Pages

2010. április 19., hétfő

Tanyasi kalandok 1.

Bejegyezte: Zizi dátum: 23:40

Vasárnap újabb kalandokba keveredtem... :) Egy olyan programon vettünk részt I.-vel, ami után hullafáradtan dőltünk az ágyba este. Izsákon jártunk egy tanyán, ahol a DNS Egyesület szervezésben 2010 tavaszától a tanyasi ökogazdálkodás iránt érdeklődők számára indítottak oktatási programot (havi egy alkalommal, vasárnaponként). Biogazda szakember segítségével mutatják meg az érdeklődőknek, miként lehet hatékonyan megművelni a földet úgy, hogy eközben a környezeti értékeket is megőrizzük.

Szorgos városi kezek :)

A program 2010 év végéig tart, egy teljes év összes munkafázisát felöleli, melyet év végén egy kiadványban összegeznek, amely a DNS Tanyasi Gazdálkodás modelljének alapját képezi a továbbiakban. A projekt célja, hogy olyan öko-gazdálkodási ismereteket adjanak az emberek számára, amit a gyakorlatban arra tudnak használni, hogy kialakítsák saját öko-gazdaságukat saját maguk számára, vagy a megélhetésük érdekében. Természetesen olyanok is csatlakozhatnak a programhoz, akiket jelenleg nem foglalkoztat a saját gazdaság megépítése (például mi), viszont szeretnének többet megtudni a természetes, egészséges életmódról; arról, hogy hogyan növekszik egy aprócska mag, amiből aztán étel lesz az asztalon; valamint arról, hogy milyen a vegyszermentes hagyományos gazdálkodás.

Nemes Mátyás biogazdálkodó

Az oktatást Nemes Mátyás biogazdálkodó vezette és vezeti az elkövetkezőkben is. Mátyást és családját jól ismerjük a Csörsz utcai biopiacról, ahova már három éve járunk. Előfordulhat, hogy 30-40 percet állunk sorba az ő standjuknál... persze nem hiába. Hihetetlen mennyiségű zöldséget, salátafélét termelnek, olyan növényeket is, amelyek nem igazán ismertek Magyarországon, pedig meglenne rá a lehetőség és az igény is, hogy mások is termeljék és foglalkozzanak vele. Gondolok itt például a mángoldra, a leveles kelre, a mizunára, a pok-choi-ra, a tyúkhúrra, vagy karórépára. Mátyás nyugdíjazását követően kezdett el mezőgazdálkodással, biogazdálkodással foglalkozni és mára egy vérbeli szakemberré nőtte ki magát. Rengeteget lehet tőle tanulni, nemcsak a témát illetően. Olvasottsága, szakértelme, szaktudása igazi bölcs emberré teszi, akit élvezet hallgatni, akinek nagyon jó a kisugárzása.

Mátyás demonstrál

Kikelt borsó

A munkákat illetően foglalkoztunk veteményezéssel, ásással, krumpli ültetéssel, kapálással, komposztálással, a föld megszentelésével. Mátyás hosszú évek óta komposztálja a szerves hulladékokat, módszere már-már tudományos. Saját gazdaságában Fülöpjakabon mintegy 40 féle növényt termesztenek, ennek ellenére a keletkezett zöldhulladék nem elég a talajbaktériumok táplálására. Ezért olyan gazdaságból vásárolnak szerves trágyát, ahol nem használnak semmiféle vegyszert. Ezt megfelelően beoltva (magának a beoltási folyamatnak mi is szemtanúi lehettünk), a növények alá félig vagy teljesen érett komposzttal együtt adják. Ötféle preparátummal oltják be a komposzthalmot, amely a termofil fázisban fölmelegedhet 70-80 Celsius fokra. Ha azonban biodinamikus preparátumokkal oltják be, akkor ez a hőmérséklet 60 Celsius fok fölé nem emelkedik.

 
Trágya beoltásához készülődve

 
A föld megszenteléséhez szükséges anyagok elégetve: marha trágya, Ghí vaj, basmati rizs

Mátyáséknál már a vetés is komposztba történik, illetve a táphengereket is komposztból készítik, hogy nemcsak a növények, hanem a talaj élőlényei számára is közvetlenül rendelkezésre álljon a táplálék. A szerves anyagokból, a földből létrejön egy nagyon jó illatú, kellemes tapintású anyag, amelyet keveréknek, azaz komposztnak hívunk. Ennek aprításában segítenek az apró élőlények - ászkák, giliszták stb. - amelyek a komposzt súlyát tizedrészére csökkentik, miközben az energiatartalmát körülbelül 9-szeresére növelik.


