Pages

2011. június 29., szerda

Marokkói quinoa saláta

Bejegyezte: Zizi dátum: 2:54

Szombaton egész délelőtt sütöttem, ribizlis rebarbara muffint és cseresznyés galette-t (ennek még jövök a receptjével), hogy a délutáni vendégségbe tudjunk mit magunkkal vinni Gödre. Miután minden süti az utolsó morzsáig elfogyott, kisétáltunk a Duna partra. A hűvös szélben jól esett a nyári nap melengető sugarait a bőrünkön át érezni és egy kis D vitamint magunkba szívni. 

Vacsorára a sok süti után egy nagy adag zöldséges tálat készítettünk azokból a finom ropogós bio zöldségekből, amelyeket aznap reggel a piacon vettünk. Minden volt a tányéron, ami szem-szájnak ingere: bébi céklalevél saláta, paprika, uborka, paradicsom, csírák, újhagyma, kecskesajtos pirítós, na és egy kis avokádó olívaolajjal és citromlével meglocsolva.

A vasárnapot egy jó kis korai (reggel 8 órás) kihívással indítottuk. Friss mézes meggy juiccal kezdtünk, majd eltekertünk az Astoriánál lévő Bikram Jógastúdióba, hogy részt vegyünk a harmadik szülinapjuk alkalmából tartott egyik ingyenes órájukon. Én már voltam korábban is bikram jógázni, I. viszont nem. A jóga különlegessége, hogy az egymásra épülő 26 gyakorlatból álló sorozatot 38-40 fokos teremben csinálják az emberek végig. Mondtam I.-nek, hogy ha megszédül, esetleg kimerül, nyugodtan üljön vagy feküdjön le és szusszanjon egy keveset. Becsületesen végigcsinálta a gyakorlatokat, de elmondása szerint volt olyan pillanata, amikor úgy érezte, kimegy a teremből. A végén mondtam neki, hogy figyelje meg, tusoláskor érezni fogja, hogy kis apró endorfinok rohangálnak a feje körül, annyira büszke lesz magára, hogy ezt a kemény edzést végigcsinálta. Így is volt... endorfinok megjelentek, ugrándoztak, mi pedig úgy döntöttünk bérletet veszünk és rendszeresen fogunk járni jógázni!

Egyértelmű volt, hogy egy ilyen testet-lelket megmozgató edzés után valami táplálóra és vitamindúsra volt szükségünk. Így megint a fehérjében gazdag quinoa-hoz fordultam és egy újabb saláta született belőle. Szerelembe estem a quinoa-val, szóval ne lepődjetek meg, ha sok ilyen recept lesz mostanában a blogomon. Próbáljátok ki, tényleg nagyon finom és végtelen lehetőség áll a rendelkezésünkre az elkészítését illetően. Én most egy marokkói zöldséges változatot készítettem.

Recept a Green Kitchen Stories-tól.

Marokkói quinoa saláta

Hozzávalók 2 főre:
- 2 kisebb cukkini, vékony (kb. 3 mm vastag) kör szeletekre vágva
- 1 kisebb padlizsán, vékony (kb. 3 mm vastag) kör szeletekre vágva
- 2 gerezd fokhagyma, apróra vágva
- 1 bögre quinoa
- 1/2 citrom frissen facsart leve
- 2 teáskanál fahéj
- 6 szál koriander, levelei felaprítva
- 6 szál menta, levelei felaprítva
- 2 evőkanál mazsola
- 1 bögre mandula, mandulaszemek hosszában félbe vágva
- 2 db avokádó, meghámozva, kimagozva, felkockázva
- 4 szál újhagyma, felaprítva
- só, bors
- olívaolaj

A felkarikázott cukkinit és padlizsánt grill serpenyőben vagy sütőpapírral bélelt tepsiben süssük meg (kb. 170 fokos sütőben).  Pirítsuk mindkét oldalukon kb. 3-4 percig. Tegyük a megpirult szeleteket egy tálba, szórjuk meg a fokhagymával, sóval, borssal, locsoljuk meg 4 evőkanál olívaolajjal és tegyük félre.

A hosszában félbe vágott mandulát száraz serpenyőben pirítsuk meg kb. 8 perc alatt. Sózzuk meg és tegyük félre.

Közben az egy bögre quinoa-t kétszeres mennyiségű sós vízben  a fahéjat is hozzáadva főzzük meg 10-15 perc alatt. Öntsük rá a citromlevet, adjuk hozzá a mazsolát, a felaprított koriandert, mentát és villával jól keverjük át, majd tegyük félre. Vegyünk elő kis tálkákat és tegyünk mindegyikbe egy-egy adagot a quinoa-ból, a marinált cukkiniből és padlizsánból, az újhagymából, az avokádóból és a sós mandulából. Locsoljuk meg egy kevés olívaolajjal és tálaljuk citrommal.

5 megjegyzés on "Marokkói quinoa saláta"

Anonymous írta...

