Pages

2011. június 6., hétfő

Hűsítő fahéjas meggy turmix

Bejegyezte: Zizi dátum: 23:30

Nagyon vártam már a nyarat, amikor korlátlanul válogathatunk a sok színes zöldségből és gyümölcsből. Igaz, ezek is időszakosak, és nem egész nyáron át kényeztetnek minket... de sokkal jobb dolgunk van, mint télen, ugye?

Néhány éve már csak gyümölcsöt fogyasztunk reggelire és tízóraira (kivéve a hétvégéket, amikor több időnk van és sütök mondjuk valamilyen palacsintát). A gyümölcs ugyanis élénkít, frissít, a gabona táplál, a zöldség pedig tisztít, s ez határozza meg az egy napon belüli fogyasztási sorrendjüket is, tehát reggel és délben gyümölcsöket, déltől estig pedig inkább zöldségféléket érdemes fogyasztanunk. A gyümölcsöknek csodálatos regeneráló hatásuk van, nálunk mindenképpen pozitív hatása lett, hogy bevezettük mindennapi gyakorlatként a délelőtti gyümölcsfogyasztást. 

Az is fontos, hogy egyszerre egyféle gyümölcsöt fogyasszunk, két gyümölcsétkezés között pedig tartsunk legalább fél, de inkább egy óra szünetet (természetesen nálam is előfordul alkalmanként, hogy többféle gyümölcsöt fogyasztok egyszerre, de gyümölcssalátát nem szoktam enni). Erre azért van szükség, mert minden gyümölcsnek más a cukortartalma, ezáltal az emésztési ideje is. Minél többfélét keverünk össze, annál tovább tart a megemésztése, puffadást okozhat, alkohol képződik a szervezetben. Segítenek a természetes erjedésgátló fűszerek (fahéj, gyömbér, szerecsendió, szegfűszeg, kömény, ánizs, pirospaprika), ezek segítségével elkerülhető a puffasztó érzés, amit egy magas cukortartalmú gyümölcs, például a dinnye okozhat. Én már ettem görögdinnyét fahéjjal megszórva, mennyei! Próbáljátok majd ki, ha szezonja lesz.

A hosszú táplálkozási útmutató után, belevágok a receptbe. Itt vagytok még? :) Nem tudom a mait minek nevezzem? Smoothie, koktél, turmix? Bármi is legyen, nagyon finom. Ha a meggymagozást nem számolom, akkor öt perc alatt elkészíthető. Múlt vasárnap ez volt a frissítő reggelink... palacsinta helyett. 

Fahéjas meggy turmix

Hozzávalók:
- 400 g meggy (édesebb fajta), kimagozva
- 2-3 dl hideg víz
- 1 teáskanál fahéj
- 1 teáskanál méz

A hozzávalókat tegyük a turmixgépbe, turmixoljuk 5 percig. Ha túl sűrűnek találjuk, hígítsuk még egy kevés vízzel. Öntsük poharakba és azonnal fogyasszuk.


4 megjegyzés on "Hűsítő fahéjas meggy turmix"

Zizi on 2011. június 7. 0:44 írta...

Cooling cinnamon cherry smoothie

Ingredients
- 400 g cherries, pitted
- 20-30 ml cold water
- 1 teaspoon cinnamon
- 1 teaspoon honey

Place all ingredients in a blender and process until smooth. If you find it too thick, add more water. Pour into prepared glasses and drink your liquid breakfast!

Delish on 2011. június 7. 11:15 írta...

jo nagyon! gondolom hozzaszokas kerdese, bar en nem igazan tudom elkepzelni, hogy egy ilyen smoothie-val elutom a reggeli farkasehsegemet :)nekem ez max a zabkasa elott johet, de helyette nem.

Zizi on 2011. június 8. 3:20 írta...

Delish!

Ízlések és pofonok! :) Ez nálam is az első reggeli, aztán a délelőtt folyamán még van gyümölcs (már nem lé formájában), tea, víz. Hidd el, meg lehet szokni. Egy idő után már nem leszel éhes csak gyümölcs fogyasztásától! :)

Stendie on 2012. szeptember 12. 8:17 írta...

