Fekete vezetővel a Lycabettus dombjára

Athéni reggeli csendélet

Második napunkon csodás napos időre ébredtünk. A hoteles reggeli után megterveztük a napi programunkat, majd elindultunk, hogy felmásszunk Athén leghíresebb dombjára a Lycabettus-ra. Rövid sétát tettünk egy zajos utcán, belefutottunk egy épület bombariadójába, a dolgozók kint ácsorogtak az utcán, rendőrség, tűzoltók, szirénázás, meg amit akartunk... :) Közben azt is felfedeztük, hogy Athénben az emberek úgy várják a buszt, hogy lelépnek a járdáról a busz sávjába és mindannyian a busz irányába fordulva várják a tömegközlekedést. Ez minden megállóban így volt. Lehet, hogy azt hiszik, ha figyelik a buszt, hamarabb fog jönni?

Buszra várva

A főútról letérve egy emelkedő mellékutcán lépcsőzve folytattuk utunkat. Már majdnem felértünk a tetejére, amikor egy kis mellékutcából kisétált Ő, a fekete vezető... vagyis, akkor még nem tudtuk, hogy a vezetőnk lesz. Nagy termete miatt kicsit megijedtem, de I. kedvesen szólongatta, így elkezdett követni minket. Felértünk a domb lábáig, Ő ott jobbra fordult és mi is (ekkor már mi követtük Őt). Akkor egy pillanatra megfordult a fejemben, hogy vezet minket, de aztán elvetettem a dolgot, hogy "Ááááá, az kizárt!". A járdán ha előre sietett, bevárt minket, amíg mi fényképeztünk. Néha hátra sandított, várt, mi utolértük, Ő lemaradt, aztán megint elsietett mellettünk. Egy idő után úgy döntöttünk, hogy nem kerüljük körbe a dombot,  hanem ott, ahol vagyunk letérünk a járdáról és elindulunk a lépcsőkön, majd a kavicsos úton felfelé a fák, bokrok, kaktuszok társaságában a domb tetejére. Meg-megálltunk, mert a kilátás kezdett egyre szebb és szebb lenni. Ekkor elvesztettük Őt... nagyon előreszaladt a járdán és nem nézett hátra, nem látta, hogy mi letértünk a járdáról fel a dombra. Eltelik 5 perc, baktatunk felfelé a dombon, amikor egyszer csak zajt hallunk a hátunk mögött. Hát nem Ő loholt utánunk? :) Ekkor már éreztük és tudtuk, hogy vezetni fog minket... egy elágazáshoz érve belebotlottunk egy kutyát sétáltató nőbe. Ekkor egy kicsit morgott egyet, mintha minket védene, majd előre szaladt. A nő megkérdezte, hogy a miénk-e. Mondtuk, hogy nem... itt csatlakozott hozzánk egy mellékutcában. Folytattuk a domb megmászását és néhány perc után felértünk egy olyan részéhez, ahonnan fantasztikus volt a kilátás. Amíg mi képeket készítettünk, Ő ott rohangált körülöttünk, felfedezte a terepet.

Többek között ezt láttuk arról a helyről...

Csodás kilátás a Lycabettus-ról az Acropolisra

...meg ezt...

Innentől kezdve több helyen megálltunk fényképezni. Már majdnem felértünk a domb tetejére, amikor észrevettük, hogy Ő nincs a közelünkben. Lenéztünk és egy kilátós résznél feküdt, éppen napozott. Azt gondoltuk, ennyi volt, eddig vezetett minket. 10 perc után azonban újra megjelent... nagyon örültünk, mert már szinte hiányoltuk. Hűséges maradt. Vezethetett volna más utazókat is a domb tetejére, de Ő mégis minket választott. Végül felértünk mindhárman... csodálatos kilátás fogadott bennünket. Egész Athénre ráláttunk, a lábunk előtt hevert a város. Ő lefeküdt megpihenni, csináltunk róla újra képet, majd átsétáltunk a kilátó másik oldalára. Ahonnan ezt láttuk...

Igen, vannak olyan házak, amelyeknek medence van a tetején! :)

Mire visszaértünk, Ő eltűnt... azt hittük, hogy előre szaladt és megint bevár minket. De nem... nem láttuk Őt soha többé. Az a másfél óra, amit együtt töltöttünk, azonban misztikus volt és soha nem fogjuk elfelejteni, hogy felvezetett minket Athénben Lycabettus dombjára. Azt az egyet sajnáltuk, hogy "kemény munkáját" nem tudtuk jutalmazni semmivel sem... Egy másfél literes ásványvízen kívül semmi nem volt nálunk... se keksz, se gyümölcs, se csoki. Mindenesetre bennünk mély nyomot hagyott jelenléte...

Íme egy kép róla, hogy jól lássátok. Tanulmányozzátok figyelmesen, hogy biztosan ráismerjetek, ha egyszer Athénbe utaztok. S ha netalán arra visz az utatok, kérve kérlek, ne siessetek, időzzetek el egy kicsit ott, pontosan a csillag alatt. Ha akkor egy fekete, fényes szőrű, nagytestű, formás kutyus csahol oda hozzátok, és nem felel, ha kérdezitek: nyilván kitaláljátok, hogy ki az. Akkor aztán legyetek kedvesek, és ne hagyjátok Őt finom falatok nélkül... engem pedig ne hagyjatok szomorkodni: írjátok meg nekem, hogy visszajött...

A fekete vezető (fiú :))

Folyt. köv.!

Még többet Athénról:
Indul a görög aludni

A bejegyzés utolsó szakaszának néhány részletét szó szerint idéztem Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg című könyvéből.