Megint olyan szép képeket csináltál, az elsőről azt hittem, hogy Marokkóban készült heh :) Ahh bikram jóga, az nagyon jóó, én is jógázom, bár még a bikramot nem próbáltam, majd egyszer :) Megint a kedvenc alapanyagaimból főzőcskéztél. Bátran ki lehet jelenteni, hogy abszolút megállja a helyét edzés utáni kajának, nagyon egészséges. Vennem kell egy új szűrőt a quinoának, mert nemrég kilyukadt ami volt, aztán ki is próbálom a receptet :) @zsukam

krasziboszi on 2011. június 29. 4:29 írta...

Zseniális ez a kép a zöldséges tálról!

Rambling Tart on 2011. június 29. 20:35 írta...

I soooooo love that picture of the lake, Zita!! I could sit and stare at that view for ages. :-)

Zizi on 2011. augusztus 29. 6:10 írta...

Moroccan quinoa salad

(recipe from Green Kitchen Stories - http://www.greenkitchenstories.com/)

Ingredients:
- 2 smaller zucchini, cut in 3 mm thick slices
- 1 eggplant, cut in 3 mm thick slices
- 2 cloves garlic, chopped
- 1 cup quinoa
- 1/2 lemon's freshly squeezed juice
- 2 teaspoon cinnamon
- 1 small (6 pieces) bunch of coriander, leaves chopped
- 1 small (6 pieces) bunch of mint, leaves chopped
- 2 tablepsoon raisins
- 1 cup almond, divided in half (lengthwise)
- 2 avocados, pitted, peeled and cut into 2 cm squares
- 4 pieces of spring onions, chopped
- salt, pepper
- olive oil

Start by roasting the eggplant and zucchini slices. Line a baking sheet with parchment paper and roast the slices at 170C (350F) for 3-4 minutes on each side. Put them in a bowl and drizzle with olive oil, add garlic and salt and set aside.

Roast the almonds in a dry pan on medium heat for 8 minutes. Turn off the heat, salt the almonds and set aside.

Cook the 1 cup quinoa in 2 cups salted water. Also add the cinnamon to the water. When it's done, drain if it's necessary, and set aside to cool off. Add lemon juice, raisins, chopped coriander, mint and toss it around until everything is mixed. Serve the dish in bowls: quinoa with marinated vegetables, spring onions, avocado and roasted almonds. Drizzle with olive oil and more lemon juice.

Megjegyzés küldése

2011. június 29., szerda

Marokkói quinoa saláta

Szombaton egész délelőtt sütöttem, ribizlis rebarbara muffint és cseresznyés galette-t (ennek még jövök a receptjével), hogy a délutáni vendégségbe tudjunk mit magunkkal vinni Gödre. Miután minden süti az utolsó morzsáig elfogyott, kisétáltunk a Duna partra. A hűvös szélben jól esett a nyári nap melengető sugarait a bőrünkön át érezni és egy kis D vitamint magunkba szívni. 

Vacsorára a sok süti után egy nagy adag zöldséges tálat készítettünk azokból a finom ropogós bio zöldségekből, amelyeket aznap reggel a piacon vettünk. Minden volt a tányéron, ami szem-szájnak ingere: bébi céklalevél saláta, paprika, uborka, paradicsom, csírák, újhagyma, kecskesajtos pirítós, na és egy kis avokádó olívaolajjal és citromlével meglocsolva.

A vasárnapot egy jó kis korai (reggel 8 órás) kihívással indítottuk. Friss mézes meggy juiccal kezdtünk, majd eltekertünk az Astoriánál lévő Bikram Jógastúdióba, hogy részt vegyünk a harmadik szülinapjuk alkalmából tartott egyik ingyenes órájukon. Én már voltam korábban is bikram jógázni, I. viszont nem. A jóga különlegessége, hogy az egymásra épülő 26 gyakorlatból álló sorozatot 38-40 fokos teremben csinálják az emberek végig. Mondtam I.-nek, hogy ha megszédül, esetleg kimerül, nyugodtan üljön vagy feküdjön le és szusszanjon egy keveset. Becsületesen végigcsinálta a gyakorlatokat, de elmondása szerint volt olyan pillanata, amikor úgy érezte, kimegy a teremből. A végén mondtam neki, hogy figyelje meg, tusoláskor érezni fogja, hogy kis apró endorfinok rohangálnak a feje körül, annyira büszke lesz magára, hogy ezt a kemény edzést végigcsinálta. Így is volt... endorfinok megjelentek, ugrándoztak, mi pedig úgy döntöttünk bérletet veszünk és rendszeresen fogunk járni jógázni!

Egyértelmű volt, hogy egy ilyen testet-lelket megmozgató edzés után valami táplálóra és vitamindúsra volt szükségünk. Így megint a fehérjében gazdag quinoa-hoz fordultam és egy újabb saláta született belőle. Szerelembe estem a quinoa-val, szóval ne lepődjetek meg, ha sok ilyen recept lesz mostanában a blogomon. Próbáljátok ki, tényleg nagyon finom és végtelen lehetőség áll a rendelkezésünkre az elkészítését illetően. Én most egy marokkói zöldséges változatot készítettem.