Ezzel azért vitatkoznék, mindenkinek nem tesz jót az éhezés, alkat kérdése. Pl. én is rengeteget eszem reggel, kicsit kevesebbet délben, és szinte semmit este. Meg is halnék, ha ennyivel kellene beérnem reggelire :))

Megjegyzés küldése

2011. június 6., hétfő

Hűsítő fahéjas meggy turmix


Nagyon vártam már a nyarat, amikor korlátlanul válogathatunk a sok színes zöldségből és gyümölcsből. Igaz, ezek is időszakosak, és nem egész nyáron át kényeztetnek minket... de sokkal jobb dolgunk van, mint télen, ugye?

Néhány éve már csak gyümölcsöt fogyasztunk reggelire és tízóraira (kivéve a hétvégéket, amikor több időnk van és sütök mondjuk valamilyen palacsintát). A gyümölcs ugyanis élénkít, frissít, a gabona táplál, a zöldség pedig tisztít, s ez határozza meg az egy napon belüli fogyasztási sorrendjüket is, tehát reggel és délben gyümölcsöket, déltől estig pedig inkább zöldségféléket érdemes fogyasztanunk. A gyümölcsöknek csodálatos regeneráló hatásuk van, nálunk mindenképpen pozitív hatása lett, hogy bevezettük mindennapi gyakorlatként a délelőtti gyümölcsfogyasztást. 

Az is fontos, hogy egyszerre egyféle gyümölcsöt fogyasszunk, két gyümölcsétkezés között pedig tartsunk legalább fél, de inkább egy óra szünetet (természetesen nálam is előfordul alkalmanként, hogy többféle gyümölcsöt fogyasztok egyszerre, de gyümölcssalátát nem szoktam enni). Erre azért van szükség, mert minden gyümölcsnek más a cukortartalma, ezáltal az emésztési ideje is. Minél többfélét keverünk össze, annál tovább tart a megemésztése, puffadást okozhat, alkohol képződik a szervezetben. Segítenek a természetes erjedésgátló fűszerek (fahéj, gyömbér, szerecsendió, szegfűszeg, kömény, ánizs, pirospaprika), ezek segítségével elkerülhető a puffasztó érzés, amit egy magas cukortartalmú gyümölcs, például a dinnye okozhat. Én már ettem görögdinnyét fahéjjal megszórva, mennyei! Próbáljátok majd ki, ha szezonja lesz.

A hosszú táplálkozási útmutató után, belevágok a receptbe. Itt vagytok még? :) Nem tudom a mait minek nevezzem? Smoothie, koktél, turmix? Bármi is legyen, nagyon finom. Ha a meggymagozást nem számolom, akkor öt perc alatt elkészíthető. Múlt vasárnap ez volt a frissítő reggelink... palacsinta helyett. 

Fahéjas meggy turmix

Hozzávalók:
- 400 g meggy (édesebb fajta), kimagozva
- 2-3 dl hideg víz
- 1 teáskanál fahéj
- 1 teáskanál méz

A hozzávalókat tegyük a turmixgépbe, turmixoljuk 5 percig. Ha túl sűrűnek találjuk, hígítsuk még egy kevés vízzel. Öntsük poharakba és azonnal fogyasszuk.


4 megjegyzés:

  1. Cooling cinnamon cherry smoothie

    Ingredients
    - 400 g cherries, pitted
    - 20-30 ml cold water
    - 1 teaspoon cinnamon
    - 1 teaspoon honey

    Place all ingredients in a blender and process until smooth. If you find it too thick, add more water. Pour into prepared glasses and drink your liquid breakfast!

    VálaszTörlés
  2. jo nagyon! gondolom hozzaszokas kerdese, bar en nem igazan tudom elkepzelni, hogy egy ilyen smoothie-val elutom a reggeli farkasehsegemet :)nekem ez max a zabkasa elott johet, de helyette nem.

    VálaszTörlés
  3. Delish!

    Ízlések és pofonok! :) Ez nálam is az első reggeli, aztán a délelőtt folyamán még van gyümölcs (már nem lé formájában), tea, víz. Hidd el, meg lehet szokni. Egy idő után már nem leszel éhes csak gyümölcs fogyasztásától! :)

    VálaszTörlés
  4. Ezzel azért vitatkoznék, mindenkinek nem tesz jót az éhezés, alkat kérdése. Pl. én is rengeteget eszem reggel, kicsit kevesebbet délben, és szinte semmit este. Meg is halnék, ha ennyivel kellene beérnem reggelire :))

    VálaszTörlés

 

Zizi próba Copyright © 2009 Girl Music is Designed by Ipietoon Sponsored by Emocutez