Gyerekkoromban a szüleim által vásárolt hobbi kertben sokat kertészkedtem: kapáltam, gazoltam, locsoltam, szüreteltem, veteményeztem, viszont I.-nek ez volt az első ilyen élménye, annak ellenére, hogy kertes házban nőtt fel vidéki gyerekként. A homokos földet ásva, a talicskát tologatva rájött és rájöttünk, hogy nemcsak az étel elkészítése jelenthet kemény munkát, hanem az alapanyagok megtermelése is.

 
Házi kolbász

 
Héjában sült krumpli, salátával, csírákkal

Az idő nekünk kedvezett, ugyanis fantasztikusan meleg, napos idő volt, kicsit meg is pirultunk. Élvezet volt ilyen időben kint lenni a természetben, dolgozni, majd az ebédet jó ízűen elfogyasztani 25 másik információra éhes és tettrekész ember társaságában. Az ebéd elkészítésénél figyelembe vették, hogy vannak közöttünk vegetáriánusok, vegánok és húst fogyasztók is. Került az asztalra házi kolbászos paprikás krumpli, héjában sült krumpli, sóska mártás (tejjel és tej nélkül elkészítve), saláták, csírák, kovásszal készült ropogós héjú, sűrű belsejű kenyér. Nagyon jó érzés volt falatozni a többiekkel a megérdemelt munka után.

A DNS Egyesület pályázati pénzből fedezi a tanfolyam költségeit, az NCTA (Norvég Civil Támogatási Alap) segítségével. Így a tanfolyamon való részvétel csak egy jelképes összegbe kerül. Egyénileg lehet eldönteni, ki mennyit ad, de 500 Ft / főnél nem lehet több.

 
A tanya őrzője :)

A tanfolyam pontos helyszíne: 6070 Izsák, Matyódűlő 95., a DNS Egyesület tanyája. A program gyerekbarát, így a gyerekeket is szívesen várják, sőt kimondottan ajánlott nekik, főleg, akik nagyvárosban nőnek fel.

 
A legfiatalabb gazdálkodó, Szaffi

Jelentkezni a programra és érdeklődni róla a dnstanya@gmail.com címen lehet Harmati Zsombornál.



10 megjegyzés on "Tanyasi kalandok 1."

Erik on 2010. április 20. 7:45 írta...

I just wanted to thank you for the comment you left on Cannelle et Vanille's blog - I did see your response and will be checking out the vegan blogs for some ideas. Thank you.

banyek on 2010. április 20. 10:26 írta...

Óriási.
Örülök, hogy van egy ilyen blog is; gratulálok!

Hajnalka on 2010. április 20. 15:03 írta...

Hiánypótlónak és nagyon fontosnak tartom ezt a képzést, jó dolog, hogy mostmár létezik egy ilyen! Hálás köszönet a beszámolóért!! :-)

Zizi on 2010. április 20. 15:08 írta...

Erik,
thanks for leaving a message for me. I found another blogs for you.
What the hell does a vegan eat anyway? - http://veganmenu.blogspot.com/
Fat free vegan kitchen - http://blog.fatfreevegan.com/
Gluten free girl - http://glutenfreegirl.blogspot.com/
Hope these blogs help you find new meals!

Zizi on 2010. április 20. 15:09 írta...

banyek!
Köszönöm a gratulációt!

Hajnalka!
Szívesen a beszámolót! Lesz folytatás! :)

Rambling Tart on 2010. április 20. 21:31 írta...

Oh, I LOVE these pictures! They make me so happy. :-) Country living is hard work but so wonderful. I can't wait to get my hands in the dirt! :-)

Zizi on 2010. április 21. 0:05 írta...

Krista,

this post is about a country side program. People can get to know with agriculture, country side life from March until December following the growth of plants. The program is in Izsak, outside of a small town in south-east Hungary. The instructor of the program is Matyas Nemes an organic farmer. You can read about him in English here: http://turizmus.homokhatsag.hu/en/gazdalkodok.php?id=21.

Rambling Tart on 2010. április 21. 6:26 írta...

Oh thank you, Zizi! What a fabulous idea, I love it! :-)

Szamóca on 2010. április 27. 0:13 írta...

Tényleg nagyon érdekes lehetett ez a tanyasi világ!
Jó volt olvasni a beszámolódat, várom a többiről is az élményeidet és a fotóidat.

Zizi on 2010. április 27. 0:47 írta...

