taste. Serve with crackers, vegetables or toasted bread.

Megjegyzés küldése

2012. február 25., szombat

Kesudió krémsajt + a harmadik hét cukor nélkül


A kihívás harmadik hete jól telt, néha vágyakoztunk édesség után, de azért tudtuk tartani magunkat. I. maradt vegetáriánus, én azonban a cukormentesség mellé bevállaltam a vegán étkezést is. Vegetáriánusból vegánba átlépni nem nehéz, csak arra kellett figyelnem, hogy ha veszek valamit, akkor alaposan elolvassam az összetevőket, hogy nincs-e benne állati eredetű élelmiszer. Igen, ennyire keményen tartom a diétát, igyekszem odafigyelni ezekre az "apróságokra" is.

Bevallom még a növényi sajtra is rávetemedtem... vegán barátaim javasolták, hogy próbáljak ki egy görög fajtát, ami állítólag (végre) jó ízű is, magában is fogyasztható és jól lehet reszelni is. A natúr ízű Viofast "sajtot" próbáltam ki. Ízre tényleg OK (magában és ételekre reszelve, olvasztva is), ami egy kicsit zavart, az az összetevőkben lévő E1450, E1404 és E452.

Utánanéztem, hogy mit is ettem pontosan. Az E1450 keményítő-nátrium-oktenil-szukcinát (ajaj!), ami állítólag veszélytelen; bekerül a szénhidrát anyagcserénkbe. Az E1404 oxidált keményítő, szintén ugyanaz vonatkozik rá, mint az E1450-re. Az E452 pedig egy polifoszfát fajta, szintén veszélytelennek számít és ömlesztett sajtok (+ készítményei), húskészítmények, desszertek és fagylalt készítéséhez is felhasználják. (Köszönet az infókért a Tudatos Vásárlónak.) Szinte hihetetlen, hogy ezekből az anyagokból "sajtok" és egyéb élelmiszerek készülnek. Nincs benne tej (tehén- vagy kecsketej), mégis sajtnak van eladva és sajtként fogyasztja az ember... Elgondolkodtató!

A fotón látható "krémsajt" azonban csak természetes anyagokból készült. Felhasználhatjuk szendvicsek készítéséhez vagy kenhetjük pirított kenyérkockákra, krékerre, de akár zöldségeket - répát, paprikát, uborkát, stb. - is mártogathatunk bele. Gyorsan készen van, a kesudió áztatását leszámítva, csak egy erős aprítógépre van szükségünk az elkészítéséhez.

A recept megint Maria-tól származik, akinek a blogja sokat segít a cukormentes hónap alatt. Rengeteg vegán, cukormentes receptje van és inspiráló bejegyzései, amelyek tartják bennem a lelket! :)


Kesudió krémsajt

Hozzávalók:
- 250 g kesudió, beáztatva egy éjszakára, majd lecsöpögtetve
- 100 ml rizstej (zabtej, szójatej is használható helyette)
- 1 db citrom reszelt héja
- 1/2 citrom kifacsart leve
- 1 teáskanál köménymag, száraz serpenyőben 4-5 perc alatt megpirítva
- 1-2 teáskanál só
- bors

Tegyük az összes hozzávalót az aprítógépbe és aprítsuk addig, amíg sima, krémes, kenhető állagú lesz. Kóstoljuk meg és ízlés szerint adjunk még hozzá citromlevet, sót, borsot, ha szükséges.


További cukormentes vegán receptekért katt ide.


2 megjegyzés:

  1. Nagyon jó a krém, és az E-számokkal kapcsolatos infók is. Fogom használni az E-szám keresőt a Tudatos vásárlón. Hasznos!

    VálaszTörlés
  2. Cashew Cream Cheese

    Ingredients (serves 4)

    - 250 g cashew, soaked for a minimum of 4 hours or over-night, then drained
    - 100 ml rice milk (you can substitute with oat-, almond- or soy milk)
    - grated zest of 1 lemon
    - juice of 1/2 lemon
    - 1 teaspoon cumin, toasted for 4-5 minutes in a non-stick pan
    - 1-2 teaspoon salt
    - pepper

    Method

    Place all the ingredients in a food processor and blend on high until smooth and creamy. Season it to your taste. Serve with crackers, vegetables or toasted bread.

    VálaszTörlés

 

Zizi próba Copyright © 2009 Girl Music is Designed by Ipietoon Sponsored by Emocutez