Pages

2009. július 17., péntek

Csörsz utcai biopiac

Bejegyezte: Zizi dátum: 12:40
Lassan 2,5 éve járok a Csörsz utcai biopiacra és a kedvenc helyemmé vált Budapesten. Lelki felüdülés ott lenni. Jó a levegő, barátságosak a termelők, látszik a kezükön és a tekintetükön a föld szeretete, odafigyelnek a vásárlókra, beszélgetnek velük, elmondják, hogyan folyik a termelés a gazdaságukban, főzési tippeket adnak és kóstolókat. A következő héten viszont elvárják, hogy beszámolj, hogyan ízlett az, amit hazavittél tőlük.

Egészséges színek

Azért, mert a biopiacra járok az még nem jelentené azt, hogy vegetáriánus vagyok. Sokan a biot a vegetarianizmussal azonosítják, pedig ez nem igaz. (Néhány információ arról, hogy mi a bio?) Néhány éve azonban odafigyelek az étkezésemre és az állati eredetűek közül már csak kevés tejterméket fogyasztok. Merterséges színezőanyagokkal, aromákkal dúsított ételeket, konzerveket, üdítőket, felvágottakat, húsokat azonban egyáltalán nem.

Színes vitamin

A biopiacra többnyire azok az emberek járnak, akik törődnek azzal, hogy mi jó a szervezetüknek, környezetüknek és egy kicsit fel akarnak töltődni. A helynek hihetetlen a kisugárzása és ha ott járunk biztosan feltöltődünk energiával. Ami rögtön feltűnik az újonnan odalátogatónak, hogy minden árus mosolyog. Minden vásárlóhoz van egy-egy kedves szavuk. Az is feltűnhet, hogy a piacon a vevők is mosolyognak! Nyugalom van, egymásra odafigyelés, hangulat, illatok, ízek. Gyerekek szaladgálnak a vásárlók között kezükben jó nagy kakaós csigával.

Kicsik és erősek

Tavasszal és nyáron az egész piac egy hatalmas színkavalkád, ősszel a sárguló, piruló falevelek teszik hangulatossá a környéket. Télen is nyitva van a piac, akkor igazi kihívás a vásárlás. Voltam már olyan hidegben kint, hogy amíg levettem a kezemről a kesztyűt, hogy a pénzt ki tudjam számolni, merevre fagytak az ujjaim. Hazatérve azonban a friss alapanyagokból főzött étel illata és íze mindenért kárpótol. Mert ez a különleges a piacon vásárolt zöldségekben és gyümölcsökben, hogy nyersen fogyasztva is fantasztikus az ízük. A répa édes, a barack lédús, a tejföl selymesen omlik szét a szádban, a kenyér ropogós és még három nap múlva is jól szelhető.

Válogatás

Újra felfedeztem gyerekkorom ízeit! Mert mi történik ma a világban? Megelégszünk az aromákkal dúsított, ízfokozókkal feljavított "tömegtakarmányokkal" és a végén már nem is fogjuk érezni a természetes ételek ízeit. Az agyonterhelt élelmiszerek egészségkárosító hatására csak a nagy botrányok idején kapjuk fel a fejünket, aztán minden megy a maga útján, az "olcsóság" jegyében. A hipermarketek kizárólag az árzuhanásokra, az akciókra koncentrálnak, a náluk forgalmazott ételek zöme nem a kitűnő minőséget, hanem csupán az illúziót kínálja. A 21. század fogyasztójának pedig rá kellene döbbennie, hogy mindenen lehet spórolni, de az élet hosszútávú minőségét elsősorban meghatározó élelmiszereken aligha.

Piaci csendélet

"Ma kezdődik az életed hátralevő része" - hangzik egy idézet. Rajtunk múlik, hogyan töltjük el és milyen élelmiszereket fogyasztunk el, mint az is, hogy egészségünk visszaállításának költségét - ha erre már szükség van - minél kevesebbre faragjuk.

A piac a MOM Művelődési Ház háta mögött (1124 Budapest, Csörsz u. 18.) - az udvarán - a Csörsz utca, Sirály utca és Jagelló út négyszögében található és minden szombaton nyitva van reggel 6 órától délután 13 óráig.

A Művelődési Ház felújítása miatt az ökopiac elköltözik. 2009. december 5-től a piac új helyszíne a Jagelló úti Kongresszusi Központ (1124 Budapest, Jagelló út 1-3.) előtti parkoló.

2 megjegyzés on "Csörsz utcai biopiac"

gondaanyu on 2010. február 7. 1:23 írta...

Végre valaki, aki pozotívan ír a bio élelmiszerekről. Annyi szkeptikus, hitetlen ember van, nem győzzük őket "megtéríteni".
Sajnos nem tudtam megnézni, mi is bio, nem nyitja meg a gépem.
Valahol az a rousseau-i idézet a lényege, hogy: Vissza a természethez !
Mi termelőként vagyunk ott szombatonként, és ha valami okból nem tudunk meni, hiányzik a légkör. Az egy jó hely, úgy van, ahogy írtad, egyszerűen csak ott lenni is jó.

Zizi on 2010. február 7. 6:13 írta...

Gondaanyu,
Javítottam a linket! Köszi!
Hol árultok pontosan és mit?
Üdv,
Zizi

Megjegyzés küldése

2 megjegyzés:

  1. Végre valaki, aki pozotívan ír a bio élelmiszerekről. Annyi szkeptikus, hitetlen ember van, nem győzzük őket "megtéríteni".
    Sajnos nem tudtam megnézni, mi is bio, nem nyitja meg a gépem.
    Valahol az a rousseau-i idézet a lényege, hogy: Vissza a természethez !
    Mi termelőként vagyunk ott szombatonként, és ha valami okból nem tudunk meni, hiányzik a légkör. Az egy jó hely, úgy van, ahogy írtad, egyszerűen csak ott lenni is jó.

    VálaszTörlés
  2. Gondaanyu,
    Javítottam a linket! Köszi!
    Hol árultok pontosan és mit?
    Üdv,
    Zizi

    VálaszTörlés

Zizi próba Copyright © 2009 Girl Music is Designed by Ipietoon Sponsored by Emocutez