Szamóca!
Szuper volt tényleg, már én is nagyon várom a folytatást!

Megjegyzés küldése

2010. április 19., hétfő

Tanyasi kalandok 1.


Vasárnap újabb kalandokba keveredtem... :) Egy olyan programon vettünk részt I.-vel, ami után hullafáradtan dőltünk az ágyba este. Izsákon jártunk egy tanyán, ahol a DNS Egyesület szervezésben 2010 tavaszától a tanyasi ökogazdálkodás iránt érdeklődők számára indítottak oktatási programot (havi egy alkalommal, vasárnaponként). Biogazda szakember segítségével mutatják meg az érdeklődőknek, miként lehet hatékonyan megművelni a földet úgy, hogy eközben a környezeti értékeket is megőrizzük.

Szorgos városi kezek :)

A program 2010 év végéig tart, egy teljes év összes munkafázisát felöleli, melyet év végén egy kiadványban összegeznek, amely a DNS Tanyasi Gazdálkodás modelljének alapját képezi a továbbiakban. A projekt célja, hogy olyan öko-gazdálkodási ismereteket adjanak az emberek számára, amit a gyakorlatban arra tudnak használni, hogy kialakítsák saját öko-gazdaságukat saját maguk számára, vagy a megélhetésük érdekében. Természetesen olyanok is csatlakozhatnak a programhoz, akiket jelenleg nem foglalkoztat a saját gazdaság megépítése (például mi), viszont szeretnének többet megtudni a természetes, egészséges életmódról; arról, hogy hogyan növekszik egy aprócska mag, amiből aztán étel lesz az asztalon; valamint arról, hogy milyen a vegyszermentes hagyományos gazdálkodás.

Nemes Mátyás biogazdálkodó

Az oktatást Nemes Mátyás biogazdálkodó vezette és vezeti az elkövetkezőkben is. Mátyást és családját jól ismerjük a Csörsz utcai biopiacról, ahova már három éve járunk. Előfordulhat, hogy 30-40 percet állunk sorba az ő standjuknál... persze nem hiába. Hihetetlen mennyiségű zöldséget, salátafélét termelnek, olyan növényeket is, amelyek nem igazán ismertek Magyarországon, pedig meglenne rá a lehetőség és az igény is, hogy mások is termeljék és foglalkozzanak vele. Gondolok itt például a mángoldra, a leveles kelre, a mizunára, a pok-choi-ra, a tyúkhúrra, vagy karórépára. Mátyás nyugdíjazását követően kezdett el mezőgazdálkodással, biogazdálkodással foglalkozni és mára egy vérbeli szakemberré nőtte ki magát. Rengeteget lehet tőle tanulni, nemcsak a témát illetően. Olvasottsága, szakértelme, szaktudása igazi bölcs emberré teszi, akit élvezet hallgatni, akinek nagyon jó a kisugárzása.

Mátyás demonstrál

Kikelt borsó

A munkákat illetően foglalkoztunk veteményezéssel, ásással, krumpli ültetéssel, kapálással, komposztálással, a föld megszentelésével. Mátyás hosszú évek óta komposztálja a szerves hulladékokat, módszere már-már tudományos. Saját gazdaságában Fülöpjakabon mintegy 40 féle növényt termesztenek, ennek ellenére a keletkezett zöldhulladék nem elég a talajbaktériumok táplálására. Ezért olyan gazdaságból vásárolnak szerves trágyát, ahol nem használnak semmiféle vegyszert. Ezt megfelelően beoltva (magának a beoltási folyamatnak mi is szemtanúi lehettünk), a növények alá félig vagy teljesen érett komposzttal együtt adják. Ötféle preparátummal oltják be a komposzthalmot, amely a termofil fázisban fölmelegedhet 70-80 Celsius fokra. Ha azonban biodinamikus preparátumokkal oltják be, akkor ez a hőmérséklet 60 Celsius fok fölé nem emelkedik.

 
Trágya beoltásához készülődve

 
A föld megszenteléséhez szükséges anyagok elégetve: marha trágya, Ghí vaj, basmati rizs

Mátyáséknál már a vetés is komposztba történik, illetve a táphengereket is komposztból készítik, hogy nemcsak a növények, hanem a talaj élőlényei számára is közvetlenül rendelkezésre álljon a táplálék. A szerves anyagokból, a földből létrejön egy nagyon jó illatú, kellemes tapintású anyag, amelyet keveréknek, azaz komposztnak hívunk. Ennek aprításában segítenek az apró élőlények - ászkák, giliszták stb. - amelyek a komposzt súlyát tizedrészére csökkentik, miközben az energiatartalmát körülbelül 9-szeresére növelik.