Recept a Green Kitchen Stories-tól.

Marokkói quinoa saláta

Hozzávalók 2 főre:
- 2 kisebb cukkini, vékony (kb. 3 mm vastag) kör szeletekre vágva
- 1 kisebb padlizsán, vékony (kb. 3 mm vastag) kör szeletekre vágva
- 2 gerezd fokhagyma, apróra vágva
- 1 bögre quinoa
- 1/2 citrom frissen facsart leve
- 2 teáskanál fahéj
- 6 szál koriander, levelei felaprítva
- 6 szál menta, levelei felaprítva
- 2 evőkanál mazsola
- 1 bögre mandula, mandulaszemek hosszában félbe vágva
- 2 db avokádó, meghámozva, kimagozva, felkockázva
- 4 szál újhagyma, felaprítva
- só, bors
- olívaolaj

A felkarikázott cukkinit és padlizsánt grill serpenyőben vagy sütőpapírral bélelt tepsiben süssük meg (kb. 170 fokos sütőben).  Pirítsuk mindkét oldalukon kb. 3-4 percig. Tegyük a megpirult szeleteket egy tálba, szórjuk meg a fokhagymával, sóval, borssal, locsoljuk meg 4 evőkanál olívaolajjal és tegyük félre.

A hosszában félbe vágott mandulát száraz serpenyőben pirítsuk meg kb. 8 perc alatt. Sózzuk meg és tegyük félre.

Közben az egy bögre quinoa-t kétszeres mennyiségű sós vízben  a fahéjat is hozzáadva főzzük meg 10-15 perc alatt. Öntsük rá a citromlevet, adjuk hozzá a mazsolát, a felaprított koriandert, mentát és villával jól keverjük át, majd tegyük félre. Vegyünk elő kis tálkákat és tegyünk mindegyikbe egy-egy adagot a quinoa-ból, a marinált cukkiniből és padlizsánból, az újhagymából, az avokádóból és a sós mandulából. Locsoljuk meg egy kevés olívaolajjal és tálaljuk citrommal.

5 megjegyzés:

  1. Megint olyan szép képeket csináltál, az elsőről azt hittem, hogy Marokkóban készült heh :) Ahh bikram jóga, az nagyon jóó, én is jógázom, bár még a bikramot nem próbáltam, majd egyszer :) Megint a kedvenc alapanyagaimból főzőcskéztél. Bátran ki lehet jelenteni, hogy abszolút megállja a helyét edzés utáni kajának, nagyon egészséges. Vennem kell egy új szűrőt a quinoának, mert nemrég kilyukadt ami volt, aztán ki is próbálom a receptet :) @zsukam

    VálaszTörlés
  2. Zseniális ez a kép a zöldséges tálról!

    VálaszTörlés
  3. Zseniális ez a kép a zöldséges tálról!

    VálaszTörlés
  4. I soooooo love that picture of the lake, Zita!! I could sit and stare at that view for ages. :-)

    VálaszTörlés
  5. Moroccan quinoa salad

    (recipe from Green Kitchen Stories - http://www.greenkitchenstories.com/)

    Ingredients:
    - 2 smaller zucchini, cut in 3 mm thick slices
    - 1 eggplant, cut in 3 mm thick slices
    - 2 cloves garlic, chopped
    - 1 cup quinoa
    - 1/2 lemon's freshly squeezed juice
    - 2 teaspoon cinnamon
    - 1 small (6 pieces) bunch of coriander, leaves chopped
    - 1 small (6 pieces) bunch of mint, leaves chopped
    - 2 tablepsoon raisins
    - 1 cup almond, divided in half (lengthwise)
    - 2 avocados, pitted, peeled and cut into 2 cm squares
    - 4 pieces of spring onions, chopped
    - salt, pepper
    - olive oil

    Start by roasting the eggplant and zucchini slices. Line a baking sheet with parchment paper and roast the slices at 170C (350F) for 3-4 minutes on each side. Put them in a bowl and drizzle with olive oil, add garlic and salt and set aside.

    Roast the almonds in a dry pan on medium heat for 8 minutes. Turn off the heat, salt the almonds and set aside.

    Cook the 1 cup quinoa in 2 cups salted water. Also add the cinnamon to the water. When it's done, drain if it's necessary, and set aside to cool off. Add lemon juice, raisins, chopped coriander, mint and toss it around until everything is mixed. Serve the dish in bowls: quinoa with marinated vegetables, spring onions, avocado and roasted almonds. Drizzle with olive oil and more lemon juice.

    VálaszTörlés

Zizi próba Copyright © 2009 Girl Music is Designed by Ipietoon Sponsored by Emocutez