Gyerekkoromban a szüleim által vásárolt hobbi kertben sokat kertészkedtem: kapáltam, gazoltam, locsoltam, szüreteltem, veteményeztem, viszont I.-nek ez volt az első ilyen élménye, annak ellenére, hogy kertes házban nőtt fel vidéki gyerekként. A homokos földet ásva, a talicskát tologatva rájött és rájöttünk, hogy nemcsak az étel elkészítése jelenthet kemény munkát, hanem az alapanyagok megtermelése is.

 
Házi kolbász

 
Héjában sült krumpli, salátával, csírákkal

Az idő nekünk kedvezett, ugyanis fantasztikusan meleg, napos idő volt, kicsit meg is pirultunk. Élvezet volt ilyen időben kint lenni a természetben, dolgozni, majd az ebédet jó ízűen elfogyasztani 25 másik információra éhes és tettrekész ember társaságában. Az ebéd elkészítésénél figyelembe vették, hogy vannak közöttünk vegetáriánusok, vegánok és húst fogyasztók is. Került az asztalra házi kolbászos paprikás krumpli, héjában sült krumpli, sóska mártás (tejjel és tej nélkül elkészítve), saláták, csírák, kovásszal készült ropogós héjú, sűrű belsejű kenyér. Nagyon jó érzés volt falatozni a többiekkel a megérdemelt munka után.

A DNS Egyesület pályázati pénzből fedezi a tanfolyam költségeit, az NCTA (Norvég Civil Támogatási Alap) segítségével. Így a tanfolyamon való részvétel csak egy jelképes összegbe kerül. Egyénileg lehet eldönteni, ki mennyit ad, de 500 Ft / főnél nem lehet több.

 
A tanya őrzője :)

A tanfolyam pontos helyszíne: 6070 Izsák, Matyódűlő 95., a DNS Egyesület tanyája. A program gyerekbarát, így a gyerekeket is szívesen várják, sőt kimondottan ajánlott nekik, főleg, akik nagyvárosban nőnek fel.

 
A legfiatalabb gazdálkodó, Szaffi

Jelentkezni a programra és érdeklődni róla a dnstanya@gmail.com címen lehet Harmati Zsombornál.



10 megjegyzés:

  1. I just wanted to thank you for the comment you left on Cannelle et Vanille's blog - I did see your response and will be checking out the vegan blogs for some ideas. Thank you.

    VálaszTörlés
  2. Óriási.
    Örülök, hogy van egy ilyen blog is; gratulálok!

    VálaszTörlés
  3. Hiánypótlónak és nagyon fontosnak tartom ezt a képzést, jó dolog, hogy mostmár létezik egy ilyen! Hálás köszönet a beszámolóért!! :-)

    VálaszTörlés
  4. Erik,
    thanks for leaving a message for me. I found another blogs for you.
    What the hell does a vegan eat anyway? - http://veganmenu.blogspot.com/
    Fat free vegan kitchen - http://blog.fatfreevegan.com/
    Gluten free girl - http://glutenfreegirl.blogspot.com/
    Hope these blogs help you find new meals!

    VálaszTörlés
  5. banyek!
    Köszönöm a gratulációt!

    Hajnalka!
    Szívesen a beszámolót! Lesz folytatás! :)

    VálaszTörlés
  6. Oh, I LOVE these pictures! They make me so happy. :-) Country living is hard work but so wonderful. I can't wait to get my hands in the dirt! :-)

    VálaszTörlés
  7. Krista,

    this post is about a country side program. People can get to know with agriculture, country side life from March until December following the growth of plants. The program is in Izsak, outside of a small town in south-east Hungary. The instructor of the program is Matyas Nemes an organic farmer. You can read about him in English here: http://turizmus.homokhatsag.hu/en/gazdalkodok.php?id=21.

    VálaszTörlés
  8. Oh thank you, Zizi! What a fabulous idea, I love it! :-)

    VálaszTörlés
  9. Tényleg nagyon érdekes lehetett ez a tanyasi világ!
    Jó volt olvasni a beszámolódat, várom a többiről is az élményeidet és a fotóidat.

    VálaszTörlés
  10. Szamóca!
    Szuper volt tényleg, már én is nagyon várom a folytatást!

    VálaszTörlés

 

Zizi próba Copyright © 2009 Girl Music is Designed by Ipietoon Sponsored by Emocutez